posztok válogatott címkével

Koman Vladimir az év legpofátlanabb focistája

#

Ahogy mindig, lassan megint túltennénk magunkat az újabb kudarcon, és elfelejtenénk a Románia elleni tragikus 3-0-t, amit több 26 éven aluli néző is egyszerűen csak a saját kis Mexikójaként jellemzett. Próbálkoznánk, de egyszerűen nem lehet, hiszen aranylábúink nem hagyják: először Egervári Sándor hívta fel rá a figyelmet, hogy itt márpedig nem szabad kétségbe vonni az eredményeket, később Dzsudzsák Balázs is panaszkodott kicsit a hangulatra, ami a válogatottat övezte a meccs után. Nagyon sajnálom, és még jobban sajnálom Koman Vladimirt is, az FK Ural idén eddig három meccsen pályára lépett, a válogatottban így is alapembernek számító középpályásunkat, aki megint úgy érezte, méltatlanul bánnak velük itthon.

komanNem értek egyet a bizalom elvesztésével, szerintem sokat fejlődtünk, amióta én is itt vagyok. Felépítettünk valamit, ami nehéz volt. Még most is megvan az esélyünk a csoportban. Egy meccs nem úgy jött össze, ahogy a szurkolók elvárták, de szerintem ezzel nem lett volna szabad elveszíteni a bizalmat. Másodikok vagyunk, meg kell próbálni saját erőből kiharcolni a továbbjutást. Bízok magunkban, a csapatban, remélem, mellettünk fognak állni a szurkolók is. Most pozitív dolgokra van szükségünk, így léphet előre az ország is”

Nemzeti Sport

Egyedül azt felejtette ki állásfoglalásából, hogy nem egy peches eredmény miatt szidta mindenki az anyjukat napokig, hanem mert még annál az időszaknál is sokkal szarabbul játszottak, amit ő nyilván az érkezése előtti, fejlődés nélküli időszaknak tart. De persze majd mi bocsánatot kérünk, nyilván a közönség kurva anyját megint, amiért focizó válogatottat akart látni.

Szerencsére Hollandia ellen már megint van esélyünk, hiszen Egervári Sándor talált gyenge pontot!!!



Ha úgy adódna, néhány javaslat Szerethető eSándor helyére

#
lee_marvin

Fiúk, ki akar tábornok lenni?

Reisman őrnagy (Lee Marvin)

Tizenkét bűnözőből, szociopatából és a Telly Savalas alakította Maggottból formált ütőképes csapatot alig néhány hét alatt, és teljesítette az előzetesen lehetlennek tűnő küldetést.

  • mellette szól: karakán, de balhés katona, kiváló médiareputációs lehetőségekkel, játékospárti, de nem bratyizós típus.
  • ellene szól: csak 12 fős csapatokra van taktikai elképzelése.

Tovább →


Csak pótselejtezőt ne!

#

Azt már tudjuk, hogy a hollandoknak kettőt rúgó Konstantin Vassiljev nem játszik ellenünk. Azt is, hogy épelméjű ember kedden még akkor sem megy ki a Puskásba, ha már megvette a jegyét, úgyhogy a fiúk (már aki nem jelentett sérültet) nyugodtan játszhatnak.  A vébére való kijutás ártó szelleme sem lebeg már ott felettük, így minden jel arra mutat, hogy legyűrjük az észteket. Megmondjuk, hogy juthatunk el oda, ahová egyáltalán nem feltétlen akarunk: a pótselejtezőkig.
Tovább →



#jegyzet

Sürget a rendszerváltás

#

Borzasztóan fájó vereséget szenvedtünk Bukarestben, a nagy kérdés pedig immár az, hogy mégis mit kellene kezdeni ezzel a helyzettel. Mert ez nem csak egy vereség volt. Nem, semmi köze ehhez a két nemzet közti feszültségnek, bár kétségtelen, hogy egy riválist mindig jó érzés legyőzni, kikapni tőle pedig duplán fájó. Itt azonban arról van szó, hogy csúnyán leszerepeltünk. Nem a 3-0 miatt, gyakorlatilag az eredmény az egyetlen olyan tényező, amely nem indokol korszakváltást. Az akarati tényezők, a taktikai felkészületlenség, a 3 éves terv bebukása viszont mind olyan dolgok amelyek miatt el kell gondolkodni a jövőről.
(tovább…)

Műelemzés – Sándor szavai

#
Románia - Magyarország 3-0

Tisztán látszik az előrelépés (fotó: mlsz.hu)

Rég volt már, mikor siettünk haza az iskolából, hogy másnapra kész legyen a Csokonai, vagy az Ady vers elemzése, és azután még a grundra is kiérjünk sötétedés előtt. Persze, csak futva, a gatyamadzagot pedig ott a helyszínen bekötve, mert labdakeresés közben erre nincs idő. Viszont ma reggel elragadott a nosztalgia, mikor az alábbi sorokat olvastam, és gondoltam megpróbálom magamat újfent; elemezni próbálom ezt a nehéz, és egyben igen összetett művet.

Az általam választott mű Egervári Sándor cím nélküli alkotása, amely tegnap este született a távoli Bukarestben. Kezdjük hát!
Tovább →


#jegyzet

Kifogás

#

Régóta hallgatjuk.Pedig nem most lett elbaszva, hanem már jó régen.

86 csak a következmény, és nem a kezdet. Azóta csak kifogás van.

Rendszerváltás. Kevés idegenlégiós. Ha van idegenlégiós, akkor gyenge külföldi bajnokságban játszik (pedig akkor Izraelről beszéltünk). Nemzetközi kupában svájci – osztrák – horvát – albán – lichtensteini csapatok sem feltétlenül verhetők (vajon mennyit hozott Bicskei megbuktatása az Újpestnél?)

Végre van légiós, de még nem állt össze a csapat. Végre összeállna a csapat, de nem megfelelő a szövetségi kapitány, hozzunk külföldről. Végre külföldi a szövetségi kapitány, de nem jó, mert túl sokat válogat. Túl öreg a válogatott, fiatalítsunk, és magyar szövkapitánnyal.

Nincs elég fiatal, alapítsunk hát akadémiát. Túl fiatal és tapasztalatlan a válogatott, szerethető kell, hogy legyen. Hiába van túl sok légiós, nem tudják feldolgozni a kinntlétet, pszichológiai képzés kell (!!!).

Szerethető a válogatott, de mindez szart sem ér.

Eredmény nincs, csak a kifogás marad.

[a mi dolgunk egyszerű. a folytonos keserűség ellenére ki kell járnunk meccsekre, igen, a magyar meccsekre. ha elfogadjuk, hogy ez ennyi, de közben trendivé, ismételten társadalmi eseménnyé tesszük a labdarúgásunkat, akkor talán változik. ne feledjük, a foci a társadalmunk tükörképe]