Románia - Magyarország 3-0

Tisztán látszik az előrelépés (fotó: mlsz.hu)

Rég volt már, mikor siettünk haza az iskolából, hogy másnapra kész legyen a Csokonai, vagy az Ady vers elemzése, és azután még a grundra is kiérjünk sötétedés előtt. Persze, csak futva, a gatyamadzagot pedig ott a helyszínen bekötve, mert labdakeresés közben erre nincs idő. Viszont ma reggel elragadott a nosztalgia, mikor az alábbi sorokat olvastam, és gondoltam megpróbálom magamat újfent; elemezni próbálom ezt a nehéz, és egyben igen összetett művet.

Az általam választott mű Egervári Sándor cím nélküli alkotása, amely tegnap este született a távoli Bukarestben. Kezdjük hát!

„Sajnos nem tudtuk megvalósítani, amire készültünk.”

Remek bevezetőmondat, ami kicsit próbálja oltani a tüzet. Azt a tüzet, ami az előtt keletkezett, mielőtt ezek a szavak megfogantak. Vigasztalóan hat, hogy legalább halljuk, nem erre a vereségre készültünk, pedig kilecven percen át, az az érzés fogott magába, hogy kijöttünk asszisztálni a románok sikeréhez. A második percben Guzmics „Langádámozásánál” már sokunk fejébe hasított a gondolat. Ki is tartott a végéig.

„Ehhez kellett egy nagyon korai súlyos egyéni hibából kapott gól, de a mérkőzés egészét tekintve megérdemelten nyertek a románok, minden csapatrészben felülmúltak minket”

Nos, nézzük hát, mi lehetett ennek az oka? Rhynn szedte össze tegnap, én pedig úgy gondolom, itt az ideje, hogy elővegyük!

Magyarország:

  • Bogdán – Rossz csapatban irtó sok gólt kap az angol másodban.
  • Vanczák – Négy meccs után még gól nélkül a svájci elsőben.
  • Korcsmár Zsolt – Német másod, egy meccsel a lábában.
  • Guzmics – Jó. Haliban kb. a 3.-4. számú védő a teljesítménye alapján.
  • Kádár – Szörnyű DVTK-ban nem játszik jól.
  • Hajnal – Ingolstadtban 4 meccs 1 gól, nem lenne rossz amúgy.
  • Varga József – M’boroban stabilan, 5 meccs, még nem kapott pirosat.
  • Koman – Épp most adták kölcsön, a középszernél gyengébb orosz csapatába nem kellett, ment a kiesőhöz. A szezonban még nem játszott!
  • Böde – Közepes Fradiban sokat játszik, nem jól.
  • Dzsudzsák – Jól játszik Oroszországban.
  • Szalai – Isten.

Már maga a névsor is veretes, hát ha még hozzávesszük azt, hogy játszott öt fogalmatlan védő, két hatástalan statikus ék, és nulla középpálya tegnap. Koman, és Dzsudzsák teljesen haszontalanul valamizett, Vanczák Vili próbált beadogatni pár labdát, a Varga –> Hajnal csere után pedig, – mikor Hajnal és Koman próbáltak szerelni a középpályán – sokadik sörömet bontottam meg. Bár itt már a nyugtató lett volna az indokolt.

“Nem szeretném, ha magyarázkodásnak tűnne, ezért nem is bontanám ki az okokat ilyen hamar a meccs után.”

A szerző itt azt a stilisztikai eszközt használja fegyvertárából, mikor pont az ellenkezőjét állítja, az eztán következő soroknak. Persze itt még csak sejtjük, de hamarosan erre majd fény derül. Menjünk hát tovább!

„… de túl azon, hogy ilyen hangulatban sokan még nem léptek pályára, az első gól lélektanilag nagyon mélyre taszított minket, mélyebbre, mint amilyenre kellett volna.”

A mű értékéből rengeteget farag, hogy egy mondaton belül sikerül két közhelyet is elcsattintani, amire az igazán értő olvasó általában hangos felszisszenéssel reagál. Persze a dadaizmus világában ez elfogadott, sőt kötelező kellék, de ott az alkotó nem gondolja komolyan szavait, sőt saját maga készít belőle görbe tükröt, itt viszont félő, hogy ezek a szavak komolynak próbáltak hatni. Pedig itt kellett volna egy cinkos kacsintás a riporterre, vagy egy „Vébergyurka”-féle kínos fejelfordítás, de ezek hiányoztak tegnap este. Bár pont nem ez a hiány fáj a leginkább most mindannyiunknak.

„Guzmicsot nem mondhatnám rutintalannak, még ha nincs is sok válogatott meccse. Korcsmár Zsolt cseréjére a játék lefolyása miatt volt szükség, hogy egy szervezőt tudjunk behozni a helyére, ezért érkezett Hajnal. Vargának sérülés miatt kellett lejönnie”

A szerző kiköti ugyan, hogy nem kíván magyarázkodásokba folyni, mégis megteszi. Felesleges itt elidőznünk, jobb ha tovább haladunk közben, mert ezek a sorok, igaz szerves részei a műnek, de a katarzist nem itt éljük át, csak elvezetnek minket oda.

„Súlyos a vereség, ezt elismerjük. Lényegesen jobban játszottak a hazaiak, mint Budapesten. Ugyanazok a román játékosok sokkal jobban teljesítettek ma, míg mi visszaestünk.”

A szerző itt azt állítja, hogy az ellenfél előrelépett. Ez még a későbbiekben fontos lesz! Azonban azok az igazi kultúrsznobok, akik ismerik ennek a műnek az előzményét, tudják, hogy ez nem fedi teljesen a valóságot, és az említett előrelépő csapat nem lépett sokat előre. Sőt! Nagyon megizzadniuk sem kellett a sikerért, hiszen mi tálcán kínáltuk azt. Újfent egy alkalom, ahol a szerzőt magyarázkodáson érjük, pedig mind tudjuk, hogy nem kívánt magyarázkodni.

„Nagyon sajnálom, hogy a velünk szimpatizálók csalódottak, fontos, hogy kijavítsuk ezt, már ha egy észt sikerrel ezt meg tudjuk tenni. Nehéz lesz négy nap múlva felállni, de ebben hiszek.”

Igazán itt érezzük ennek a szentimentalista műnek a súlyát. Az alkotó tudatosan előbb megemlíti azt a célcsoportot, akire a leginkább kíván hatni, majd hitével fogadkozik, és sulykolni próbálja, természetesen nem közvetlenül, hanem csak közvetve a fenti csoport számára, hogy nekik is hasonlóképpen kellene eljárniuk. Félő, hogy a hazafelé tartó vonaton nem erről esett a legtöbb szó.

„A második helyhez nagy bravúrra lenne szükség a hátra levő három találkozón.”

A nagy romantikus költők vágyódását, eszményi szerelemképeit idézik ezek a szavak. Sóvárgás egy olyan elérhetetlen, álomszerű kép felé, amiről bizton tudja a szerző is, hogy nem érheti el azt. A plátói szerelem, az önmarcangolásba forduló vágyódás. Ezeket a sorokat kérem, a leginkább úgy jellemezhetjük, hogy IRODALOM ÉS KÖLTÉSZET!

„A mai mérkőzést sajnáljuk, de a három év eredményeit tekintve nem szabad megkérdőjelezni az előrelépésünket.”

A végén pedig elérkezünk a katarzishoz. A pillanathoz, amikor elér a csúcsára a mű. Előbb gondosan megpuhítja szívünket, majd elkövetkeznek ezek a sorok. Talán ennél jobban sehol sem tudták még kifejezni azt a filozófiát, mi szerint „inkább éljünk az álmainkban, mint a szürke hétköznapokban”. Tanítani való sorok ezek, a szerző ars poeticájának mintapéldája. Szerethetőség és álomvilág.