posztok Fradi címkével




Igazi nagyágyú készül Magyarországra

#

Mond valakinek bármit is a Trond Sollied név? Nem meglepő, ha nem, ugyanis nekem sem, de nagyon úgy néz ki, hogy a Fradi őt tervezi leszerződtetni edzőnek, miután egyre furább körülmények közt elzavarták Ricardo Monizt. Az 54 éves norvég edző már azt is a helyszínen látta, ahogy az FTC rúgott gól nélkül esik ki az Újpest ellen, úgyhogy örülhetett, hiszen így véletlenül sem kell sorozatterheléstől tartania ifjoncainak. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ki ez a Trond Sollied? Focista pályafutásának nagyrészét a Rosenborgban töltötte, edzőként viszont szeretett mozogni. Annyira, hogy egy öt éves Club Brugge-karriert leszámítva mindenhol maximum egy évet tudott tölteni, utolsó négy csapatából pedig háromtól is kirúgták. Még érdekesebb, hogy mi maradt meg Solliedről az internet fejében: nem, nem ám zseniális taktikai repertoárja, vagy egy-egy nagy becsúszása, hanem ez itt:

sollied2Trond Sollied, isten hozna az országban, ahol ilyen még sosem történt!

 


Mit adott nekünk Ricardo Moniz?

#

Tegnap elküldte a Fradi az augusztusban még egy emberként imádott, a magyar foci jövőjének kikiáltott, és sokak szerint a szövetségi kapitányi pozícióra is baromi alkalmas vezetőedzőjét, Ricardo Monizt. A hír igazából csak azért meglepő, mert Moniz az FTC-nél töltött egy éve alatt egyfajta félisteni pozíciót gyártott maga köré, amit tényleg csak a legvérmesebb szurkolók mertek kikezdeni egy-egy elcseszettebb meccs után. A valóság az, hogy egy bajnokságról álmodozó csapat nem engedheti meg magának, hogy szeptember óta összesen egyszer tudjon otthon nyerni, ilyenért már a Fradinál sokkal nagyobb klubok is rúgtak ki Moniznál sokkal nagyobb edzőket.

Forrás: sport365.hu

Forrás: sport365.hu

Tovább →


Lassan beindíthatjuk a visszaszámlálót Moniz távozásáig

#

Én, mint edző abból indulok ki, hogy az orvosi vizsgálatok a leigazolás előtt annyira jók, hogy terhelhető a játékos. Aztán kiderült, hogy veszélyes, ha terhelik, mert lerakódás van az érrendszerében. Senki nem beszél arról, hogy ezen változtatni kell. Ez a legnagyobb csalódás, ebből az esetből, mintha nem tanulnánk. Azt mondják, hogy ezt a lerakódást gyógyszeres kezeléssel lehetett volna gyógyítani. Kellett volna végezni egy terheléses vizsgálatot, amiből kiszűrhették volna ezt a betegséget. Változtatni kell, hogy ilyen eset többet ne fordulhasson elő. Úgy néz ki, az orvosok sem akarnak nagyon együttműködni. A kardiológus nem beszél velem, furcsának találom, hogy a tévében elmondja, mi a helyzet, Akeemmel. Akeem nagyon erős személyiség, levágták a lábát, továbbra is küzd az életéért és a tévéből tudja meg, mennyi esélye van élni, ez furcsa és szégyenteljes, ez a legnagyobb csalódás. Arrogánsak az orvosok.

Moniz

Kíváncsiak lennénk, az átlag Fradi drukker hogy viszonyul Moniz kifakadásához, bár a kommentek alapján elég egyértelmű a dolog: menjen a holland a picsába. Ez – tekintve, hogy a Fradi legutóbb szeptember 22-én nyert „otthon” az Újpest ellen, azóta pedig összesen egyszer, a Diósgyőr ellen jött ez össze – nem is tűnik annyira idióta ötletnek, de az emberben mégiscsak felmerül a kérdés, ahogy ezt a fickót meg a szakmához való hozzáállását nézi. Most akkor nem az van, hogy Moniz kicsit túl sok még ennek a magyar futballközegnek nevezett itthoni valaminek?

 


Nincs több Fradi-mez

#

A Nike sales osztálya rosszul becsülte fel a vásárlói igényeket, így a Fradinál kifogytak a szurkolóknak szánt hazai mezekből. Külön jófejség a sportszergyártó részéről, hogy az előzetesen legyártott mennyiséget nem tornázzák feljebb, magyarán nem lesz utángyártás (amit mi sem bizonyít jobban, hogy már a shop kínálatában sem szerepel a hazai dressz).

Tovább →


„Lisztes Krisztián és a göndör fürtök titka”

#
Fotó: SportKlub

Fotó: SportKlub

Mi lehet a közös Lisztes Krisztiánban, Harsányi Gergőben és Szuper Leventében? A hajbeültetés! Talán sokan nem is gondolnák, de a sportolók nemcsak a pályán maximalisták, hanem a külsejükből is szeretnék a legjobbat kihozni. Bár nem a hajukban van az erejük, mégis ragaszkodnak hozzá. A SportKlub stábja utánajárt, hogy miért.

Csodálatos sajtóanyag a SportKlubtól, kommentár nélkül.

Tovább →



Itt vannak a Fradi-Újpest rendbontói, gyűjtsd össze mind!

#

Egészen fantasztikus tablót készített a police.hu, amin a rendőrség azt kéri, hogy segítsen mindenki azonosítani a két héttel ezelőtti FTC-Újpest rendbontóit. Az ember azt hinné, hogy a meccs közben a futópályán minibalhézó társaságról van szó, de ennél sokkal izgalmasabb a nagy nyomozás: azt a többszáz szurkolót keresik, akik a meccs után berohantak a pályára ünnepelni. Azt nem tudjuk, mi lehet a cél mondjuk a 125-ös sorszámú retiküllel együtt nézelődő lánnyal, de nagyon erős a gyanú, hogy nem miatta nem mennek ki a családok meccsre.

De hagyjuk is az okoskodást, hiszen ez a tabló, ami a magyar foci igazán fontos szereplőit mutatja be végre sokkal fontosabb szerepet is betölthet: kinyomtatva szuperül lehet velük autós kártyához hasonló dolgokat játszani, de ha például két példányban nyomtatjuk ki, akkor a gyerekünknek is nagyszerű lehet memóriajátéknak! Vajon üti-e a 002-es kopasz férfi a pályán rohangáló 120-as szurkolót? A sál, vagy az A.C.A.B.-pulcsi az erősebb? Hány szurkolót kell feldobni egy új hűtőszekrényhez? Jó szórakozást és ismerőskeresést!

Kattintani kell a nagyobbért (forrás: police.hu)

Kattintani kell a nagyobbért (sportgeza.hu)