A magyar első osztály fordulóiban hétről hétre akad olyan pillanat, amely megsimogatja az ember lelkét. Rengeteg tanár úr mutatja a példát, legyen az éppen védőfeladat vagy pontrúgás. Most éppen a kapu előtti megoldások fejezetnél tartunk A magyar futball ügyes-bajos technikái című kopottas tankönyvből.
bertalandavid posztjai
„Már az első csavarintásodnál tudtam én, hogy szeretnék nálad lenni szolgálólegény”
Télből tavasz lesz, és ezt nem abból tudja a mi fajtánk, hogy valamelyik szőrös állat meglátja-e a saját árnyékát, hanem mert rajtol az igazi összekovácsoló erő: a magyar bajnokság. Egy hét múlva, de addig Ligakupa (applause and standing ovation) és március ötödikén válogatott meccs is!
Eltévedni tetszett tán?
Még csütörtökön nyilatkozott az előd érzelmektől mentesen a Sport TV Mai helyzet című műsorában, de még mekkorát. Saját bevallása szerint külső szemlélőként figyeli a magyar focit, csak épp akad némi bibi a külső szemléletével, mi pedig természetesen szívesen segítünk a jó szándékunk jeleként, hogy többet ilyen ne forduljon elő.
Foci, a rugós fajtából
Otthon kutatni mindig érdemes, legyen szó a szekrényről, pincéről, padlásról vagy bármilyen kisebb-nagyobb zugról. Ezt már itt is bizonyítottuk nem egyszer, hiszen előkerültek már hamisítatlan relikviák, viszont a saját kutatásomhoz a legutóbbi gombfocis posztunk hozta meg a kedvet és az erőt. Elsősorban az a kérdés merült fel bennem, hogy hol vannak az én gombfocijaim?
A válogatott újra játszhat keleten
1949. július tizedikén játszott a magyar válogatott Lengyelországgal a Népbolt Kupa keretein belül. A képen a legközelebbi magyar az a Deák Ferenc, aki aznap négy gólt szerzett, rajta kívül Puskás kettőt, Egresi (balra) és Keszthelyi (Deák mögött) egyet-egyet lőtt. A vége: 8-2. Az érdekesség pedig az, hogy a meccset Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban játszották.
Nincs különbség az osztályok között
Időnként a taccsos harsonákból megszólalnak a Szőnyi úti mindennapok történései, mint egyfajta napesti sorozat, amely nélkül nem lenne ugyanaz. Éppen abban egyedi, hogy találunk hasonló példát, nem is egyet, de ez már túl mélyen van, túl abszurd, hogy ne legyen érdekfeszítő, mint egy misztikus regény. November huszonharmadikával ért véget az ősz, téli pihenő van már, de még egy utolsó sztori maradt erre az évre.
Tovább →
Fára mászni volna jó!
Létezik még, ne keseredjünk, létezik még az ősi szellem, hiába épülnek csodastadionok. Mezőkövesden pedig igazán érzik az izét a megvendégelés hagyományának.
Tovább →
Csodaország csodastadionjai: Nagyerdő
Ez egy ilyen korszak: megszűnőben a gazos, rozsdás korlátokkal teletűzdelt betonlelátók és a mobiltákolmányok – szerencsére máshol még be lehet szippantani az ősi, vad levegőt -, helyettük épülnek a modern létesítmények, amelyeket egyszerűen és végre nem kis ferdítéssel, hanem teljes valóságtartalommal nevezhetünk annak, ami: stadion. Mert lesznek székek, tető – hurrá, nem ázunk el! -, sok büfé és fűthető pálya, valamint egy olyan rész, amelytől igazán stadion a stadion: kapu mögötti lelátó!
Egy éve kezdődött újra
Igen. Valamikor volt valami. Voltak nevek, olyan játékosok, aki pályafutásuk elején vagy végén szerepeltek itt, parányi sikerkorszak, illetve csak annak induló pár év, hogy aztán eltemesse a magyar futball valósága. Nem volt kapaszkodó, nem nyújtott senki ilyesmit. Elsüllyedt. Megszűnt. Megállt az idő, csönd lett, nem volt zsivaj, szurkolás és örömujjongás. Csak egy üresen álló épület. Se több, se kevesebb.
Tovább →
Kilencven perc két másodpercben
Egy jó Újpest-Mezőkövesd mérkőzést minden esetben meg kell nézni, bármi is legyen. Főleg, ha a vendégek kispadján – illetve előtte – Véber György a vezetőedző, és csapata éppen kap egy hatost. Pedig vezettek, aztán a kövesdiek játéka egyszerűen placcs lett. Ebből egyenesen következik az a nyilatkozat, amelynek hatását egy stand-upos is megirigyelhetné, hiszen Véber Gyuri mimikai tárházából mindig mutat egyet-egyet, és azokat hatalmas ovációval fogadjuk.