bertalandavid posztjai

Búcsúzzunk Nagy Gáborral a Puskás Ferenc Stadiontól

#
Viszlát, majd valamikor látjuk egymást! (Fotó: magyarfutball.hu)

Viszlát, majd valamikor látjuk egymást! (Fotó: magyarfutball.hu)

Legalábbis egy időre, vagy előtte még betoldunk egy-két búcsúmeccset, mielőtt nekilendülnek a hatalmas vasgolyók a betonlelátóknak. Majd eldől úgyis. Addig is vegyük úgy, hogy ez lesz az utolsó hivatalos mérkőzés a stadionban, amelyen azt várjuk, hogy hűek leszünk a generációváltáshoz, a tolódáshoz és az összetartásokhoz, vagyis minimum egy újoncot avatni fogunk újra. Mert enélkül nincs is magyar válogatott.

Tovább →


Utáljatok, akkor érzem, hogy igazán szerettek

#
Ott szeretnek, mondom, ott szeretnek! (Fotó: mlsz.hu)

Ott szeretnek, mondom, ott szeretnek! (Fotó: mlsz.hu)

Ez így most nem lehet komoly. Jó, túltettük magunkat még az ősszel Pintér Attila kinevezésén – valójában nem lehet -, elviselünk egy újabb arcot szövetségi kapitányként, hogy évek múlva keserédesen nevessünk rajta, miközben elmorzsolunk egy-egy könnycseppet, mint a Bozsik-Détári párosra való visszaemlékezéseknél. Vagyunk ebben a folytonosan ismétlődő helyzetben, új korszakok és az ezeket jellemző jelmondatok. Az aktuális szövetségi kapitányok meg beszélnek.

Tovább →




Te hogyan reagáltál, amikor tegnap este Szabó János pályára lépett?

#
Oh, ha én egyszer Szabó János lehetnék!

Oh, ha én egyszer Szabó János lehetnék! (fotó: mlsz.hu)

Magyarország – Dánia 2-2. Az év végéig nem csak a közelében lehetünk, hanem át is léphetjük azt a határt, amelyet Lothar Matthaus állított fel az újoncok, avagy „egyszeresek” pályára küldésével. Legutóbb pedig nyolc éve, Kanada ellen volt hat újdonsült válogatott, mondjuk akkor már Várhidi Péterrel a padon.

Tovább →


Pintér és a haverok S01E02

#
Mi lesz, srácok, mi lesz? (Fotó: haon.hu)

Mi lesz, srácok, mi lesz? (Fotó: haon.hu)

Ma este kedvenc sorozatunk újabb részét izgulhatjuk végig, sokat kellett rá várni. Nem éppen a klasszikus minden hétre egy rész jut minisorozat, vagy éppen a napi kettő agyzsugorító húszperces, de van annyira szürreális, mint egy Twin Peaks-epizód. Nagyon erős volt a pilot, ilyen mértékű fordulat kezdésnek ritkaság, de ezzel elsöpörtek minden mást, és így egyenes út vezetett a folytatáshoz.

Tovább →


Annyira új, hogy ez még nem lehet a végleges változat

#
Így néz ki a büfé a stadionban. Már messziről lehet látni, hogy mi is a preferált sör a díszes táblának köszönhetően.

Így néz ki a büfé a stadionban. Már messziről lehet látni, hogy mi is a preferált sör a díszes táblának köszönhetően

A Loki-Újpest mérkőzésről már képekben beszámoltunk, de ez a Nagyerdei Stadion annyira új minden szempontból, hogy még továbbra is akad mutatni való. Folytatjuk azt a rendkívül fontos tevékenységet, amely a magyar stadionok büfékészleteinek kóstolásával jár. Legutóbb éppen az ETO Parkban lévő kínálatokról írtunk, hogy mindenki bátran el tudjon igazodni sörök, húsos szendvicsek, rágcsálnivalók világában, és ne kelljen az ismeretlentől való rettegéssel telve a sorban várakoznia. Most Debrecenben tettük mindezt.

Tovább →




Ismered azt a mesét, amely úgy kezdődik, hogy ha egyszer a szlovén tízes a labda mögé áll?

#

Nem éppen a legrégebbi történet, fogalmazhatunk úgy is, hogy a magyar meseírás új hullámába tartozik, de kijelenthetjük, tanulságos. Ezen a téren nem különbözik népmeséinktől. Szokványosnak se mondanánk, nincs benne királylány például vagy fehérlófia, viszont az alföldi róna keletkezésének színhelye.

Tovább →