Kondás Elemér egy lesz a háromból? (Fotó: dvsc.hu)

Kondás Elemér egy lesz a háromból? (Fotó: dvsc.hu)

Ha az esőzések miatt elhalasztott – és most vasárnap három órától bepótolt – Felcsút-Debrecen mérkőzésen a vendégek nyernek, akkor nemcsak a bajnoki elsőséget ünnepelhetik, hanem Kondás Elemér is belép egy elitklubba.

Az ezredforduló óta tizenöt különböző edző nyert bajnoki címet vagy Magyar Kupát, illetve is-is, és már a névsor is csodaszép: Bozsik Péter, Csank János, Csertői Aurél, Egervári Sándor, Garami József, Henk ten Cate, Herczeg András, Kondás Elemér, Mezey György, Miroslav Beránek, Pajkos János, Pintér Attila, Sisa Tibor, Supka Attila és Tomislav Sivic.

Azonban csak ketten szereztek mindkét sorozatban egynél több aranyat 2000 óta. Herczeg András 2008-ban kupát, 2009-ben bajnoki címet, 2010-ben pedig mindkettőt, ugye az volt a triplázós és a BL-szezon is. Pintér Attila 2004-ben duplázott a Ferencvárossal, 2005-ben Magyar Kupa-győzelemre vezette a Sopront, tavaly pedig a Győrrel nyerte meg az NB I-et. Ide csatlakozik Kondás Elemér a tavalyelőtti veretlen bajnokság-kupa kombóval, valamint a tavalyi Magyar Kupával.

Ízlelgessük, mert nagy valószínűséggel nemsokára kijelenthetjük, hogy az elmúlt tizennégy év legsikeresebb magyar edzői Herczeg András, Kondás Elemér és Pintér Attila.