posztok Diósgyőr címkével


És ezen a héten lesz a négyből valamennyi

#

Nagyon pozitívan egy négyest, teljes pesszimizmusban egy nullát, realista felhanggal kettőt – reménnyel telve két és felet – mondanánk. Arra, hogy lesz magyar klubcsapat augusztusban a nemzetközi kupában, hatvan százalékot teszünk. Láttunk kétgólos előnyt elveszíteni a 2005-ös évben, azonban akkor az huszonöt perc alatt történt. Hogy kettő csapat is lesz a következő hónapban, arra ötvenet. Háromra pedig úgy harminc-negyvenet.

Tovább →


Ez az a hét, amikor mind a négy magyar csapat selejtezik egy jót

#
Még két sorozatban is állunk (Forrás: hungarianfootball.com)

Még két sorozatban is állunk (Forrás: hungarianfootball.com)

És azért ne csak egy jót, de úgy viszonylag sikereset is, még ha ez a szó tuti annyiféle értelmet takar most, mint ahányan figyelemmel követik a selejtezőket. Habár ez az ország, pontosabban klubcsapatai, nem is az eredményes szereplésről híresek, azért egy miért ne? mindig ott van. Tehát: miért ne? Mert van négy lehetőségünk is, hogy valaki vagy valakik megélje/ék az augusztust is a tavalyi évvel ellentétben.

Tovább →




Hát akkor boldogat

#

Akarnánk valami frappánsat írni, de a DVTK képes nőnapi üdvözlete annyira erős vizuálisan, hogy teljesen felesleges. Szóval boldog nőnapot kíván Mohamadou „Professzor” Abdouraman, William Alves, Eperjesi Gábor és Futács Márkó.

nonapi_fiuk_dvtk


Az év biznisze: fizess azért, hogy reklámember lehessél

#

Bár Miskolcon lassan tényleg mindenkit kirúgtak abból a garniturából, akik feljuttatták a Diósgyőrt az NB II.-ből, de úgy látszik, valahogy hagyománnyá vált visszaélni a sok nézővel. Tegnap például nagyjából 6000 ember ment ki megnézni a DVTK-Debrecent, illetve megnézni egy tényleg megható megemlékezést Rakaczki Bencéről. A nagyrészük 2200 forintot fizetett azért, hogy láthassa az egyébként katasztrofális meccset, de a vezetőségnek ez nem elég, ők arra is rá akarták venni a nézőket, hogy nagyon örüljenek a Borsodi sör visszatérésének, hiszen van mezszponzor meg minden.

Tovább →


A Diósgyőr a saját játékosaival gyengíti az előtte lévőket

#

Egyszerűen szavakat is nehéz találni arra, ami a Világ Legjobb Bajnoksága átigazolásai körül folyik, és talán azt sem túl nagy veszély kijelenteni, hogy a DVTK környékén a legviccesebb a helyzet: a csapat tavaly a 10. helyen végzett, gyakran tényleg szánalmas játékkal, két edzőváltással, és hetente csődöt mondó húzóemberekkel. Ilyenkor teljesen logikus, hogy kirúgnak embereket, de arra nehéz magyarázatot találni, hogy miként sikerült ezt úgy menedzselni, hogy csak és kizárólag a Diósgyőr előtt lévő csapatokat menjenek gyengíteni: L´Imam Seydit és a bődületes pénzeket lehúzó Rudolf Gergelyt már tavaly év elején küldték el a Debrecenbe illetve Győrbe, most pedig talán látván, hogy még így is a Lokinak van a legnagyobb esélye a bajnoki címre, gyorsan felbontották a másodosztályú csapatok rémének, Tisza Tibornak is a szerződését, akire azonnal le is csaptak a vadkeleten. Ha ránézünk a tabellára, egy hiányt látunk: a Videoton még nem igazolt le senkit a tavalyi Diósgyőr szupersztárjai közül, de ha még oda is sikerülne visszanyomni Gosztonyi Andrást, azonnal elkezdődhetne a bajnoki cím emlegetése Borsodban.

Forrás: DVSC.hu

Forrás: DVSC.hu


Egy emődi osztályfőnöknek már nagyon hiányzik az NB I.

#

Más magyarázatot legalábbis nem találunk arra, miért öltöztek be a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola  első osztályos tanulói DVTK-nak farsangra, és vonultak be a miskolci csapat hivatalos indulójára. Persze megértjük, hiszen mi is számoljuk a másodperceket február 28-ig, a farsangi produkció pedig szívmelengető, reméljük ugyanezek a fiúk és lányok 10 év múlva velünk együtt szidják az ellenfelet, a bírót, és értetlenkednek rajta, miért kell az NB III.-as Felcsútnak ilyen modern stadion.