Egyszerűen szavakat is nehéz találni arra, ami a Világ Legjobb Bajnoksága átigazolásai körül folyik, és talán azt sem túl nagy veszély kijelenteni, hogy a DVTK környékén a legviccesebb a helyzet: a csapat tavaly a 10. helyen végzett, gyakran tényleg szánalmas játékkal, két edzőváltással, és hetente csődöt mondó húzóemberekkel. Ilyenkor teljesen logikus, hogy kirúgnak embereket, de arra nehéz magyarázatot találni, hogy miként sikerült ezt úgy menedzselni, hogy csak és kizárólag a Diósgyőr előtt lévő csapatokat menjenek gyengíteni: L´Imam Seydit és a bődületes pénzeket lehúzó Rudolf Gergelyt már tavaly év elején küldték el a Debrecenbe illetve Győrbe, most pedig talán látván, hogy még így is a Lokinak van a legnagyobb esélye a bajnoki címre, gyorsan felbontották a másodosztályú csapatok rémének, Tisza Tibornak is a szerződését, akire azonnal le is csaptak a vadkeleten. Ha ránézünk a tabellára, egy hiányt látunk: a Videoton még nem igazolt le senkit a tavalyi Diósgyőr szupersztárjai közül, de ha még oda is sikerülne visszanyomni Gosztonyi Andrást, azonnal elkezdődhetne a bajnoki cím emlegetése Borsodban.

Forrás: DVSC.hu

Forrás: DVSC.hu