Még két sorozatban is állunk (Forrás: hungarianfootball.com)

Még két sorozatban is állunk (Forrás: hungarianfootball.com)

És azért ne csak egy jót, de úgy viszonylag sikereset is, még ha ez a szó tuti annyiféle értelmet takar most, mint ahányan figyelemmel követik a selejtezőket. Habár ez az ország, pontosabban klubcsapatai, nem is az eredményes szereplésről híresek, azért egy miért ne? mindig ott van. Tehát: miért ne? Mert van négy lehetőségünk is, hogy valaki vagy valakik megélje/ék az augusztust is a tavalyi évvel ellentétben.

Cliftonville – Debrecen

Július 15., kedd, 20:45

A négy meccs közül ezzel nem törődik senki sem, mivel papírformának tűnik, viszont nem lesz a vádlisérülése miatt az a Kulcsár Tamás, akinek rohangászásától függ leginkább a támadójáték. Hiába van egy gyors Seydi, mint helyettes, nem ugyanaz, sőt. A műfűvel és a felívelős, robotolós, brit focival kell szembenézni, azonban az előbbi sosem jelentett eddig jót (Elfsborg, Strömsgodset), utóbbi viszont egy furmányos taktikai értekezlettel megoldható. Necces első meccs, de a legtöbb esély a továbbjutásra.

Rijeka – Ferencváros

Július 17., csütörtök, 20:30

A Fradi a gyenge, de eredményes továbbjutás (igazából csak ez számít, kiesésnél kell felemlegetni a pocsék játékot) után erősített egy Gerával – aki most nem, de majd jövő héten szaltózik egy szépet – és talán fog még a kivert máltaiak támadójával. Diallo-pótló? Viszont a negatív – távozó – oldal miatt nagy a szomorúság Besic miatt, de a suska az suska, viszont Leonardo technikai tudása miatt igen, valószínűsíthető balhéi miatt nem nagy veszteség. Jobb játék, aztán meglátjuk.

Litex Lovecs – Diósgyőr

Július 17., csütörtök, 19:45

A Diósgyőrnél a védekezés tűnik a legkevésbé biztosnak, eléggé pánikolós tud lenni a hangulat, viszont nyomják a Sivic-féle támadó, kezdeményező focit. Azért a Litex erősebb, mint a Birkirkara. Habár a Loki négy éve kiverte az Európa Ligából, a Máté Péter becserélése utáni balhé miatt majdnem kopp lett. Ezt talán ők ne kövessék el. Náluk nincs semmiféle kötelező felhang, de talán lesz valami.

Győr – Göteborg

Július 17., csütörtök, 20:00

Az egyetlen magyar csapat, amely otthon játszik, de most megszokásból talán ne a Pintér, takarodj!, hanem valami biztató is hangozhat. És hogy miben bízhatunk? Először is, nyáron minden viking lúzer. Másodszorra igazából nincs semmi. Keret alig változott, első tétmeccs, az ellenfél meg erősebb. Majd kiderül. Azonban ne feledjük, Horváth Ferenc volt tavasszal az egyetlen, akinél látszott, hogy előre eltervezett ötlettel, taktikával próbálta megverni a bajnokcsapatot, a Debrecent. Talán a legkevesebb esélye a Győrnek van, de ott van Verebes. És Wolfe.

A végtelenbe, és tovább!