dulai posztjai

A Derbi, ami valójában nem is lehetne Derbi

#

Tegnap egy nálam jóval bölcsebb szakembertől megtudtam, hogy derbinek hívni eleve óriási mellényúlás bármilyen meccset is, mert a derbi az, amikor két éves lovak versenyeznek egymással. Így hát maximum akkor lehetne derbi a Fradi-Újpest, ha két éves lovak rohangásznának a Népstadion füvén, jött a végkövetkeztetés. Mindegy, lényegtelen is, inkább nézzük meg, mit érdemes tudni a vasárnapi izé, Derbi előtt.


Vasárnap nem lesz könnyű újpestinek lenni

#
img474.jpg

Emlékeztek még a ’96-os Fradi-BVSC-re? Na, ennyien most biztos nem lesznek, már csak azért sem, mert a felső karély zárva lesz, de azért jó nézni (fotó: ulloi129.hu)

A fradisták már tízezer jegyet elvittek, de úgy látszik, Újpesten is nagy az érdeklődés. Még annak ellenére is, hogy az ultrák felszólítottak mindenkit, hogy eszük ágába se jusson elmenni a derbire, inkább dögöljön meg az MLSZ. Azért nem lennénk azoknak az újpesti drukkereknek a helyében, akik mégiscsak úgy döntenek, hogy a Népstadion egész alsó karéjától a faszszopó Újpestet hallgatják. Nehezebb lesz bejutniuk, mint a Pentagonba.

Tovább →


Az NB I. az új Premier League

#

A Felcsút – Diósgyőr meccsen néző nem volt, viszont olyan szabálytalanság igen, amit nézni is rossz. A csomagot Mamadou Wague adta, Elek Ákos pedig kapta, de csodával határos módon törés nem lett belőle, csak csere, meg persze egy piros.  Keménységben már ott vagyunk az angolok mellett, az biztos.

Amúgy 2-0-ra nyert a Diósgyőr Fehérváron, ahol ha nincsenek a miskolci drukkerek, akkor az operatőrökön és a játékosokon kívül maximum a büfés csaj lett volna jelen.

 


Srácok, szeretnénk, ha ezt az eredményt hoznátok hat év múlva is!

#
eto-barca

Fotó: eto.hu

Nem semmi győzelemmel kezdte az ETO U16-os csapata a győri Audi kupát, ugyanis a Barcelona hasonló korosztályosait verték meg 2-0-ra. Ez még akkor is hatalmas eredmény, ha Messi most sajnos nem játszott, bár Victor Valdés azért ott volt a kapuban. Gratulálunk, de maximalisták vagyunk, úgyhogy ezt az eredményjelzőt így szeretnénk látni később is.

Tovább →


Pro és kontra: tényleg Sousa kell nekünk?

#
sousa

Frankó kép, de egyelőre ezt csak mi rántottuk össze

Azt elég egyértelműen a nagyvilág tudomására hoztuk, hogy mit szólnánk, ha Paulo Sousa váltaná eSándor-t a válogatott élén. A hírt szerdán már Izraelből is hallhattuk, olyannyira, hogy a Walla nevű sportlap 99 százalékig biztos a portugál érkezésében. Itt az ideje leszállni az idióta animgifekről, és komolyan számba venni, miért is lenne nekünk jó, esetleg rossz Sanyi bácsi legnagyobb riválisának érkezése.

Tovább →


Ismeritek azt a viccet, hogy három Guzmics áll egymás mellett a lelátón?

#
Fotó: Rhynn

Ki nem ugrál, nem is Guzmics, hej, hej!!!

Hihetetlen, de az észtek földbe döngölését az F szektorból végigszorító három srácnak semmi köze a Trollfocihoz, külön megkérdeztük tőlük. Szombathelyiek, szeretik Guzmicsot, a válogatott-mez alatt mindhármukon guzmicsos Haladás-mez volt. Van, aki nem kritizál és nem kérdőjelez meg semmit, csak szurkol, amíg él. És ez valahol megható.

A Népstadionban egyébként nagyon pöröghetett az MLSZ shopja, jó meccsre időzítettek az indulással: a győzelem után sokan álltak a sátrak előtt, hogy bevásároljanak (és elindult a webshop is).


Csak pótselejtezőt ne!

#

Azt már tudjuk, hogy a hollandoknak kettőt rúgó Konstantin Vassiljev nem játszik ellenünk. Azt is, hogy épelméjű ember kedden még akkor sem megy ki a Puskásba, ha már megvette a jegyét, úgyhogy a fiúk (már aki nem jelentett sérültet) nyugodtan játszhatnak.  A vébére való kijutás ártó szelleme sem lebeg már ott felettük, így minden jel arra mutat, hogy legyűrjük az észteket. Megmondjuk, hogy juthatunk el oda, ahová egyáltalán nem feltétlen akarunk: a pótselejtezőkig.
Tovább →