Nem egy, nem két helyen hallani mostanság azt, hogy bizony a hollandok lesznek annyira jó fejek, és leadják nekünk ezt a meccset, hiszen mi is leadtuk nekik ‘nyolcvanötben. Nos, még az irapuatói hőség, és jó pár tál tészta előtt tényleg játszottunk velük a fent említett évben. Mi pedig, mint rendes futballszurkolók, és a nosztalgia nagy szerelmesei fejest ugrunk, hogy belenézzünk egy kicsit abba a mérkőzésbe. Hogy legyen valami hivatkozási alapunk, vagy hátha olvasna minket a holland szövetség. A remény hal meg utoljára, nem? Végül is a csapat is így megy ki Hollandiába.

Sajnos képet nem találtunk a mi fiainkról, de olyan félelmetes összeállításban gyalogolt ki a pályára Mezey ‘dottore csapata, mint:

Disztl, Nagy, Róth, Garaba, Kardos, Kiprich, Détari, Esterházy, Sallai, Nyilasi, Péter.

Ez az a pillanat, amikor minden jó érzésű magyar futballszurkoló csettint egyet. Igen, ez az a csapat akiktől nagy dolgokat vártak Mexikóban. Na jó, lapozzunk.

A mi fiaink május 14. napján látták vendégül holland barátainkat a Népstadionban. A hivatalos nézőszám 75.000, de tudjuk, hogy akkoriban az volt még a rendszer, hogy miután a jegyesek bementek a stadionba, beengedték azokat is, akiknek jegye nem volt, de mindenképpen ott akartak lenni. Így voltak tele akkoriban a lépcsők is, és innen származik az a sok legenda a flakonokba vizelő szurkolókról, akik megmoccanni sem tudtak, nem hogy kimenni a mosdóba. Fiatal olvasóinknak itt jegyeznénk meg, hogy igen, ez a magyar válogatott mérkőzése. Régebben még kíváncsiak voltak rá az emberek, és többen voltak kint a hétvégi fordulókon, mint ahányan a spanyol/angol/német/olasz focistákról áradoztak.

Hans van Breukelen , Adri van Tiggelen, Ben Wijnstekers, Dick Schoenaker, Frank Rijkaard, Marco van Basten, Michel van de Korput, Simon Tahamata, Ton Lokhoff, Willem Kieft, Willy van de Kerkhof

Éles eszű és éles szemű olvasóink már biztosan megérezték hogy ez a névsor nem a vendégszurkolóké, hanem azé a tizenegy emberé, akik szembeszálltak fiainkkal ezen a nevezetes estén. Jól jegyezzük meg, ez az a holland válogatott aminek a legendáriumok szerint szüksége volt TŐLÜNK egy szívességre. Nem mostanában lesz ilyen ismét. Bár azt ők sem gondolták szerintem, hogy majd 2013. októberében a magyar szurkolók visszaemlékeznek rájuk, és hivatkozási alapul emlegetik majd őket, hogy miért illene leadniuk a meccset. Nekünk. Nézzük meg hogy miért!

Számunkra már csak presztízs értéke volt a találkozónak. A hollandoknak viszont cseppet sem volt mindegy, hogyan alakul az eredmény. Ha győznek, még próbálkozhatnak a pótselejtezőkön, ha nem, akkor ezt Ausztria teheti meg. A hazai szurkolók nagy örömünnepre készültek. Ha a holland csapatot odahaza le tudtuk győzni, akkor a Népstadionban is sikerülnie kell, főleg akkor, ha meg tudjuk ismételni az osztrákok elleni nagyszerű játékot. Válogatottunk most is sokat támadott, helyzetet is sokat dolgoztunk ki, de valahogy a befejezések most nem sikerültek. A játékosok nem összpontosítottak megfelelően. Talán fáradtak voltak, talán nem eléggé motiváltak. Ki tudja? Tény az, hogy bár a szögletarány 11-1 volt a mi javunkra a találkozó mégis a vendégek győzelmével ért véget. A továbbjutás és a csoportelsőség most is megvolt, de valahogy így más volt. Felemásra sikerült a hazai ünneplés. A közönség egy része dühödten tüntetett, de fel-felhangzott a hajrában, a „Szép volt fiúk!” és a „Mexikó! Mexikó!” kórus is. Mi is ez utóbbihoz csatlakoztunk, de sajnáltuk (és még most is sajnáljuk), hogy nem lehetettünk maradéktalanul és felhőtlenül boldogok.

Emígy emlékezett vissza az akkori sportújságírás egy nap távlatából az akkor történtekre, a magyarfutball.hu tanúsága szerint. Mint azt magunk is láthatjuk, ekkor még szó nem esett leadott meccsről, csak fájó vereségről, ahogy persze hivatalosan nem is esett róla szó azóta sem. Csak a köznyelv, aki tudni véli, mi történt akkor. Hiszen mi akkor már foglaltuk a jegyet Mexikó felé, hogy aztán átmozgató edzéseket végezhessenek a fiúk a repülőgépen is – ahogy egy másik legenda mondja, míg a hollandoknak ezt a meccset mindenképpen be kellett húzniuk, hogy tovább éljenek még reményeik. Nos, ezen az estén győztek.

Hogy mi lesz pénteken? Nem tudjuk, majd meglátjuk, de a köznyelv szerint a hollandok jönnek nekünk egy szívességgel. Erre építeni igazából pont annyira okos ötlet, mint arra fogadni nagy összegben, hogy Rudolf Gergely lesz a gólkirály, de mi már csak ilyenek vagyunk. Nem hirdetjük, hogy reménykedünk, mert annál jobban fáj a pofon, ezt már megtanultuk ezekben az esztendőkben, de azért valahol ott motoszkál mindig a gondolat, hogy hátha nyerünk. Ilyenek vagyunk mi, szurkolók.