Posztok innen: taccs

#jegyzet

Nem mi voltunk

#
cicca

A képünk illusztráció.

A szombati Nemzeti Sport mellékletében van egy tanulságos interjú Lőw Zsoltival, mindannyiunk Cicájával. A trendnek megfelelően kritikus, őszinte, megrázó, az embernek  kedve támad ciccogni, hogy hát persze, ilyen háttérrel, ezzel az utánpótlással (figyelem, trend!) meg elcseszett, hozzá nem értő edzőkkel ne is csodálkozzunk, hogy a gödör alján vagyunk. 

Szegény Zsoltiból kiölték a focit hozzá nem értő emberek. Pedig ő igazán tehetséges volt, ontotta a gólokat, csak hát ezt elvették tőle. Mármint a tehetségét.

(tovább…)

Nézőszám: 12 ezer – az egész fordulóban

#

Régen minden jobb volt, tudjuk ezt a hivatásból, könnyes szemmel múltat idézők sugalmazásaiból. A hollandok elleni méretes bukta is jó alkalom volt az elveszett dicsőség siratására. Azt kevesen árulják el, hogy régen sem volt fenékig hathárom, ezüstcipő meg aranylabda a magyar futball, volt bunda korábban is (csak akkor nem bukott focisták, hanem a középcsapatok klubvezetői, meg a nagy sztárok pörgették a boltot), és hogy nem volt minden hétvégén három kettős rangadó a Népstadionban. A ragadós-csöpögős emlékképek néminemű tisztázására jöjjön egy történet 1969-ból, hogy akkor hogyan is zajlott az utolsó forduló december elején.

Tovább →

Azokból az időkből, amikor a Fradi 7-1-re verte a Barcelonát

#

tabló

Amikor pár napja Botond kisöpörte a szekrény alját, pont gyerekkorom színhelyén, a családi házban pihentem, és eszembe jutott, hogy 14-15 éve mekkora gombfocibajnokságokat is rendeztünk apámmal, meg tesómmal. Mit ad Isten, sikerült is előhalászni azt a két dobozt, ami tele volt a régi gombfocicsapataimmal. Ezeket egyébként kivétel nélkül a gödöllői Kultúrcikkben vettem, illetve vetettem anyámmal. Teljesen valószínűtlen, hogy 100 forintért hozzájuthattam egy legendás Stadlerhez, vagy egy Dárdaival felálló Pécshez, márpedig pontosan ez történt. Ha már előkotortam őket, le is fotóztam az egész kócerájt.

Tovább →

27 év a Fodbal Nagy Pöcegödrében

#

Már lassan a gyerekem is kiröhög annak az ismételgetése miatt, hogy 1986 óta nem jutottunk ki semmilyen nagy focitornára (mondjuk a finnek 1938 óta próbálkoznak hiába, muhaha), de akkor is így van. Minden selejtezős rajt egy-egy önámító, izzadtságszagú nekirugaszkodásnak bizonyult, ami hol gyorsan, hol csak a végén, hol fokozatosan, hol egyetlen csúnya, megrázó és kegyetlen pofonba sűrűsödve eredményezte a bukást. Végigvesszük mindet.

Jelenet az utolsó vb-meccsünkről, az akrobata a mostani UEFA-elnök

Jelenet az utolsó vb-meccsünkről, az akrobata a mostani UEFA-elnök

Tovább →

Nincs különbség az osztályok között

#

Időnként a taccsos harsonákból megszólalnak a Szőnyi úti mindennapok történései, mint egyfajta napesti sorozat, amely nélkül nem lenne ugyanaz. Éppen abban egyedi, hogy találunk hasonló példát, nem is egyet, de ez már túl mélyen van, túl abszurd, hogy ne legyen érdekfeszítő, mint egy misztikus regény. November huszonharmadikával ért véget az ősz, téli pihenő van már, de még egy utolsó sztori maradt erre az évre.
Tovább →

Az MTK problémája: szurkolók jöttek a meccsre

#

Ahogy azt mi is tapasztaltuk, komoly problémák akadtak a szombati MTK-Diósgyőr vendégszektora környékén a beléptetéssel kapcsolatban. Az egész minimum nagyon kínos, de szerencsére a magyar fociközeg egyik legjobb tulajdonsága, hogy a már eleve nagyon kínos dolgokat is sikerül még tovább rontani. Így történt, hogy a miskolci szurkolók háborgó nyílt levelére az MTK is válaszolt, amiben kiderült, mi a volt a probléma: ők tényleg nem számítottak arra, hogy erre a meccsre netalán nézők is fognak érkezni, hiszen erről nekik nem szólt senki!

Apropó szurkolók: íme a társadalmi igény a felújított MTK-stadionra.

Mivel a hazai oldalon ennyien voltak, ott nem is volt probléma.

Tovább →