Borzasztóan fájó vereséget szenvedtünk Bukarestben, a nagy kérdés pedig immár az, hogy mégis mit kellene kezdeni ezzel a helyzettel. Mert ez nem csak egy vereség volt. Nem, semmi köze ehhez a két nemzet közti feszültségnek, bár kétségtelen, hogy egy riválist mindig jó érzés legyőzni, kikapni tőle pedig duplán fájó. Itt azonban arról van szó, hogy csúnyán leszerepeltünk. Nem a 3-0 miatt, gyakorlatilag az eredmény az egyetlen olyan tényező, amely nem indokol korszakváltást. Az akarati tényezők, a taktikai felkészületlenség, a 3 éves terv bebukása viszont mind olyan dolgok amelyek miatt el kell gondolkodni a jövőről.

Kezdjük az elejéről, a szövetségi kapitánnyal. Egervári Sándor teljes regnálása alatt kínosan ügyelt arra, hogy a szerethető válogatottat létrehozza, de a tegnapi mérkőzésen sajnos kiderült, hogy mindez csak retorika. Mert a szerethetőség legalapvetőbb összetevője, hogy a csapat minden körülmények között megfeszül a címeres mezért, hogy vért izzad, hogy tükörbe nézhessen, miután lejött a pályáról, hogy az ellenfél győzelem esetén is azt kívánja, soha ne kelljen ezek ellen újra játszani. Talán nem kell ragozni, hogy mindez tegnap mennyire hiányzott. Sanyi bácsi ideje lejárt, mert az ő általa képviseltek egész esszenciája éppen azon a mérkőzésen bukott meg, amelyen a legfontosabb lett volna, hogy mindez működjön.

(Fotó: vidamrikkancs.com)

Ha viszont nincsen Sanyi, mi lesz a játékosokkal? A válogatott magja marad? Ugyanezekkel a játékosokkal kell elérnie valamilyen eredményt annak a balszerencsésnek, aki e-Sanyit követi? Talán visszatérhet a válogatottba egy-két büszkeségből kipakolt elem, mint például Vadócz, Vass Ádám, Huszti.

El kell felejtenünk Bognár Györgyöt is, mert ha valaki, akinek az a feladata, hogy feltérképezze az adott ellenfelet és tanácsot adjon a kapitánynak a taktikával kapcsolatban, mégis ilyen alapvető hibákat vét, annak nincs helye a válogatottnál. Pályára léptünk irányító nélkül, két olyan csatárral, akik közül egyikük sem mozgékony, hanem sokkal inkább pozíciós játékos.  Nem is csoda, hogy nem kiegészítették, hanem zavarták egymást.

Ez a selejtezősorozat már mehet a kukába, ahhoz, hogy bármiféle kézzelfogható eredményt elérjünk, bődületes szerencse kellene. Az elkövetkező meccseken már az EB-selejtezőkre kell készülnünk, egészen új megfontolások alapján, lehetőleg új kapitánnyal. Egy olyannal, aki képes átvinni egy olyan mentalitást a játékosokba, hogy azok átmenjenek a betonfalon, olyannal, aki nem a csókosait pakolgatja be a válogatottba. Kérdés, hogy létezik-e ilyen?