A magyar fotballt úgy általában kizárólag elvárások nélkül lehet élvezni. De akkor felhőtlenül. Cinizmus és abszurd humorérzék hiányában az óvatlan nezőnek egy Pápa – Kispest mérkőzés maga a pokol, a korlárolt fantázia nem enged közel a milliőhöz.
Egy átlagember meglepődik azon, hogy Pintért az első vesztes tétmeccs után eltanácsolják a szövetségi kapitányi pozíciótól. Az igazi ínyenc (ti. aki ismeretes a már említett milliőben) viszont boldogan csipegeti a koktélcseresznyét az információhabról, és várja a fejleményeket.
Időközben elmondja a véleményet mindenki arról, hogy miért beteg a magyar futball, majd egy erős felütéssel kinevezik a Palit.
3 meccsre, mert a Pali mentalitása az Mentalitás.
Ilyenkor előbújik ártatlan lelkemben a bognárgyuri, és egyetért, hogy már-már szembeköpik a szakmát.
Közben Pali alig győzi visszafogni a tettrekész játékosokat, rossz sorozatot szakítunk meg, matematikai esély, mentalitás. A magasröptű nyilatkozatokban dagonyázik a gyakorlott bohócliga (cop. by labdabiztosblog) néző, aki halálos nyugalommal ül le a tévé elé, annak tudatában, hogy a vendégsiker 4.50-es pénzt fizet a tippmixen.
teve posztjai
Béláim, túltolódtuk!
forrás: google képkeresés
Tegnap meccs közben azon vettem észre magam, hogy a könyv, amit olvasok, jobban érdekel, mint a magyar válogatott. Miután már a zenbéegyet is két kapálás között követem figyelemmel, meg kell, hogy állapítsam: a Szerethető megütötte a milliő szintjét.
Felsejlik bennem Keresztúry, Egressy, Bánffy, a Verebes-féle szuggesztió, mely szerint nincs olyan, hogy rossz futballista, csak hitetlen. Persze ha a görög válogatottat nézzük, ez akár igaz is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ott egy fokkal tehetségesebb edző kissé jobb érzékkel találta meg a stílust a tucatjátékosokhoz.
Minden relatív, mert itthon már akkor is a földhöz verjük a seggünket, ha a legjegyzettebb játékosunk beverekedi magát a kezdőbe, így ha tovább akarom halmozni a közhelyeket, akkor írhatom is, hogy szarból nem lehet várat építeni. Heffler ? kéthetemásémáraSzabó János? Vécsei? Közben álszent módon emlegetjük, hogy bezzeg Matthäus mennyi játékost kipróbált? Tolódunk, mi? Hova tolódunk? Milyen taktika? Futás? Passz?
Ezen a ponton beüt a bohócliga milliő. Sztoikus nyugalommal várom a szar kazahokat, hogy lehessen majd izgulni egy könnyedén megítélt tizenegyesért.
Az eredmény- és teljesítményorientált vadkapitalista profifutball sötét fellegei között felcsillan a reménysugár
… edzéseken tényleg sikerült már néhányszor ezzel a [ bal ] lábammal is eltalálnom a labdát, ezért most megpróbáltam. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy utat talált a kapuba.
(Vadnai és az Nemzeti Sport rácsodálkozik, hogy vannak játékosok, akik mindkét lábukkal el tudják rúgni a labdát.)
Nyugaton a helyzet változatlan
De most tényleg. Erre minek 3 hónap? Már ott elveszik a kedvem az egésszel, hogy durvul a kampány, a Jobbik intézkedne a Lilákok konteó ügyében. Aztán jön a hülye kommentátor, aki szerint csak a Fradi van a pályán, félidőnyi semmi, majd egy félidőnyi látszathangulatfoci, a kettő között egy beszélni nem tudó Pintér (minden mondata arany), előtte-közben-utána egy Pető, egyből felmerül, hogy úristen ezek irányítják a válogatottat, aztán az, hogy úristen, azok a válogatottak, akik a pályán vannak. Három piros, mert a játékosok ostobák, még egy rendes verekedés sincs, Strestik se rúgja fel Leonardo-t, aludj el szépen Kisbalázs.
Az eredménnyel a Győr elégedett.
Fradi-Győr 1-1
Igazából egy létező szó: véghantalianizmus
forrás: antikvarium.hu
Nehéz Végh Antal futball témájú munkáiról úgy írni, hogy előtte Zsolt Róbertet olvastam. Túl nagy a kontraszt a már-már irodalmias újságírói stílus (Zsolt) és a központilag is jobban kedvelt egyszerű népi (=irodalmilag értékelhetetlen, helyesírási, és kifejezésbeli hibákkal teli) hangnem között.
Szotyiposzt
Amikor mérkőzésre megyek, vagy leülök a tévé elé, ha sört nem is, de szotyit mindig viszek/veszek. Mert szotyizni kell.
forrás: mandinerblog
Attila a hun, ameddig nem Attila a hunyó, de mi azért reménykedünk benne
Pintér, Pintér…. hm
Most sikerült észhez térnem a X. Nagy Magyar Futball-Megjavítási terv kihirdetése óta.
Maradok az apatikus, már semmin meg nem lepődő hozzáállásnál, és megpróbálom – már amennyire lehet -az ésszerűség keretei között megindokolni, és az azóta történt események tükrében alátámasztani a döntés helyességét.
Olcsó – a franc se tudja, mennyibe kerül ma egy magyar edző (kivásárlási ár, jutalomfalatok a Győrnek, ajándék cukorka az árváknak stb), de tény, hogy nem annyiba, mint egy Jupp Heynckes. Úgy tűnik, hogy Pintér úr a legnagyobb vehemenciával próbálja ezt az árat a lehető legjobban megszolgálni, bár szerintem ő még ingyen is elvállalta volna.
Nem mi voltunk
A képünk illusztráció.
A szombati Nemzeti Sport mellékletében van egy tanulságos interjú Lőw Zsoltival, mindannyiunk Cicájával. A trendnek megfelelően kritikus, őszinte, megrázó, az embernek kedve támad ciccogni, hogy hát persze, ilyen háttérrel, ezzel az utánpótlással (figyelem, trend!) meg elcseszett, hozzá nem értő edzőkkel ne is csodálkozzunk, hogy a gödör alján vagyunk.
Szegény Zsoltiból kiölték a focit hozzá nem értő emberek. Pedig ő igazán tehetséges volt, ontotta a gólokat, csak hát ezt elvették tőle. Mármint a tehetségét.
Látlelet
Tipikus fotelszurkoló vagyok, a szó olyan értelmében, hogy bár szeretek mozogni, a sportra mégis mint szórakoztatási formára gondolok. Nem élek benne, nem tudok belső titkokat, nincs olyan sztorim, hogy középiskolás koromban majdnem az NB III.-ban játszottam, szóval ami elém kerül a tévében, vagy élőben, azt elfogyasztom és elfogadom. Külső szemlélőként a sportból (és ezen belül a fociból) csak a felszín jut: azt látom, hogy általában jók vagyunk a világversenyeken, tudunk sok olimpiai aranyat szerezni, vannak menő versenyzőink, viszont a focink szar, és valahol ez világ rendje.
Tovább →
Hathárom, vagy amit akartok
A Nemzeti Sport monopol helyzete olyanná formálta a sportújságírást, hogy minden kiadványukat szkeptikusan kezelem. A napilapnak tartalma nincs, hetente egyszer azért megveszem, mert gyújtóspapírnak verhetetlen (de már erre is sokallom a 170 forintot), míg a Képes Sportot és a Sport & Stylet kezembe se veszem.
Ennek ellenére nem tudtam ellenállni a nagy sportesemény idén 60 éves emlékére kiadott Hathárom – Tények, titkok , tegendák című színes Nemzeti Sport Magazin mellékletnek, amelyhez egy, a meccset tartalmazó DVD is dukál. Volt bennem egy naiv bizakodás, hogy ezúttal egy – kivételesen – színvonalas munka lesz a könyvespolcomon. Nem csalódtam, nem lett az.