Amikor mérkőzésre megyek, vagy leülök a tévé elé, ha sört nem is, de szotyit mindig viszek/veszek. Mert szotyizni kell.

szotyi

forrás: mandinerblog

Szívesen írnék a magolás történetéről, ha lenne. Így egyezzünk ki annyiban, hogy a jelenség mindig is volt, és a lelátókon már igen hamar felütötte a fejét, mint kiegészítő tevékenység.

[rövid zárójel:  ahol felnőttem, a moziban mindenki kapott a jegy mellé egy kartondobozt a héjnak, és csak akkor zavartak ki minket, ha rá is gyújtottunk].

Etimológiailag a napraforgómag lenne a helyes elnevezés, de én ezt élő ember szájából még sosem hallottam, viszont a tájegységenkénti variációk igen változatosak. Saját kútfőből ismerem a szotyi (Alföld biztosan), szotyola, mag, rica (Csongrád megye), makuka (Borsod természetesen) kifejezéseket, míg a következő tematikus (!) oldalról megtudtam, hogy van még a tutyola, buga, uszu, vagy viccesen (illetve politikailag nem korrekten) a cigánychips, illetve cigánybonbon.

A szotyolát kulturáltan enni képtelenség, így otthon hamar ellentétbe kerülhetünk a takarítószemélyzettel (jobb esetben ezek nem mi vagyunk) – ha ez a személyzet megegyezik állandó vagy ideiglenes nőnemű pajtásunkkal, akkor fel lehet sorolni neki a tevékenység kedvező élettani hatásait – kiemelve a prosztataproblémákra való jótékonyt, és az urban legend szerinti potencianövelőt.

A makukázást nem szabad összekeverni holmi tökmagolással, ami már magasabb szintű tevékenység – a lelátó népe éppen csak megtűri ezt a szöszmötölést a héjjal összetapadó maggal. Ha egy társadalmi fejlődési skálán szeretnénk a magvakkal történő pótcselekvési formákat elhelyezni, akkor az a következőképpen nézne ki:

szotyi_abraAz igazán gyakorlott szotyizó sebessége 1 mag/sec, azaz egy családi csomag éppen kitart a mérkőzés végéig. Persze csak akkor, ha nem előre hántolt napraforgóról van szó, ami az én szememben a jóléti társadalom egyik csimborasszója.

kh_1319053190_szotyi

forrás:kommenthuszár

A ricázás, mint minden monoton tevékenység erősen addiktív, ezért is óvakodjunk a sózott típustól, ha nem akarunk rövid időn belül fájó szájjal vízért üvölteni, vagy – sörrel történő szomjoltás esetén – aljas módon lerészegedni.

sos_szotyi

Az a fehér az mind só

Szerkesztőségünk most lelkes szemetelésbe kezd, és hamarosan jelentkezni fogunk egy nagy szotyiteszttel, amely egyben felkészülés is a tavaszi szezonra.