2013.12.08. 20 óra 15-kor Iványi sporttárs lefújta a Győr – Haladást (2-1), és egyben útjára indította A Nagy Téli Szünetet. Azóta eltelt csaknem három hónap.

nyul_budi

Eleinte még tartott a lendület, kicsit lehet élni magyar futball nélkül, aztán jött a karácsony, némileg elterelve a figyelmünket, de január elejétől egyre inkább szenvedősebb volt minden hétvége. Próbálhatjuk stimulálni az agyunkat mindenféle edzőmeccsekkel, sőt, olyat is hallottam, hogy valaki végső kínjában nemzetközi meccseket kezdett el nézni, ráadásul olaszt! Valamit nagyon gyorsan tenni kell.

Például olyan telünk is rég volt, hogy egyáltalán nem volt tél. Még annyira sem, mint az elmúlt években. Igazából egyetlen hétvége sem volt, amikor ne lehetett volna meccset rendezni a tavaly március tizenötödikei sajnálatos események óta. Durván hideg és szemerkélő hó is csak az őszi utolsó forduló hétvégéjén volt, igaz akkor mi konkrétan szarráfagytunk a Budapest-Pápa viszonylaton.

Sok ez a három hónap, főleg úgy, hogy már Loddár kapitányunk is megmondta lassan egy évtizede: télen itt lehet focizni, legfeljebb hideg van. Általában január-februárban szokott lenni valami havazósabb móka, ami lehetetlenné tesz mindent egy olyan országban, ahol ha véletlenül kiborul egy néző kezéből a sör, akkor Pakson már annyira nem tudják elvezetni a nedvességet, hogy az egész fordulót halasztani kell.

Még bőven a pályafűtés feltalálása előtti korszakban rendszeresen voltak meccsek Magyarországon decemberben, sőt januárban is. Azóta minden kicsit modernebb lett, és novemberrel lefújjuk, márciussal újraindítjuk a bajnokságot. Minket pedig mindenki hülyének néz.

Tudjuk, a versenysemlegesség és a Fair Play kívánalmainak megfelelően, a bajnokság menetrendjét illik jó előre lefektetni, mert a csapatok úgy tudnak igazolni 16, 17, vagy esetleg 13 fordulóra, így nem lehet még egy, vagy eggyel kevesebb fordulót játszani, ha az időjárás engedi, vagy nem engedi. Ellenben az is van, hogy ha ott állunk decemberben bermudagatyában a pályák mellett, akkor miért kell mindent feltenni a március elsejei lutrira, hátha majd akkor sem havazik? Vagy ha már toljuk a lutrit, akkor miért kell az egész hacacárét júliusban elindítani, miért nem ér rá augusztusban?

(Vagy legalább legyen újra téli teremtorna!)

papagaj

Kemény, nagy problémái ezek a magyar futballnak, csak épp pont nem erről akartam írni.

Sokkal inkább arról, hogy pénteken hétkor Felcsútra Videotonba látogat a Paks, és megmérkőzik a Felcsúttal. Ha nincs ló, jó a szamár is, és mi annyira ki vagyunk éhezve, hogy számunkra Kiszel Tünde lassan Yvonne Strahovskivá nemesedik. Akarjuk, kívánjuk Vaszicsku Gergőt, ahogy szikrázóan összecsap Lázok Janival, és akarjuk Csertői Relit, ahogy technikailag növeszti csapatát az ellen fölé. Legyen már végre bajnokság!

Össze is rakom gyorsan a Fantasy-csapatomat.

Vagyis nem, előbb tájékozódni kellene, annyi minden történt. Ugraira elugrott a Fradi újabb állami támogatása? Hrepkával pótolják a Halinál? Egykori olasz válogatott és egykori Arsenal-csatár Kispesten? Tisza hazatért a Lokihoz? (muhahaha!) Grumics Pécsről el, Diósgyőrbe be? WTF? Dibusz, Lackó a Fradinál, Doll új csapatot épít? Mi lesz a holland resztlivel? Horváth Ferka úgy veszi át Pinyő ETO-ját, hogy nem igazolhat? Még Paksrol sem hozott át senkit. A Rákóczinál repült egy teljes keret, és jött egy csomó vadidegen (vajon Fantasyban mennyit érnek default?), meg Antal Boti kölcsönbe (a Diósgyőrtől!), és egy jó Tarmo Kink. Aztán mi van Kecsón? Utolsó pillanatban behúznak még egy Simont (a győri csatárt), Pavicevicet a Zetétől, Eninfult az Újpesttől? Poleksic legalább erősítés a kapuban. Csizmadia Pápán? Lehet egy csapat Maróti és Ivancsics nélkül is egyszemélyes köcsögválogatott? Rajczi, Takács, Vermes Kövesden? Gyurika mégsem fog kiesni? (Vagy csak simán nem engedik.) Rodenbücher, Torghelle, Vass az MTK-nál? Még mindig Garami a mester, vagy ez már Várhidi csikóválogatottjának retrokerete? Miből fussa Pericre a papíron tulajmentes Pécsnek? Vagy nekik már mindegy? Felcsútra befarolt Vaskó és Tóth Bazsi, érik az akadémiai vonal. Újpesten annyi az új név, és annyira az utolsó pillanatban, hogy onnan legfeljebb Balajczát tolom be cserekapusnak. A Vidi fix, csak perememberek távoztak.

kukacok

Nem egyszerű, volt némi mozgás. Állítólag 120-nál is több igazolólap mozdult meg, ami darabra nagyjából 11 csapat, vagy 22 fős keretre számolva 5 (és fél). Végül is az egész liga kalkulálható játékosszámának harmada-negyede.

Persze mindez érthető, mert – ahogy már nyafogtam miatta – szünet nálunk csak télen van, a bajnokság kellős közepén, vagyis keretet átformálni ilyenkor van idő. És ilyenkor van ahhoz is pofa, hogy egy-egy klubelnök lenyilatkozza: az átalakításokkal már a nyári nemzetközi kupákra készülünk. Mivan, fater? Arra a néhány fordulóra? Sikítok gyorsan egy mineket hangosan. Ha nem volna a Videoton és a Loki, ahol még valamennyire felfedezhető valamiféle koncepció, akkor nem N-2, hanem N embert hülyéznék le nyilvánosan.

orrturo

Vagy ott vannak a remek akadémiákkal megáldott csapatok. A Halinál kicsi volt a mozgás, náluk a saját nevelés vonala erős, mindenkiben vadásszák a kósza midikloriánokat. Deviszont! A képzésileg összefonódott Felcsút és Videoton kezd totális röhej lenni. Utóbbi nem igazol, már most is el van látva itthon minőséginek számító spílerekkel, előbbi viszont bárkit, aki már a Mezőkövesdnek sem kell. Szolnoki, Gyurcsó és Kleinheisler kivételével ki van még akit komolyan vehetően adtak az NB I-nek, miközben összesen van egy jó ötven fős keretük?

Kispest dettó. Télen feltűnt néhány újabb akadémista, egyik-másik még gólokat is lő szakmányban, hogy aztán – a tapasztalatok szerint – eltűnjenek tavaszra, esetleg májusban kapjanak néhány perceket. Helyettük inkább jön egy 35 éves(!!!) olasz, és fél évre egy másik, aki eddig az egész életét kölcsönben töltötte. Mindkettő csatárposztra.

Vagy az MTK. Egy klub, ahol kimondottan nem az eredményt hajszolják (nekem ez is fura, mert ezzel ferpléjileg rontják el a többiek játékát), ahol minden arról szól, hogy nevelünk, játszatunk, aztán eladjuk – vagy nem. Ide minek egy Torghelle, egy Vass Ádi és egy komolyabb kört futó Rodenbücher? Győrről már ne is beszéljünk. Ott Lang és Kalmár képviseli az akadémiát, de ők is többször játszanak a válogatott összetartásain, mint a saját klubjukban.

Aztán ott vagyok, hogy szidok mindent és mindenkit, de mégis vágom a centit február 28-ig (nem feledni, aznap lejár a bérletem, újat venni! #TODO), tudom, hogy úgyis ott leszek valahol egy kocsmában, ismerősök társaságában, és korsókat emelgetve nézem a Felcsút-Paksot. (Este valószínűleg korán haza, mert szombat kettőkor az Újpestet fogadjuk.)

Rohadt hosszú volt ez a szünet, rohadt hosszú.