focipalya_442_alap_1024px_luzer_i_h

Az NB I.-ből lúzerválogatottat csinálni sokkal megterhelőbb feladat ám, mint megnevezni az elfogadható játékosokat. Itt ugyanis felfelé kilógni nem egy nagy truvájság, viszont igazán maradandóan lefelé már több mint foci, az művészet. Nem elég hozzá szarul játszani, hiszen az itt nem skill, hanem alapkövetelmény. A Taccs Lúzerválogatottba kerüléshez kell némi pályán kívüli komédia, egy csipetnyi magas elvárás, megfűszerezve pár nagyon kínos átigazolási történettel. Ahhoz, hogy valaki ide kerüljön, a bolygók olyan együttállása szükséges, amilyen Tokody legendás öngóljához is: ott kellett lenni, szarul kellett focizni, és nevetségessé kellett válni. Ez nekik sikerült a legjobban ősszel, mi pedig a klasszikus 4-4-2 felállás hívei voltunk, vagyunk, leszünk.

Kapusok

A 37 éves Csernyánszki Norbertről sokat elmond, hogy még a Gázszer igazolt játékosa is volt egy rövid ideig. Persze nem ez nyomta rá a bélyegét a paksi teljesítményére, hanem hogy keveset tudott játszani, és ha igen, akkor is megnyert például az Újpestnek egy meccset. A cserepad az egyébként általában rendben lévő győri Lubos Kamenáré, aki azért rúgatott egy olyan gólt a Felcsúttal, amire még sokáig emlékezni fogunk.

Csernyánszki Norbert tekintete nagyon szomorú.

Csernyánszki Norbert tekintete nagyon szomorú (fotó: paks.info.hu)

Védősor

Itt aztán ránk omlik minden, amiért szeretjük hétről hétre követni hazánk zsenijeit. Ott van rögtön Gyepes Gábor, akit Juhász pótlására szerződtetett a Videoton, de persze végül erre alkalmatlan volt. Bár szeretett volna Fehérváron bajnoki címet ünnepelni, inkább a karrierjére gondolt, úgyhogy ő mostanra a Sarawak nevű maláj brigádban oktathatja a saját kapura tartó felszabadításokat. A két középső védő nem is lehet kérdés: Devecseri Szilárd a hollandoknak fejelt parádés öngóljával megteremtette a devecsering szót, Guzmics Richárd pedig Romániának adott felejthetetlen gólpasszával intézte el, hogy kicsit szarabb legyen szombathelyinek lenni. A kezdőben kapott még helyet a Fradi spanyol ásza, David Mateos, akit nagynehezen sikerült Carlo Ancelotti madridi karmai közül kitépni, hogy megörvendeztethesse a magyar közönséget is fantasztikus gólérzékenységével. A cserepadra kényszerült Wague Felcsútról, aki még akkor is színészkedett egyet, amikor felrúgta a saját csapattársa.

Devecseri a legendás mozdulata után (forrás: nol.hu)

Devecseri kicsit kiborult Hollandiában (fotó: nol.hu)

Középpálya

Kezdődhet a sor a mezőkövesdi Bognár Istvánnal. Az ok egyszerű: Ő BOGNÁR GYÖRGY FIA :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Méltó csapattársa lehet az az Andrea Mancini, akinek Roberto nevű apja valamivel jobb képességű figura, de ez a kis Andreán nem látszik: hat meccsen tulajdonképpen egy büdös percet sem focizott, miközben állítólag visszautasította a Galatasaray ajánlatát (apuka itt edző), mert a Honvédból akar U21-es olasz válogatott lenni. Neki is jár a: :DDDDDDDDDDDDDDD A két ász megkapta maga mellé Tóth Bencét (Bence pedig nyáron megkapta maga mellé Ivancsics Gellértet), aki ugyebár egykor a Fradi nagyon tehetséges megmentője volt, aztán pislogtunk párat, és már Pápán bontanak vele szerződést szezon közben (ahogy Ivancsics Gellérttel is). A Pápa a történtek után szárnyalni kezdett. Kezdő lett még Thiago Bonfim Diósgyőrből, akinek a nevére is csak az igazi freakek emlékezhetnek: a 18 éves brazil összesen két félidőt kapott idén, azt is két ligakupa meccsen, amivel lazán kiérdemelheti az év igazolása címet is, mivel mostanra már ő sem a DVTK játékosa. Csere lett az a Czvitkovics Péter, aki a Loki istenségéből rövid idő alatt lett 30 évesen a Felcsút sokadik játékosa, aki belefér a fiatal tehetségekre építő klub koncepciójába.

Tóth Bence Pápán varázsolt, jövőre már nem fog. (forrás: nb1.hu)

Tóth Bence Pápán varázsolt, jövőre már nem fog (fotó: nb1.hu)

Csatársor

Ami itt történt, az legalább akkora rivalizálás, mint amit a Premier League- és Serie A-klubok produkálnak már évek óta Dzsudzsák Balázs leigazolásáért. Sokat elmond a helyzetről, hogy még a keretbe sem fért be a Fradi holland titokzatos embere, Valpoort, és a Honvéd nulla gólt számláló olasz gólvágója, Testardi. Erős liga ez, na, hiszen a kezdő mindjárt Torghelle Sándorral kezdődik, aki annyira jól érzi magát a Videotonban, hogy épp mostanra vált létszámfelettivé. Persze ettől még magát a legjobbak között tartja számon. A legjobb az, hogy még mindig van rá esély, hogy Felcsútra kerüljön. Méltó párja Rudolf Gergely, aki ősszel két meccs után találta ki, hogy mégsem érzi jól magát Diósgyőrben, ezért elegánsan megvárta, ameddig felbontják a szerződését, hogy ingyen igazolhasson Győrbe. Itt szintén nem jutott eszébe, hogy kellene focizni, de az NB3-ban vitézkedő b-csapatban azért már varázsolt egy nagyot. A csere végül Jack Tuyp lett, aki tavaly még a holland másodosztály gólkirálya volt. Azt nem tudjuk, milyen minőségű a holland másodosztály, de Tuyp lassú, körülményes, és úgy általában annyira rossz, hogy még az őt leigazoló Ricardo Moniz is lemondott róla. Azért hét meccsen rúgott egy gólt.

Rudolf félreismerhetetlen Backstreet Boys-nézése (forrás: kisalfold.hu)

Rudolf félreismerhetetlen Backstreet Boys-nézése (fotó: kisalfold.hu)

Edzők

Nincs sok kérdés, Ricardo Moniz a Fradiban olyan jó kapcsolatot ápolt a játékosaival és a szurkolókkal, hogy egyéb elfoglaltságai mellett elfelejtette lehozni a meccseket, és bár sokak szerint az ország legjobb edzője, egy körrel az ősz vége előtt ki is rúgatta magát, miután már minden elképzelhető kollégájával összebalhézott kicsit. A nagy hanggal, de ezek szerint kevés tudással rendelkező holland másodedzője pedig természetesen csak az a kaposvári Prukner László lehet, aki épp bravúrra hajt: három szezon alatt kétszer is kiesni az NB1-ből tényleg nemzetközi szintű produkció. (Prukner ezzel kiérdemelné az Arany Aczél díjat a koszorúba font Keszei Ferencekkel, mert mi még emlékezünk arra, hogy neki egy éven belül is sikerült kiesni két csapattal, miközben eKoeman mellett a válogatott pályaedzőjeként fungált.)

"Srácok, akkor most ott nyilvánítjuk ki, hogy mi egyek vagyunk a szurkolókkal!" (forrás: fourfourtwo.hu)

„Srácok, akkor most ott nyilvánítjuk ki, hogy mi egyek vagyunk a szurkolókkal!” (fotó: fradi.hu)