
Családok lesznek a lelátón. A kellemetlen ősz végi időben végül 5039 néző ment ki, de a lelkesebbje már a 16:30-as kezdés előtt elkezdte a taktikai értekezletet.

A Kata Presszóban nagyon megható kezdeményezésnek lehettünk tanúi: a leukémiával küzdő Diósgyőr-kapus, Rakaczki Bence utolsó viselt meze került elő, amit lehetőség szerint az összes szurkolóval aláírattak, és odaadták neki. Szerintem nem sikerült mindenkinek aláírnia, de azért mi is hozzátettük a magunkét.

Meglepő módon a Katába meccsnapon nem csak szurkolók járnak, a hátul ülő szimpatikus párocskát például az olcsó ital gondolata vonzotta be.

Az emelkedett hangulat részeként az ultrák görögtüzeztek egy jót kint, ha már a stadionban nem lehet.

A sötétben lejátszott meccsek azért jók, mert így például a diósgyőri stadion egyébként nagyon nyomasztó álló szektorai is tudnak jól kinézni.

A beléptető rendszer áldozatai: mivel mindenki megszokta, hogy az eddigieknél sokkal korábban meg kell próbálni bejutni a stadionba, most 20 perccel korábban van tumultus.

Valaki véletlenül korábban állt fel tartani a sálat, de hát úriember ilyenkor nem ül vissza. Hősünk úgy 7-8 percig állt így egyedül.

Voltak ultrák a meccsen. Bár eredetileg azt hangoztatták, hogy ők márpedig nem nyitnak a beléptető rendszer felé, végül bejöttek, megkérdőjelezték párszor az MLSZ nemi identitását, aztán amikor le akarták velük szedetni a drapijaikat, egyhangúlag kivonultak a buliból, és elugrottak a székház elé tüntetni. Már megint a Sturm und Dranggal volt a baj, pedig azon két hete egy ország röhögött hangosan.

A DVTK annyira jól bánik a szurkolókkal, hogy a napos oldal tetején még a sört is kényelmesen lehet tartani!

Ez itt az a rész, ami úgy két meccsig VIP-ként funkcionált tavaly, egészen elképesztő feltételekkel: egy plusz karszalag megvásárlása után korlátlanul fogyaszthattak az itt lévők a jó kis Kőbányaiból, és persze ehettek is, sőt, kivetítőről nézhették a meccset. Azt a meccset, ami egyébként a fejük felett zajlik. Mostanra csak egy újabb büfé lett, aminek műfüve is van.

A helyi hamburger egyébként melgepően jó, a mirelit húsból sokkal többet kihozni valószínűleg nem lehet.

Ha mindig érdekelte, hogy néz ki a diósgyőri napos oldal alja, hát most végre megláthatja! Eszméletlen!

Biztonságtechnika level 1000: az emberek komoly része vígan pisil ki a stadion kerítésén, többek közt erre itt.

Ja, a meccs 2-2 lett, tök jó volt, hiszen megszületett a „Vad, kettő, három: a kurva anyád”-rigmus, ugyanis errefelé nem túl népszerű Vad II János játékvezető.
Történelem: íme Leó, a világ első gyerekszakértője, aki mellesleg a pályára is felkísérhette a Diósgyőrt. Érdekes, hogy a rövid elemzése simán veri Bognár György szakértői véleményét. Leó testvére már nem ilyen kommunikatív, ő pont azt csinálja, amit Bognár Györgynek kéne.
5 hozzászólás @ Ahol még a lila is piros: DVTK-Videoton a lelátóról
Mi lenne velünk, ha nem látnánk minden összefoglalóban, hogy hogyan hugyoztok…
nem kéne lehordani a sportélményt :(((((
A stadionok WC-je szerintem fontos, hogy milyen állapotban van, így ennek is helye van az összefoglalóban.
Kiváló ellenpont a felcsútos képriporthoz. De sörös képet ne mutassatok közvetlen vizelős után.
Lila=Lilla=Lillafüred=Lillafüredi Állami Erdei Vasút=a közelből indul. Csak gondolom félreírták.