posztok Tóth Bálint címkével

Tóth Bálint, a futball Kazinczyja

#

Tóth Bálint Pápáról való eltávolítása össznépi búslakodást indított el szerkesztőségünkben, pláne, hogy a másik nagy megmondó, Véber György is lapátra került. TB azonban nem lett elfelejtve, sem itt, sem a nyilvánosságot tévénézésre buzdítani igyekvő sporttelevíziónál, ahol a mimika koronázatlan császára a Zuhanyhíradó című műsorban szerepelt meghívott vendégként.

toth_balint_0

Miszter Mimika (forrás: nb1.hu)

Tovább →


Nehéz a Pápa edzőjének lenni

#

Főleg, ha az ember tisztában van azzal, amit Tóth Bálint mondott el a Ferencvárossal megvívott hétvégi bajnoki után. Nem is rabolnánk tovább a szót, át is adjuk inkább neki, mondja el ő a nagyérdeműnek azt a következtetést, amire jutott.


#jegyzet

Pápasimogató

#

lombard_papaAz idény kezdete óta azt várom, mikor kezdi el a Pápa a mélyrepülését. Egyrészt tavaly éppen sikerült a bennmaradás (a szerencsétlenkedő Siófok kárára), másrészt ott van Tóth Bálint. Nekem, mint szűklátókörű kanapéprolinak derengett a neve valahonnan (talán pont a legutóbbi Lombardos éveiből), idén azonban egyből felfigyeltem az ilyen jellegű nyilatkozataira.

(tovább…)

Síri csend a klubszékházakban

#

Eljött ez a nap is, a profi ligákban (NB I. és NB II.) megtörtént az első edzőváltás, bár meglepő módon nem az első, hanem a második vonalban. A ZTE ugyanis pont a Nyíregyháza elleni tévés meccs előtt cserélte Simon mestert a debütáns Lendvai mesterre. Úgy néz ki, az NB I.-ben sem kell sokat várni, a közeljövőben több edző is lapátra kerülhet. Vagy nem, hisz a klubtulajdonosok kollektív makacskodása teljesen példátlan az elmúlt éveket nézve.

Érted, sehol sem, sehol sem váltottak!

Érted, sehol sem, sehol sem váltottak!

Tovább →


Mégsem a Pápa lesz a bajnok?

#
tothbalint

„Csak a lelkesedés…”

Egy döntetlen, és három gyors győzelem után két vereség következett, így már szombat reggel a negyedik helyen stagnál a Lombard Pápa csapata. Ha ez így megy tovább akkor jövő tavasszal nem láthatunk majd Paks – Pápa versenyfutást az első helyért. Pedig még Szűcs Lajos is megmondta tavaly az utolsó Diósgyőr elleni meccs után, hogy „… bent maradtunk, és jövőre jobbak leszünk!

  • Szombathelyi Haladás – Lombard Pápa 3:2 #videó