De miért is? Tehetnénk fel a kérdést joggal. Hiszen már zalaegerszeginek is éppen elég jó lenni most, mikor néhány nap múlva olyan csúcsderbit rendezhet a város, ahol a másodosztály százszázalékos csapatát látják majd vendégül Paviék. Azt a Szparit, ahol egy olyan csatárlegenda éli sokadik reneszánszát, mint mindenki Bajzija. Mindezt pedig a királyi televízió azon szekciója, amely hullámos emblémával van ellátva, nevét pedig egy magyar folyóról kapta, ami nem azonos a Diósgyőr játékosával, élőben közvetíti mindenki nagy örömére! (Itt jegyeznénk meg, hogy szerkesztőségünk közös álláspontja, hogy a másodosztály mérkőzéseit megnézni péntek délutánonként kihagyhatatlan programszám. Sőt, egyenesen bűn!)

bajzat

Akár háromszázszor ennyi kisdiák is idegesítheti majd a képen látható csatárt
(kép: rangado.hu)


De ez még nem minden – ahogy a tévéshopos performanszokban szokás mondani! Hiszen ha vagyunk olyan szerencsések (mi sajnos nem), hogy beletartozzunk a zalaegerszegi, vagy környékbeli középiskolások halmazába, és a „Tisztelt Iskolaigazgató Asszony/Úr!” is úgy akarja, akkor pénteken délután oly’ kiváltságosnak érezhetjük magunkat, hogy a helyszínen, ingyen tekinthetjük meg a fent említett futballmérkőzést, 1499 társunkkal együtt. Úgy gondoljuk Zalaegerszegen felesleges idén karácsonyt tartani.

Zalaegerszegen egyébként nem újkeletű ez a promóció, hiszen amíg a klub az NB I.-ben szerepelt, ami nem is olyan távoli emlék, már akkor is sort kerítettek hasonló akciókra. Erre pedig azért van szükség, ahogy azt a közlemény is mondja, hogy „hogy Zalaegerszeg város sportszerető közönsége és a csapat is bizonyítsa, szükség van minőségi focira városunkban.”

Remek érzékkel ennek a plusz ezerötszáz főnek a stadionba csábítását arra a pillanatra időzítették, amikor a televízió is élőben közvetíti majd ország-világ számára a ZTE mérkőzését.

„Mutassuk meg együtt, hogy Zalaegerszegen még mindig sokan szeretik a focit, és szeretik a ZTE FC-t”