posztok szerethető címkével

A világbajnokságot felvezető program részeként fellép a Szerethető!

#

Lassan már beforrni látszanak azok a nem is olyan régen még elevenen lüktető sebek, amiket a legtöbb magyar futballszurkoló szenvedett el, mikor Csányi Sándor behívta azon az ajtón Pintér Attilát, a mi szemeink pedig úgy kerekedtek ki, hogy fel is repedt többünk szemhéja. Ugyan még mindig hallani olyan hangokat (nem is keveset) hogy nem pont Pinyő’ a legideálisabb erre a posztra, de mi már csak egy ilyen nemzet vagyunk. Ami biztos, most jön három mérkőzés, ami azt hivatott bizonyítani, hogy Paksról sem badarság behívni védőt a válogatottba, a Mezőkövesd nem a kapusa miatt esett ki az NB I.-ből, és persze azt, hogy ez már annyira összetartott válogatott, hogy csont nélkül repülünk ki az Európa-bajnokságra! Egyébként ezzel a magyar klubcsapatból játékost behívok dologról az egyik legjobb észrevétel szerintem a Cinken született, amit itt olvashat el a nagyérdemű. Mi pedig csupán annyit tennénk hozzá, hogy remegve várjuk már a szerethető válogatott szereplését. Vigyázz, kész!

pinyo


Egy igazán szerethető kvíz

#

Ha van húsz szabad perced, szereted a kvízjátékokat, és a magyar futballt, akkor eljött a te időd! Nincs más dolgod, mint visszaemlékezni azokra a nevekre, akiket 18 éven keresztül ekéztél, és most szépen leírogatni őket könnyeiddel küszködve. Elég nehéz játék, annak ellenére, hogy nincs más dolgod, mint leírni a vezetékneveit a válogatottban megfordult spílereknek. Ha végeztél, akkor mindenki megvan, ha pedig lejárt az idő, akkor kiírja és megtudod, mennyire sikerült húsz perc alatt összesen. Kezdhetjük? Kattints a képre, és már mehet is!

Az eredményedet szabad betolni kommentbe.

kviz


Nézd, hogy rohan az idő

#
idézett szöveg: nb1.hu

idézett szöveg: nb1.hu

Mondotta Huszti Szabolcs, aki arról is véleményt formált, hogy az ő felelőssége is, hogy a magyar csapat nem jutott ki Eb-re és vb-re, de megjegyezte, a magyar futballban dolgozó edzők közül sokansajnos nem nagyon vállalnak felelősséget” a tetteikért, pedig jobb lenne, ha „ők is néha elgondolkodnának, miért tartunk ott, ahol.” Minden szava arany, ez kétségtelen. Szabolcs kitért még arra is, hogy szerinte a válogatottnak egyrátermett külföldi szövetségi kapitány kellene”, akinek „egy komolyabb stábot” kellene magával hoznia, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek pedig „mögéjük kellene állnia„, meg kellene adnia azt a támogatást, amit Lothar Matthäus vagy Erwin Koeman, korábbi szövetségi kapitányok esetleg nem kaptak meg.”
Tovább →



1985 – avagy, a híres leadott meccs

#

Nem egy, nem két helyen hallani mostanság azt, hogy bizony a hollandok lesznek annyira jó fejek, és leadják nekünk ezt a meccset, hiszen mi is leadtuk nekik ‘nyolcvanötben. Nos, még az irapuatói hőség, és jó pár tál tészta előtt tényleg játszottunk velük a fent említett évben. Mi pedig, mint rendes futballszurkolók, és a nosztalgia nagy szerelmesei fejest ugrunk, hogy belenézzünk egy kicsit abba a mérkőzésbe. Hogy legyen valami hivatkozási alapunk, vagy hátha olvasna minket a holland szövetség. A remény hal meg utoljára, nem? Végül is a csapat is így megy ki Hollandiába.

Tovább →



Műelemzés – Sándor szavai

#
Románia - Magyarország 3-0

Tisztán látszik az előrelépés (fotó: mlsz.hu)

Rég volt már, mikor siettünk haza az iskolából, hogy másnapra kész legyen a Csokonai, vagy az Ady vers elemzése, és azután még a grundra is kiérjünk sötétedés előtt. Persze, csak futva, a gatyamadzagot pedig ott a helyszínen bekötve, mert labdakeresés közben erre nincs idő. Viszont ma reggel elragadott a nosztalgia, mikor az alábbi sorokat olvastam, és gondoltam megpróbálom magamat újfent; elemezni próbálom ezt a nehéz, és egyben igen összetett művet.

Az általam választott mű Egervári Sándor cím nélküli alkotása, amely tegnap este született a távoli Bukarestben. Kezdjük hát!
Tovább →