posztok BL címkével

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik

#

Bekövetkezett az amire titkon mindenki vágyott, de nem hitt benne, hiába hívta fel rá többször is a figyelmet Virág elvtárs: a nemzetközi helyzet fokozódik. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy kezd kifejezetten izgalmas lenni a mi szeretett Bohócligánk a végéhez közeledve.

A Debrecen saját magának teszi izgalmassá a bajnoki hajrát, miközben Horváth Feri egyre jobban belejön a győzelmi interjúadásba. A maradék európai kupaindulást jelentő helyekről nem is beszélve, ahol 4 csapat tanyázik 1 ponton belül.

Tovább →


Szurkolj létráról Pancsának és Mucuskának

#
MTK szurkolás

forrás: facebook.com/MTKCSAJOK

Nemsokára BL-selejtezőt játszik az MTK női csapata, méghozzá az ír Raheny United FC ellen (a csoport másik két tagja az északír Crusaders, és az ukrán Harkiv). Egyik barátnőjük, a válogatott Fogl Katalin szobafestés közben üzent a csajoknak.

Nem tehetünk mi se mást, csak hogy buzdítjuk a csapatot: Egy, két, há’, em-té-ká, em-té-ká!

A mérkőzést Észak-Írországban, Belfastban rendezik, helyi idő szerint 14:00 órai kezdettel, az MTK kezdője pedig:

SZŐCS – SZABÓ, DEMETER, GÁL, PINCZI – CSISZÁR, HUMMEL – SMUCZER, PALKOVICS – ZÁGOR, PÁDÁR, VÁGÓ

Vajon melyikük lehet a gólkirály-jelölt Pancsa, és melyikük a gólvágó Mucuska?


Kinek kell európai kupasorozat?

#

San Marino, Málta, Lichtenstein, Feröer-szigetek, Macedónia, Wales, Magyarország. Ebbe a veretes névsorba sikerült befészkelni magunkat azzal, hogy mind a négy csapatunk kiesett a Bajnokok Ligájából és az Európa-ligából.

Persze tudjuk, mi most éppen zárkózunk fel az európai élvonalhoz, és ezt a sejeltezősorozatot a következő selejtezősorozat oltárán áldoztuk be. Most szigorúan a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb, mert az alakulatok épp most formálódnak, de majd meglátja a kedves szurkoló, hogy MAJD! AKKOR! HA ELJÖN AZ IDEJE!

De akkor majd nagyon megmutatjuk, csak most túl gömbölyű volt a labda, és különben is kétszer kilencven perc állt rendelkezésére a csapatoknak. Az pedig nem az örökkévalóság.


Ma van a csodavárás napja!

#

Ebben a perszelő hőségben is szerte a városban, önjelölt, mantrákat mormogó, autodidakta sámánok járnak kelnek, akik szektájuk színeit, a zöldet, és a fehéret öltötték magukra, e jeles nap alkalmából. Olyan szavakban vélték felfedezni a varázserőt, mint a Pintér, az Attila, vagy éppen a Montpellier. Ez a három szó mágikusan összefonódik, a tárgy csoport körében – hiszen ha valamivel azonosítani tudják a csoda szót, vagy definiálják azt, akkor ez az amire rendszerint gondolnak. „Hiszen oda is lesajnálva érkezett a csapat!” – mondják, és gondolják. Hiszen ez a szurkolói identitás már csak ilyen. Nevezzük bárminek, naivitásnak, vagy fanatizmusnak. De, ha valamiben megedződött már ez a nép, akkor az a reménykedés, és a várakozás. A kérdés már csak az, kinek lesz igaza. Annak akik pesszimistán várják, az estét, vagy annak a tábornak, akik a végsőkig bíznak. Annyi biztos, hogy este minden kiderül.