Bekövetkezett az amire titkon mindenki vágyott, de nem hitt benne, hiába hívta fel rá többször is a figyelmet Virág elvtárs: a nemzetközi helyzet fokozódik. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy kezd kifejezetten izgalmas lenni a mi szeretett Bohócligánk a végéhez közeledve.

A Debrecen saját magának teszi izgalmassá a bajnoki hajrát, miközben Horváth Feri egyre jobban belejön a győzelmi interjúadásba. A maradék európai kupaindulást jelentő helyekről nem is beszélve, ahol 4 csapat tanyázik 1 ponton belül.

Debrecen: 50 pont, 14 gy, +23
Kecskemét(o), Pápa(i), Újpest(o), Felcsút(i), Honvéd(o)
Hiába van beleírva minden jóskönyvbe, hogy a Lokinak két évente bajnokságot kell nyernie a 2010-es években, Kondás Elemér és fiai úgy látszik erről nem hallottak és olyan pofonba szaladtak bele az MTK ellen, hogy Deutsch Tamás még most is sírva fakad örömében két twitterbejegyzés közben. 5 meccsen 12 pont megszerzése szinte biztosan elég lenne a bajnoki címhez, mivel jelenleg tizenegy góllal jobb a gólkülönbsége, mint a Győrnek.

Győr: 47 pont, 13 gy, +12
Újpest(o), Felcsút(i), Honvéd(o), Kaposvár(i), Mezőkövesd(o)
Az új évezred talán legnagyobb feltámadása( debreceni részről bukása) lenne, ha a Győr megvédené bajnoki címét. Nehéz meccsük igazából már nem nagyon lesz, talán a Felcsút ellen az új csodapalotában kell majd kicsit megizzadniuk Horváth Feri fiainak. Jelenleg a pontegyenlőség esetén a gólkülönbség még a Debrecen javára billentené a mérleg nyelvét, viszont ha azt sikerülne egalizálni, akkor az egymás elleni eredmény már nekik kedvezne.

Videoton: 42, 12 gy, +16
Felcsút(i), Honvéd(i), Kaposvár(o), Mezőkövesd(i), DVTK(o)Papíron talán a Videotonnak van a legkönnyebb dolga a maradék 5 fordulóban, de figyelembe véve, hogy Gomessel tavasszal mindössze kétszer győztek, illetve lesz egy Felcsút elleni meccs is (ahol annyi a tényező az egyenletben, hogy le se merjük írni), így nem biztos, hogy szezon végén is dobogón állnak majd. Mindenképpen mellettük szól a +16-os gólarány.

FTC: 42, 12 gy, +8
Kaposvár(o), Mezőkövesd(i), DVTK(o), Haladás(i),Paks(o)
Egész jó formában teljesít az utóbbi fordulókban a Fradi, viszont minden meccse olyan csapat ellen lesz, aki az életéért küzd innentől kezdve. A Kaposvár, a Mezőkövesd és a Paks a bennmaradásért, a Diósgyőr és a Haladás pedig az Európa Ligás helyért küzd gőzerővel. Szinte lehetetlen megtippelni, hogy mire jut a fővárosi zöld-fehér alakulat.

DVTK: 42, 11 gy, +9
Paks(o), Haladás(o), FTC(i), Pécs(o), Videoton(o)
Legnehezebb sorsolása minden kétséget kizáróan a miskolci alakulatnak van, mivel meccselnek még a Halival, Fradival és a Vidivel is az utolsó fordulóban. Tovább nehezíti a feladatot, hogy eggyel kevesebb győzelme van, mint a Fradi – Vidi párosnak, így legalább egyiket mindenképp illene megverniük. Mentőöv lehet a Diósgyőrnek egy esetleges Magyar Kupa győzelem, amivel automatikusan kvalifikálnák magukat az európai porondra.

Haladás: 41, 11 gy, +7
Mezőkövesd(o), Diósgyőr(i), Paks(o), FTC(o), Pécs(i)
A lehető legrosszabbkor érkezett a Kaposvár elleni meglepetésvereség, amivel hirtelen hátracsúsztak a hatodik helyre a tabellán. Náluk is erősen hátráltató körülménynek nevezhető, hogy nekik is csak 11 győzelmük van, így pontegyenlőség esetén megelőzné őket a Fradi – Vidi páros.

Az európai kupaindulást tovább bonyolítja, hogy a Magyar Kupa elődöntőjében ott van a DVSC és a DVTK is, akik a bajnokságban is egész jól állnak, illetve az Újpest is, akik viszont ki vannak zárva az európai porondról. Ezeket összeadva, összeszorozva, K. Zoltán(akinek testvére Kenesei Krisztián) tanácsait megfogadva, ember legyen a talpán aki megmondja, hogy nyáron mely csapataink fogják képviselni a mennyei bohócligánkat Európa füves sztyeppéin.

Ahogy Virág elvtárs mondaná: a nemzetközi helyzet egyre fokozódik!