bvsc-gamma-4

Villanytábla, villanyfény – akár az NB I-ben

Lerágott csont és borzasztó közhely, hogy az alsóbb osztályú futballmeccseknek sajátos hangulatuk, romantikájuk van. Ennek szellemében mi megpróbáltunk annyira mélyre ereszkedni a magyar versenysorozatok útvesztőjében, amennyire csak lehetséges, és így jutottunk el a Szőnyi útra. BVSC Zugló – Gamma LSE. Pontosabban fordítva, csak a Gamma lemondott pályaválasztói jogáról. Mert itt még ilyen is van.

bvsc-gamma-3

Már magát a medencét sem értjük, de a véletlenszerűen felállított ratjkövek további talányok

Kora este, negyed hét, Mexikói út, metrómegálló. Két sajtburger és fejenként két sör megvásárlása után indulunk tovább gyalog a BVSC stadionjához. Pár perc séta mindössze, de nem is sejtjük, hogy nem a hazamenetelkor járunk majd itt legközelebb. Szóval sört szürcsölve, aluljárón átcsapva beszéljük meg, hogy mit várunk a meccstől, a hangulattól, élménytől. Eközben megérkezünk a sportcsarnokhoz, amelynek portáján keresztül(!) jutunk egy megmagyarázhatatlan helyre. Üres, száraz, begazosodott medencék egy udvaron; ezeket és a különféle aknákat (amelyek talán fűtőházakhoz, vagy gépházakhoz tartozhatnak) kell kerülgetnünk, hogy elérjünk a stadionhoz. Belegondolni is elképesztő, hogy mit is tudna egy ilyen környezetben művelni egy megvadult szurkolótábor, lelki szemeink retinájába már bele is égett, ahogy gerillacsapatokká alakulva egymás testrészeivel bontják fel a különböző eldugott pincék rácsait. De gyorsan le is zárjuk a fantáziánk által vetített mozit és a büfé felé vesszük az irányt – ami természetesen zárva van. Negyed óra van még a meccsig (a BVSC játékosai szervezettebb formában, a “gammások” csak ímmel-ámmal melegítenek, miközben a pályán 50-80 gyerek edzése zajlik), futás vissza a metróhoz, ott volt még sör.

bvsc-gamma-2

Körlépcső, flóra, fauna

Tartoztunk egy körrel az ördögnek, de visszatértünk, hogy komfortérzetünket visszanyerve, a Szőnyi úti stadiont teljes pompájában csodálhassuk meg. Mellbevágó élmény a létesítmény: a lelátókat benőtte a gaz, a növények, de a zene üvölt, az eredményjelző/kivetítő eredményt ugyan nem jelez, de videók mennek rajta, néha krisztiánóronáldósak, néha egy-egy dalnak a klipje. Megrendítő látni, hogy milyen állapotban van a stadion, mégis érezni lehet a hely erejét, szinte látja maga előtt az ember, amikor még tényleg sokan voltak itt kíváncsiak egy-egy meccsre. Átvágjuk magunkat az indokoltnál sokkal sűrűbb növényzeten és elfoglaljuk a helyünket, ami egy remek korlát mögött van (annyira stabil cucc, hogy biztosak lehettünk benne, nem esik le róla a sörünk), közvetlenül a BVSC-drukkerek – urambocsá ultrák – mögött. Vannak vagy 20-an, ez már egészen biztosan több, mint például Kecskeméten, mély tisztelet mindegyiküknek, még akkor is, ha valószínűleg az egyetlen olyan ultracsoport, akik ülve szurkolnak.

bvsc-gamma-5

Blue Boys, konfetti, papírmasé – van itt minden

És elindul a meccs, Budapest Kupa, az első négy helyezettje mehet a Magyar Kupába. Van itt tét, kérem. Sárga-kék vs. narancs-fekete, két egykori NB1-es csapat, jelenleg a BVSC a hatod-, a Gamma pedig a hetedosztályban érdekelt. Ezen a szinten nincsen szükség egy tétmeccsen partjelzőkre, a lesszabály ugyan létezik, de bemondáson, vagy ami gyakoribb, a spori szemmértékén múlik minden. Nem kell sok idő, hogy a kilátogató semleges drukker kedvenceket válasszon magának: egyik oldalról a jó nevű kapus, Détári, aki még gólt is szerzett büntetőből, miután a drukkerek egy emberként követelték ítélet-végrehajtónak, vagy Ricsi, aki megszámlálhatatlanul sok gólt lőtt a meccsen; a másik oldalon pedig ott van a “húszas”, aki egyfajta vasfüggöny mögötti visszafogottsággal formálja meg csapata Pirloját. Az osztálykülönbség végül kiütközik, a végeredmény 14-0 a Zuglónak (Ricsi végül öt gólnál áll meg). A spori bravúrosan fegyelmezett, lap nélkül lehozta azt a meccset, ahol legalább két piros is elsülhetett volna, de a tekintély, ugye utat tört magának.

Tizennégyszer láthattuk a felettünk levő erkélyről lezúduló sárga-kék konfettizuhatagot, de a meccs végén nincs idő örülni, egy gyors pacsi a játékosokkal, aztán leoltják a villanyt (ha már villany, az megvan, hogy Budapest Kupa-meccs villanyfényben, amíg Egerben még gyertya sem volt?). A kifelé vonulás szürreális élményét (a teljesen elsötétült stadionban az egyetlen fényforrás a kivetítő, amely újra különböző dalok klipjeit játssza, és a Sziget fesztivál utolsó utáni pillanatait idézi nekünk) az uszoda ablakán keresztül megtekintett vízilabdameccsel koronázzuk. Bemenni nem lehet, de az utolsó 9-10 percet láthatjuk az üvegen túlról, valaki nyert, valamennyivel.

Kedélyes beszélgetéssel zárjuk az estét, felejthetetlen élményben volt részünk. Nem csak a BVSC gólrekordja miatt, hanem mert kicsit visszamehettünk az időben és térben. Ez itt a vadkelet, és nem zavar senkit, hogy nem jó a játék, hogy néha sír a labda. Ez az egész teljesen másról, valami fontosabbról szól.