Remek cikket közölt a Figyelő a hazai foci gazdasági viszonyairól, lehetőségeiről és leginkább korlátairól. A gazdasági hetilap korrektül körüljárta, honnan érkezhetnek bevételek, források a futballunkba.
Úgy tűnik, Orbán Viktor focitémájú gigainterjúja alaposan megmozgatta a hazai sajtót. Azokra az írásokra nem is tértünk ki, amelyek a kormányfő szivárogtatásainak mentek utána, de már itt is szóltunk a Magyar Narancs nem kicsit tendenciózus orbánozásáról. A Figyelő ezzel szemben valódi elemzést rakott le az asztalra legutóbbi számában, még akkor is, ha gyötrelmes a Focigarchák cím.
A meglehetősen hosszú írás azzal indít, hogy Orbán Viktor 2010 tavaszán, még a választási győzelem előtt hívta össze az élvonalbeli klubtulajokat Felcsútra, és tett nekik olyan ígéretet, hogy hamarosan olyan feltételeket teremtenek a hazai labdarúgásban, hogy a multik ellenállhatatlan vágyat érezzenek a befektetésre. Ez a foci üzleti működési feltételeinek a megteremtését jelentette volna. A lap szerint azonban mostanra kiderült: az elmúlt húsz évben nem voltak ennyire átpolitizáltak a focink viszonyai és nem álltunk ennyire messze az üzleti alapú működtetéstől.
A hetilap, számokkal nem dobálózva azt írja, minden eddiginél több állami pénz jut a csapatokhoz. Ezek lehetnek közvetlenek (stadionépítés, utánpótlás-nevelés támogatása), közvetettek (állami cégek szponzorációi, önkormányzati támogatások, a lap szerint felülárazott tévéközvetítési jogdíj az MTVA-tól), valamint kifejezetten bújtatottak, utóbbin a magánadakozásnak beállított, valójában az állami költségvetést is érintő tao-rendszert kell érteni. A Figyelő kitért arra is, hogy – a mindenkihez eljutó tévés pénzek mellett – hová megy jelentősebb közpénz. A lap úgy véli, bár a Videoton tűnik a hatalom csapatának, Orbán kedvencének, valójában nem kirívó a klub állami dotációja, sőt. A nagymértékű állami támogatás példájának a Fradit (önkormányzati támogatások, nemcsak a IX. kerületből, Főgáz és Szerencsejáték Zrt.), a Felcsútot, a Mezőkövesdet és az MVM miatt a Paksot hozzák fel.
a focink akkor fog felemelkedni, ha sikerül a stadionokból kitenni a balhés elemeket és végre megérkeznek a családok
A hetilap úgy értékeli, azért van szükség az állami pénzek áramoltatására, mert nincsenek valódi bevételei a kluboknak. Nézők nincsenek a stadionokban, a szponzoráció szintje alacsony. Ekkor maradnak a nagylelkű befektetők, akik közül Leisztinger Tamást és még Matyi Dezsőt is úgy emlegetik, hogy döntően politikai nyomásra szálltak be a diósgyőri, illetve a pécsi futball fenntartásába. De az írás alapos a példákkal: megemlítik a Kecskeméten szerepet vállaló Versegi Jánost, George Hemingway-t, valamint Tarsoly Csabát. Utóbbi, illetve a Quaestor győri szerepvállalása arra a példa, hogy a focihoz kapcsolt másik projekttel lehet pénz előteremteni a futball finanszírozására. Megjegyzik, a győri stadionos, plazás, hoteles befektetés még bőven nem térült meg.
A lehetséges bevételi források között említi a Figyelő-cikk (amit Jandó Zoltán jegyez) a sikeres nemzetközi kupaszereplést, csak hát az idei példa is mutatja, ez ritkán jön össze a magyar csapatoknak. Még egy lehetőség az Ajax-modell lenne, vagyis a fiatal tehetségek kinevelése és azok továbbértékesítése. Itt idézik Domonyai Lászlót, aki szerint az elvileg erre építő MTK-nak is alig volt ebből bevétele. Mondjuk nem értjük, a Tischler Patrik eladásából származó állítólagos százmillió forint (amit egy másik fociaakadémia fizetett ki) akkor mi?
A cikknek csak a zárásával van gond: a honvédos ultrákkal fakardozó Hemingwayt idézik, aki szerint a focink akkor fog felemelkedni, ha sikerül a stadionokból kitenni a balhés elemeket és végre megérkeznek a családok. Hemingway végkövetkeztetésével zárul a cikk: néhány éven belül összejön a várt áttörés a magyar focinak, a csapataink elérhetik az európai középmezőnyt, ami azt jelentené, 2-3 évente lenne egy BL-főtáblás csapatunk. Még erre is kevés az esélyünk, de reálisabb állítás, mint a két BL-főtáblás csapatot vizionáló orbáni vágyálom.