vaczi_zoltan

Nála csak úgy lehetsz hitelesebb, ha svájci frankban adósodsz el, de nagyon

Azt eddig is tudtuk, hogy Orbán Viktor a Fidesz elkötelezett az ország sportja, az ifjúság egészsége és a magyar labdarúgás mellett, aminek egyértelmű jeleként különböző potentátjai már most azonosíthatók egy-egy NB I.-es csapattal, netán valami egészen más sporttal, vagy a régen sportnak tekintett vadászattal.

Gyurcsány fut, Bajnai focizik, a parlamenti helyre most nem pályázó Zagyva György egykori ultra, szóval a verseny erős, és most bejelentkezett a törpepárt LMP is.

Schiffer pártarcról közismert volt, hogy Vasas-érzelmű, amit lehet tisztelni, mert nem sokan szoktak vele felvágni nyilvánosság előtt, ha éppen nem Mészöly Kálmánnak hívják az illetőt, vagy Illovszkynak hívták, de utóbbit nem lehet nem szeretni.

Váczi Zoli viszont új. A mester akkora istencsászárkirálypisont, hogy bevállalta az LMP országos listájának 120. és 132. helye közötti pozíciók egyikét, ami ugyan csak jelképes hely, de azért mégiscsak valami. Váczi Zoli a Jobbik-színekben induló Balassa és Szarvas óta az első futballista, aki fel merte vállalni politikai hovatartozását a nyilvánosság előtt.

Minden tiszteletünk, és bár maga Váczi nyilatkozta nemrég, hogy szerinte az őt sztárolás egy hamis kép, nem  ért egyet vele, mert – saját maga szerint – csak egy egyszerű srác, azért mi mégis képesek vagyunk minden tette után mélyen meghajolni. Egy ember, aki nyíltan felvállalja saját magát.

Szeretünk, Zoli.