Nehéz Végh Antal futball témájú munkáiról úgy írni, hogy előtte Zsolt Róbertet olvastam. Túl nagy a kontraszt a már-már irodalmias újságírói stílus (Zsolt) és a központilag is jobban kedvelt egyszerű népi (=irodalmilag értékelhetetlen, helyesírási, és kifejezésbeli hibákkal teli) hangnem között.
Mert Végh az államszocializmus terméke. A harcos paraszt, aki a dolgozó nép nyelvén fogalmazza meg érzéseit, aki jelenségekből tudja az igazat, aki maga a lelátó népe, a megkerülhetetlen szakértő, vitatkozó ember. Csak írni nem tud. A „Miért beteg a magyar futball”, a „3 beszélgetés”, a „Mundial 1982” és a „Gyógyít6tatlan” egymás után elolvasva ad némi képet a az 1974-1986 közötti korszakról, azonban mégsem tudunk meg belőle sokkal többet annál, mint ami a mai napig él a köztudatban. Ráadásul a 86′-os kudarcról szóló Gyógyít6tatlan-ban Végh eljut a paranoia olyan fokára, ahol már képtelen összefüggő mondatokat leírni.
Miért jó mégis Véghgel kínozni magunkat? Mert a munkái megőrzik az akkori vélt, vagy valós pletykákat. Sokszor nevesít: kardélre hányja Barótit, Illovszkyt, Albertet, nem kíméli többek között Mezeyt, Vitrayt, Knézyt, Bognár Gyurit, egyedül talán Nyilasit menti fel, mint a rendszer áldozatát. Ugyanúgy megtudhatjuk tőle is, hogy a magyar futball akkori (és egyben mai) sajátos milliőjét a bunda, a képzetlen és érdektelen edzők, a hozzá nem értő funkcionárius sportvezetők, az álprofi magyar és profi nyugati bajnokságok között növekvő szakadék és a pocsék utánpótlás teremtették meg.
A szomorú az egészben az, hogy amit ma látunk, azt már látták 30 éve is, és már akkor is úgy tűnt, hogy már 20 éve rohad a rendszer. Akárhogy is számolom, ez 50 év lemaradás. Ráadásul a bírálatokban olyan játékosok, edzők neve szerepel (és nem csak Véghnél, hanem Zsoltnál is) akikre ma könnyes nosztalgiával és dicsfénnyel emlékszünk vissza.
Egyetlen dolgot idéznék tőle:
Most még szeretetből is, meg gyűlöletből is megnézem a mérkőzéseket. De akkor lesz jaj igazán a magyar futballnak, ha már se szeretni, se gyűlölni nem lehet.
Miért beteg a magyar futball?, 295. o (3 beszélgetés)
Olvasósarok:
- Végh Antalról
- Kihagy6tatlan
- Az origo cikke a mexikói 0-6 kapcsán
- Magyar Narancs kritika: Végh Antal – Miért nem szeretem Varga Zoltán
Végh Antal: Miért beteg a magyar futball? Szerzői kiadás, Bp. 1983. [Tartalmazza: Miért beteg a magyar futball? (riport), 90 perc (regény), Szép volt, fiúk (színmű), 2 novella (1. Az utolsó magyar nemzeti 11. 2. A Rákosi-kupa), 3 beszélgetés (1. Beteg-e még a magyar futball?. 2. Lehet-e Magyarországon futballcsapatot csinálni? 3. Szándékosan kavar vihart?), Mundial 1982. (tanulmány)]
Végh Antal: Gyógyít6tatlan? Lapkiadó vállalat, Bp. 1986.
3 hozzászólás @ Igazából egy létező szó: véghantalianizmus
Most jut eszembe, @veghhanta névválasztása köthető a posztban tárgyalt úriemberhez? 😮
Én olvastam egy-két „szépirodalmi” művét is. Szerintem nem volt rossz író, az észak-amerikai és skandináviai útirajzai számomra kifejezetten élvezetes olvasmányok voltak. Persze országos ismertséget a focis könyvei hoztak neki, amik között volt egy-két ótvar szar is. A helyesírási hibák a focis könyveiben elsősorban annak köszönhetőek, hogy sikerült mindenkivel összevesznie élete során, ezért komoly kiadók már nem álltak szóba vele, maradt az aluljárói-pályaudvari magánkiadás, szerkesztő, lektor nélkül, úgyhogy gyakorlatilag a nyers kéziratait adta ki élete végén. Lecsúszásáról egyébként érdekes adatokat tartalmaz Moldova György „Régi nóta” c. novellagyűjteménye. Abban volt egy kedves parabola, hogy amikor ’90-es években egy-egy csapat nagyon szarul játszott, akkor a szurkolók bekiabáltak a pályára, hogy „vigyázzatok, él még Végh Antal!” 🙂
Pingback: Taccsra magyar! – A mentalista