Unalmas műfaj, unalmas kivitelezés. Mégis, kevesebbszer vernek át, és szórakozol, ha elolvasod egyben vagy negyven év bajnokságainak történetét. Könyv.
posztok könyv címkével
Még mindig gyógyíthatatlan, csak már senkit sem érdekel
Elég tömény olvasmány az a könyv, amelyik végigveszi, mennyit és hogyan szívott a magyar futballválogatott 1986 óta. Az Elátkozott 11 alapos munka, annak ellenére is, hogy sokkal okosabbak nem lettünk, miért nem képes eljutni a magyar foci egy világtornára.
Ferike, a góleádor – Bene Ferenc életrajzi regénye
Kedves olvasó, vallomással tartozom. Bűnös vagyok, akárcsak te. Bennem is erős a hajlam, hogy visszapillantó tükörben tévézzek hosszú, fájdalmas sóhajok között. Pedig éppen annyira hepehupás utat látok, mint amin éppen haladok, a múlt édes-bús köde mégis megszépíti az élet országútját. Egy ilyen tükröt szereztem magamnak karácsonyra, méghozzá az Újpest egykori csatárának életrajzi regényéről. Ez a könyv egyszerre bájosan nosztalgikus és ijesztően kegyetlen… (És ezzel a leaddel szinte második Sinkóját szüli meg a Taccs – vh)
Igazából egy létező szó: véghantalianizmus
forrás: antikvarium.hu
Nehéz Végh Antal futball témájú munkáiról úgy írni, hogy előtte Zsolt Róbertet olvastam. Túl nagy a kontraszt a már-már irodalmias újságírói stílus (Zsolt) és a központilag is jobban kedvelt egyszerű népi (=irodalmilag értékelhetetlen, helyesírási, és kifejezésbeli hibákkal teli) hangnem között.
Látlelet
Tipikus fotelszurkoló vagyok, a szó olyan értelmében, hogy bár szeretek mozogni, a sportra mégis mint szórakoztatási formára gondolok. Nem élek benne, nem tudok belső titkokat, nincs olyan sztorim, hogy középiskolás koromban majdnem az NB III.-ban játszottam, szóval ami elém kerül a tévében, vagy élőben, azt elfogyasztom és elfogadom. Külső szemlélőként a sportból (és ezen belül a fociból) csak a felszín jut: azt látom, hogy általában jók vagyunk a világversenyeken, tudunk sok olimpiai aranyat szerezni, vannak menő versenyzőink, viszont a focink szar, és valahol ez világ rendje.
Tovább →
Sport(ták)olók
forrás: atnikvarium.hu
Ismét olyan periódust élünk, amikor boldog-boldogtalan kinyilvánítja véleményét a fociról. Értünk hozzá (hogyne értenénk), megszólaltatunk, megkérdezünk, elemzünk, terveket szövünk stb. stb. Az én szocializációm párhuzamba állítható szerzőtársaméval, szintén eljutottam a nihil állapotáig, a kudarcokkal szemben immunissá tett a sokévnyi szopóág.
Egy ilyen szellemileg pezsgő, kiélezett pillanatban került a kezembe Zsolt Róbert: Sportolók, Sporterkölcsök (Bp., 1983, Sport kiadó) című könyve. Sokáig gondolkoztam azon, hogyan lehetne erről egy olyan összefoglalót írni, amely visszaadja a mű hangulatát, végül annyiban maradtam, hogy a legegyszerűbb, ha beillesztem a sarkalatos részeket, szöveghűen. Segítségemre sietett a napi párhuzamok kialakításában egy remekbe szabott Ághassi interjú Garancsi Istvánnal, ami kellő kontrasztot ad a 80-as évek problémáinak értelmezéséhez.
A majdnem világsztár majdnem könyve
Majdnem Barcelona-, majdnem Juventus-, majdnem Milan-játékos. Majdnem ezüstcipős, majdnem világbajnoki hős, majdnem sikeres edző. Détári Lajos mindent megtett, hogy keveset áruljon el magáról, önéletrajzi könyvéből mégis kiderül, ki is ő valójában.
Az ám, az ábrándos, fiatal Détári (fotó: telesport.hu)
Könyvajánló: A beépített huligán
Másfél évig az volt a munkája, hogy huligán legyen (fotó: Hajnal Tamás/FourFourTwo)
Bevallom, nem szeretem az ilyen történeteket. Mármint azokat, amik olyan témáról szólnak, amihez azt hinném, akár érthetnék is, mert mondjuk megtapasztaltam, vagy láttam itthon, ráadásul időben is közel áll hozzánk. Például a huliganizmus.
A szent fociláz
Vészkorszak, rajongás egy csapatért, túlélés. Moldova György tavalyi könyve, a Szent Labda megható vallomásnak indul, a végére azonban maga az író sem tudja hová sorolni, milyen művet is adott ki a kezéből.
Moldova és idolja (fotó: Népszava/MTI)