Az Újpest belga tulajdonosa 2011-ben vágott bele a magyarországi kalandba. Hogy mi változott az ő irányításával? Tulajdonképpen semmi. A tartozásokat ugyan fedezte Roderick Duchatelet és a stadion is felújításon esett át – ami valljuk be ráfért, sőt most is volna mit csiszolni a Megyeri úton – minden más változatlan Újpesten.

A szakmai stáb körüli állandó káosz már-már szappanoperába illő, Nebojsa Vignjevic pedig a hatodik vezetőedző Kozma István, Marc Leliévre, Jos Daerden, Zoran Szpisljak után, ha Marc Leliévre mindkét edzősködését külön számoljuk. Ez azt jelenti, hogy félévente vált edzőt a klub, ami nem túl előremutató.

Duchatelet úr rendszerint két dolgot ígér a téli uborkaszezonban: Magyar Kupára koncentrálást és új játékosokat. Első körben egész okos dolognak is tűnik a kupa, a lilák jó esetben középmezőnyt érő játékerejével ez tűnik elérhető útvonalnak Európába, csakhogy a valóságban ennek a közelében sem volt még az Újpest az elmúlt két és fél szezonban. Első nekifutásra elődöntőig jutott a csapat, ami nem rossz kezdés, de a Debrecen ellen esélye sem volt, míg tavaly a második fordulóban a Kazincbarcika ellen égett mindenki arca a negyedik kerületben – velem az élen. Az idei fogadkozás folyamatban van, majd kiderül, meddig jutnak a lila-fehérek.

duchatelet

Fotó: NSO

El is jutottunk az abszolút mélypontra: igazolások. A belga-éra alatt nem sok jó üzletet hoztak tető alá, az újpesti kötődés pedig kifejezetten rossz ómenné vált. Fehér Csaba postafordultával távozott, Szélesit napközibe zárták, Vermest pedig nemrégiben tette lapátra a tulaj a stáb döntésétől függetlenül! Mindemellett pedig a külföldi névsor sem cseng jól. Proesmans és Ahjupera folyton sérült, Eninful láttán sírva fakadnak a Szuszában, Aarab öngóljaitól még ma is hangos a sajtó, Antón pedig lassan, de biztosan lesz egyre rosszabb, Sztaniszavljevics elvétve kap lehetőséget, az egyetlen labdaügyes Christ pedig szintén napközibe került. Tshibuabua sikere is csak a Fradinak lőtt góljában rejlik. Az idei garnitúrát fél évnyi foci után nem kommentálom, a lista: Ligot, Nego, Ngawa, Juanan, Dmitrovic, Suljic.

A fentiek felsorolására Roderick Duchatelet Nemzeti Sportnak adott interjúja adott okot, ami két dolgot tartalmazott dióhéjban: Magyar Kupa kell és öt igazolás 2014.02.02-ig! Utóbbiról elmondta, már január közepére szeretett volna új játékosokat. Mindez azt jelenti, hogy kilenc nap alatt óhajt a belga öt játékost venni, mindezt úgy, hogy:

  • eddig nem sikerült leigazolni senkit
  • minden időszakban az utolsó pillanatokban sikerül bárkit elcsábítani
  • a magyar játékosok vélhetően mind kikosrazták már a lilákat
  • már nyáron öt játékost akart, végül hatot vett, akik közül Nego és Suljic játszott biztatóan
  • alapemberek távozhatnak
  • rendszeresen pocsék labdarúgók kötnek ki a Megyeri úton
  • hosszú a sérülésből felépült labdarúgók névsora – ez potenciális veszély újabb sérülésre

És ki tudja még mi minden kerülhet a listára. Mindezek ismeretében, hogyan szeretne minimum kétnaponta új játékost Duchatelet, az számomra rejtély, mintahogy az is, milyen kutyaütők keverednek Magyarországra ismét. Én leszek a legboldogabb, ha sikerül valóban öt tehetséges futballistát szerződtetni Újpestre, de ha kettő csurran-csöppen, már azzal is elégedett leszek…