Kis hazánkban nem egyedi probléma, hogy valakik nem azt csinálják, ami eredendően a feladatuk volna. Teljesen inkompetens emberek ülnek vezetői székekben, de a beosztottak is rendszeresen osztják az észt felfelé. A pékek lassan kolbászt fognak árulni, a derék hentes pedig rááll a szerinte tökéletes paradicsom termesztésére. Szerencsére olyan mélyen még nem vagyunk, hogy politikusok futballvezetősdit játsszanak. (Ja, de.)

És akkor jön a kommentátorok egyik gyöngye és beleáll mindenbe és mindenkibe, aki szembejön. Mindezt azok után, hogy az évente lenyomott x adásának igen kis részében tett le olyat az asztalra, ami után nem álltak tömegek az ambulanciákon kisebb-nagyobb fejsérülésekkel az íróasztal/fal/ajtófélfa erőteljes megfejelése után.

Persze mi is nekimentünk már ennek-annak, legutóbb ugye Ádámnak – na nem a mondandó, hanem az időzítés miatt persze -, így joggal mondhatná a kedves olvasó, hogy “fogjátok be a pofátokat és menjetek Bognár Gyurival kézenfogva a picsába”, mégis kitartóan harsogjuk tovább a mondókánkat, mert mi legalább nyíltan felvállaljuk, hogy feladatunk a magyar foci berkeiben virágzó inkompetencia, dilettantizmus, miegymás kigyomlálása. (Dehogy az, nyugodtan küldjetek el melegebb vidékekre.)

Na szóval, kis Knézy. Hol is kezdjem? Sokszor, sok helyen, sokan megfogalmazták már, hogy igazából annyi köze van neki ehhez a kommentátorkodáshoz, mint Devecserinek az ellenfél kapujához, az Andorra elleni meccsen viszont újabb szintet lépett Jenő: beállt Szalai árnyékába és fedezékből szépen seggbe lőtt mindenkit, aki épp hátat fordított neki.

Kezdte Komannal, aki szerény véleményem szerint sem való még csak vizesfiúnak sem a válogatottba, de én ezt legalább nem a királyi csatorna élő közvetítésében hangoztatom. Itt most megint visszakanyarodunk kicsit Szalaihoz: ezúttal sem a mondandóval, hanem az időzítéssel van gond. Egyszerűen nem fér bele egy meccs közvetítésébe egy ilyen mondat:

Koman évekkel ezelőtt azt mondta, jobban érdekli az ukrán válogatott, mint a magyar. Néha látszik.

A félidei nyilatkozatát követően aztán Csank mester is célkeresztbe kerültpontosabban a mondandója:

Most már csak elmondom, mert böki a csőrömet: kollégám, amit itt Csank Jánossal interjút csinált a szünetben, Istenem! Mekkora közhelyek voltak ezek! Föl kell állni a padlóról, a Jugó pótselejtező után is felálltunk. Könyörgöm, hol álltunk mi fel a padlóról Mexikó után? Hát sehol! Hol álltunk mi fel a jugoszlávok elleni pótselejtező után, amikor Csank volt a szövetségi kapitány? Nem álltunk fel azóta sem! És ezek milyen dumák már, hogy majd újra kell kezdeni és akkor azt kell megtartani, ami jó, ami nem jó, azon javítani kell, meg Jézus Máriám… Egyetlen egy konkrétum nem hangzik el ilyenkor! Hát ilyeneket én is tudok. Meg a labda gömbölyű, még ezt is szokták mondani. Nem akarom tényleg bántani Csank Jánost, mert ugyanennek a közegnek a terméke ő is, de ha valaki visszahallgatja ezt az interjút, a semmit mondta el.

Aztán innentől jött a magyar futball általános siratása, mindenféle fentebb kritizált lózungok puffogtatásával, mint “majd a döntéshozók levonják a következtetéseket, ezt így nem lehet” és társai, konkrétum nulla.

Még egyszer mondom, nem a mondandóval van itt gond, az 10/10, így tényleg nem lehet, a játékosok tényleg nyakig sárosak, ezt viszont nem egy olyan embernek kell élőben feszegetni, aki gyakorlatilag ugyanennek a közegnek a terméke, hogy Jenő szavaival éljünk.