El tudjátok képzelni, hogy Zrínyi azzal hülyíti Szigetvár még megmaradt néhány védőjét, hogy kémei jelentették, megvan a törökök gyenge pontja, most lehet esélyünk, ki kell használni?

Csontváry – Zrínyi kirohanása

Az nem lehet, hogy Sanyi bának nem voltak sugói, hogy nem állt mellette az MLSZ teljes kommunikációs gépezete, mert egyedül ennyire hülyének egyszerűen senkit sem tudunk elképzelni.

Bognár Gyuri szerint a holland bajnokság nem jobb jelentősen a magyarnál. És tényleg. Sőt, innen oda nem is megy játékos, csak fordítva. Tuyp, Valpoort, de még az asszonyverő Helder is minősíti a holland futballt. Meddig Gyuri, meddig még?

Nyugalom, tudjuk a választ: amíg lesz ember, aki kíváncsi rá, és hétről-hétre megkérdezi, nagy ívben szarva a hitelességre.

Nem érdekel a taktika, nem érdekel, hogy egy csatár, vagy két csatár, hogy a románok ellen bukó volt a kettő, hogy az észtek ellen bejött az egy, nem érdekel, hogy Juhász sérült, hogy nem vagyunk meg létszámban, és az sem érdekel, hogy jön a visszakérdés: te kit játszatnál?

Ott kezdődik az egész, hogy a válogatottat a szakadó koppenhágai esőben otthagyó Gerához térden állva megyünk ki Londonba, legyen oly’ kegyes, térjen vissza hozzánk. És akkor Huszti? Egy szövetségi kapitánynak nem elemi érdeke a legjobb tudása mellett a legjobb(nak hitt) magyar játékosokból összerakni a válogatottat? Például Vadócz, vele mi a baj? Mert, hogy Elekkel, vagy Varga Józsikával mi, azt meccsek óta látjuk. Nem igaz, hogy ne lenne alternatíva.

Szűkös, de van. Itt nem fér bele, hogy Szalaival összeveszünk (igen, tudom, lázas), hogy Nikolic szóba sem kerülhet, hogy a Pápánál és a Kaposvárnál nívósabb csapatoknak még a büdös életben gólt nem lövő Böde igen, mert a tömeg beköveteli. Valóban, Törökországban jött, az észtek ellen robogott. Ennyit Priskin is tudott, sőt, Torghelle.

Arról már nem is beszélve, hogy minden új szövetségi kapitány szűzbeszédében elhangzik, „csak olyan játszik majd nálam, aki a klubcsapatában is szerepet kap”, majd ahogy telik az idő, jönnek olyanok is, akik csak elvétve, majd akik a padra még odaférnek, hogy kövessék őket a lelátósok, és végül az egyenesen klubnélküliek. Komolyan elvárják ilyenkor a szurkolótól, hogy elhiggye, nem néhány játékosügynök rakja össze a csapatot? És akkor még hol van Devecseri, Guzmics és Fiola?

Nem Sanyi bácsi az egyetlen és a legfőbb hülye, de mivel ő ül ennek az egész szarkupacnak a közepén, mint egy szem megrágatlanul maradt kukorica, ő visz el minden balhét. És vigyen is el minden balhét!

Itt a pillanat, szembesítsük minden nyilatkozatával.

• Ennyit ér a szakma! – ennyit, Sanyibá, ennyit.
• Reális esélyünk van kijutni a ... – hova, Sanyibá, hova? És legfőképpen: hogyan?
• Nem lehet tagadni, előreléptünk három év alatt. – miben, Sanyibá, miben?

Nyolcat tisztességes európai futballnemzet nem kap. Ez megalázó. Röhögnek rajtunk.

Egy tisztességes futballnemzet helyén kezeli a futballját. A hollandoknak például az megalázó, ha egy Eb-t nyeretlenül zárnak, Máltának meg az, ha elmegy a valettai stadionból az ipari áram. Ezek az országok tudják értelmezni és értékelni a vereséget is.

Nálunk viszont minden vereség egészen addig magyarázható a

• voltak lehetőségeink,
• rossz pillanatokban kaptuk a gólokat,
• egyéni hibák okozták a vesztünket,
• az ellenfélnél élete formájában játszott mindenki,
• (és ezek, valamint egyebek összes kombináíciójával)

amíg a legutolsó vereség után nem jön a másik sablonszöveg: ez a vereség egy új kezdet, innentől minden más lesz.

Le kell támadni a hollandokat, mert az a magyar stílus. Amúgy is tőlünk vették át. Ehhez tényleg mennyire kell hülyének lenni? Olyan miért nincs, hogy elismerjük, az speciel nem fog menni, de mondjuk beállhatunk bekkelni, aztán esetleg kontrából összejön valami. Szégyen? NEM!

Mondok egy példát itthonról. Ha van magyar stílus, meg támadófoci, meg szemkápráztató, az nyilván Puskásék (nem, nem a felcsúti, a kispesti most kivételesen). Ott például az volt, hogy ha jött egy Hollandia, akkor fülüket-farkukat behúzták, és bíztak abban, ha nem tömik ki őket nagyon, és találnak egy-két gólt, akkor abból még lehet akár döntetlen is.

Folytatva a példát. Puskás Honvédjánál jelenleg egy olasz edző méri fel reálisan a valóságot, és bevállalja, hogy nem ront neki az ellenfélnek, pedig Kispesten annak van hagyománya, hanem kivár, kivár, kivár, és majd lesz valami. Tavaly egy bronzra volt elég. Szégyen? NEM!

Nem kell kamuzni semmiféle magyaros stílusról, magyaros hagyományról. Az egész itt van elcseszve. El kell fogadni, hogy itt tartunk, ebből kell építkezni. Ha pontgyűjtésről szól egy sorozat, ott nem a fineszes futball (wtf???!?!) és a szép halál a fontos, hanem a pont, azt pedig még sosem adtak szerethetőségért.

Megaláztak minket. Nem Sanyibát, nem Bogdánt, Vanczákot, Korcsmárt és a többieket, hanem úgy általában minket. Odamentünk nagy pofával, majd kaptunk annyit, amennyi miatt még Liechtensteinben is illendő lemondania egy kapitánynak. Odament a sajtónk, aki hergelte a népet, nehéz lesz, de itt a lehetőség; odamentek a szakértőink, akik korábban mindent kifigyeltek, csak a saját képességei(n)kkel nincsenek tisztában, odament az egész magyar futballkultúra krémje, vitte magával a sleppjét, hogy egymással összezárva, egymást megerősítve mondhassák egymásnak: nincs itt semmi probléma.

Pedig van.

Ugyanazok a nevek mindig és mindenhol. Egy-egy ilyen pofon után eltűnnek ideig-óráig, de aztán úgyis visszaeszik magukat.

És aki nem kér belőlük? Kikezdik. Milyen a bajnok Győr, a bronzos Honvéd sajtója mostanság, de még inkább a bajnokság hajrájában tavasszal? És Moniz érkezése óta a Fradié? Nagy úr a példányszám, a kattintás. Egyre többen akarnak kiszakadni a körből, más utakon elindulni.

Szidjuk most Egervárit és a nagy pofáját, a hülye nyilatkozatait, az összes baromságát, örülünk, hogy eltakarodik egy ilyen vereség után, de ne feledjük, Egervári csak a jéghegy csúcsa, és mi nem őt gyűlöljük igazán, hanem azt a közeget, amelyik kitermelte magából.

Miattuk tartunk itt.