untitled20

5!!!

Mit keres még mindig és újra Piturca a válogatott kispadján? Miért akar annyira válogatott lenni a leáldozófélben levő Mutu? Ki a román futball keresztapája? Boros Miklós, a mindentudó kolozsvári sportújságíró most lerántja a leplet a román fociról, ami után kicsit úgy érezzük, nem csak nálunk tűnik kilátástalannak az egész.

1. Maffiaként működik

Nem véletlenül Keresztapa a román szövetséget 1990 óta irányító Mircea Sandu beceneve. A válogatott csatárból ügyvédi diplomájának és a rendszerváltás után új arcot kereső volt kommunista sportvezetők kompromisszumának köszönhetően 39 évesen a FRF elnöki székébe csöppent Sandu remekül megélt a ’90-es évek válogatott sikereiből. Ő talán a világ – de Európa biztosan – egyetlen szövetségi elnöke, aki minden vb- vagy Eb-selejtező sikeres meghívása után prémiumot kapott, mégpedig többnyire ugyanannyit, mint a szövetségi kapitány, és dupláját annak, mint a játékosok. Ezzel párhuzamosan szemet hunyt a bajnokságot uraló korrupció felett, az alsóbb osztályok mesterséges felduzzasztásával pedig állandó szavazóbázist biztosított magának. A közben az UEFA végrehajtó bizottságába is bekerült Sandu nyolc éve folyamatosan lebegteti visszavonulását, de aztán mégis rendre újra indul az elnöki székért, miközben az „Aranygeneráció” játékosai közül kikerült ellenzékét is sikerült megosztania azzal, hogy egy részüket jól fizető állásokhoz juttatta a szövetségben.

mircea-sandu_87f3b3f7fa

Mircea Sandu (fotó: Libertatea.ro)

 

2. Mumusai a DNA és a TAS

A válogatott fénykorában senki sem merte megbolygatni a szövetség pénzügyeit, 1997-ben még az akkori pénzügyminiszter is belebukott abba, hogy megpróbálta adózásra kényszeríteni a FRF-t és a klubokat. Az elmúlt hat évben fordult a kocka, a Traian Basescu államelnök által létrehozott Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) már több gyanús ügyet is felgöngyölített: emeltek már vádat klubvezetők, a szövetség elnökségének tagja (az alig egy hónapja helikopterbalesetben elhunyt marosvásárhelyi Sorin Ţerbea) vagy a játékvezetők főnöke, Vasile Avram ellen is.

A másik betűszó, ami szitoknak számít a FIFA-pénzekből felépített csilivili mogosoaia-i FRF-székházban (ez a román Telki, itt van a szövetség edzőközpontja is), az a TAS. A lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróságnak az elmúlt hat évben mindig döntő szava volt a Liga 1 végeredményét vagy mezőnyét illetően, mert a klubok sora támadták meg a szövetségi bizottságok teljesen ötletszerű, szabályokat semmibe vevő döntéseit.

3. Szövetségi kapitánysághoz steauás múlt kell

1986 óta mindössze öt év volt, amikor a román válogatottat nem olyan edző irányította, aki korábban a Steaua játékosa volt. Az 1986-os BEK-győzelem után Mircea Lucescut egy Ausztria elleni 4-0-ás győzelem után cserélték le Jenei Imrére, azóta pedig csak Mircea Rădulescu (1990–1992), Cornel Dinu (1992–1993) és Răzvan Lucescu (2009–2011) nem kötődött a bukaresti „bakákhoz”. Jenei (1986–1990, 2000), Gheorghe Constantin (1990), Anghel Iordănescu (1993–1998, 2002–2004), Victor Piţurcă (1998–1999, 2005–2009, 2011 óta) és Gheorghe Hagi (2001) játszott és edzősködött is a Steauánál, Bölöni László (2000–2001) viszont csak a játékosként szerepelt a piros-kékeknél.

national-arena-bucharest-16

Új Puskásuk már van, ennyivel biztosan előttünk járnak (fotó: europe-league.com)

4. Piţurca, jobb híján

Mircea Sandu vezetési stílusa miatt roppant szűk az az edzői csoport, amelynek van esélye a válogatott élére kerülni. A külföldön sikeres román edzők közül sem Mircea Lucescunak (Sahtar Doneck), sem Dan Petrescunak (Dinamo Moszkva) nincs esélye az állásra, de a hazai bajnokságban sikeres edzők egy része is körön kívül van. Ioan Andone, a Dinamóval és a kolozsvári CFF-rel is bajnokságot nyerő tréner egyszer úgy nyilatkozott: én vállalnám, alkalmas is lennék, de Sanduék sosem fognak felkérni, mert nem lennék a bábjuk. Maga a FRF elnöke is beismerte márciusban, az amszterdami 0-4 után, hogy Piţurcă csak azért maradhatott, mert nincs más olyan edző, aki alkalmas is lenne, és meg is tudnák fizetni.

504604_laurentiu_reghecampf_87665700

Laurentiu Reghecampf (fotó: realitatea.net)

Az egyetlen szóba jöhető utódjelölt Laurenţiu Reghecampf, az idén hét éves szünet után újra bajnokságot nyerő Steaua jelenlegi edzője (lásd a 3. pontot), de őt egyelőre inkább csak a klubja reklámozza lehetséges szövetségi kapitányként.

5. Mutu és a rekord

A pénteki bukaresti meccs előtt a fő téma a román médiában Adrian Mutu kimaradása a román válogatottból. Két dudás egy csárdában Bukarestben sem fér meg, Piţurcă és Mutu konfliktusa sem újkeletű, a fegyelemhez mániákusan ragaszkodó edző és a focit gyakran egyéni sportnak tekintő botrányhős sztár többször is látványosan összecsapott már az elmúlt évtizedben. Amíg azonban a „drogos” rúgta a gólokat, volt helye a csapatban, amióta viszont csak levezet Korzikán, már nélkülözhető. Az őt jól ismerők szerint Mutu számára már csak egyetlen dolog miatt fontos a válogatottság: szeretné megelőzni Hagit a nemzeti együttes góllövőlistáján, ahol jelenleg holtversenyben állnak, fejenként 35 találattal.