kaposvar_tiltasok

Ezeket mind tilos bevinni a Rákóczi stadionjába (is)

Említettük már, hogy élünk-halunk a jogi és a beszélt nyelv minden találkozásáért, kiváltképp akkor, ha azokat éppen egy futballpályára szervezik le? „Olyan eszköz, melyből a szem és a nyálkahártyák, illetve bőrfelület ingerlésével támadásra képtelen állapotot előidéző anyag permetezhető ki.” Magyarul gázspray. Vagy hajlakk, mert a Szervező úgy is tudja értelmezni, és valljuk be, igaza van.

Azt mondjuk nem tudjuk, hogy mire gondolhat a kormányrendelet melléklete, amikor „elektromos elven működő zárszerkezetekről” ír, és itt a legnépszerűbb kereső sem volt igazán a segítségünkre. Szorosan olvasva nekünk valamiféle mágneszár sejlik fel lelki szemeink előtt, amit stadionba ugyan semmi értelme bevinni, ellenben a lakás ajtaján legalább biztonságos, ha van. Ellenben, hogy a beléptetésnél kibökik a neszeszerünkben, arra mérget vehetünk, még akkor is, ha a biztonsági őrnek pont ugyanannyi fogalma van a dolog milyenségéről a való világban, mint nekünk.

A „lánccal, vagy egyéb hajlékony anyaggal összekapcsolt botok, nehezékek” már magyarázatot sem érdemelt, nyilván mindenki tudja, hogy itt a nuncsaku és a buzogány egy fajtája van szépen körüldefiniálva. Természetesen a faliórák láncai (nehezékkel), valamint a damiljaikon ólomsúllyal ellátott horgászbotok sem férnek bele az eresztésbe, feltéve ha egy morcosabb motozó túlzottan komolyan veszi az előírásokat, valamint mi pont ugyanakkor próbálunk ezekkel felfegyverkezve bejutni az adott létesítménybe.

hunyadi_kaposvar

Hunyadi János sisakban-vértben, szigonypuskával, hajlakkal és álkulccsal –  valószínűleg előbb hozza le a visszavágót is Nándorfehérvárnál, mintsem beengedjék Kaposvárott

Annak viszont nagyon tudnánk örülni, ha egy, a jogi útvesztőkben járatos ember elmagyarázná nekünk, a sisakok és vértek miért minősülnek fegyvernek, miért nem lehetnek a polgári lakosság birtokában? Valamint, hogy mikor és ki akart legutóbb hasonló szerelésben bejutni egy NB I-es meccsre? Hát még parittyával, szigonypuskával, netán számszeríjjal?

Az viszont felettébb fura, hogy a szinte mindent tiltó kormányrendelet a 8 centiméter pengehosszúságú kést még pont engedélyezi (azt a Szervező zárja ki nagyon helyesen), miközben – lemértem! – a hátam közepe, ami jelenleg a széktámlának támaszkodik, alig 16 centiméterre van a hasamtól, vagyis azon túl, hogy bizonyos szögből amolyan sörhas-féle, egy ekkora penge azért komoly károkat tehet még az üléshuzatban is.

Természetesen ezek csak azok a dolgok, amiket tilos bevinni, de nyugalom, szinte minden tisztességes stadionban van legalább egy máladozó lelátó, egy hulló csempéjű mosdó, egy murvásabb útszakasz, ahol könnyedén találunk félöklömnyi kődarabokat, vagy végszükség esetén akár fel is szakíthatunk egy-egy műanyag széket, ha úgy tartaná kedvünk, és attakra indulnánk valaki ellen.

(Megjegyzés: igen, tudjuk, az imént felsoroltak minden stadionra ugyanúgy vonatkoznak, de ezzel a kifüggesztéssel Kaposváron találkoztunk először.)