Lement négy forduló a bajnokságból, ami ahhoz kevés, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le a csapatok játékstílusáról, de ahhoz már mindenképp elég, hogy kicsit megkapargassuk az InStat remek adatsorait, hátha mondanak valamit.

Játékidő

47 perc 42 másodperc az átlagos tiszta játékidő eddig, vagyis azok a percek, amikor a labda ténylegesen játékban van. Futó órára nézve egy hosszabbításos második félidő, viszont úgy nézve, hogy a 60 perc foci már valami, akkor nagyon kevés.

A rekord továbbra is az első fordulós MTK – Mezőkövesd (63 perc), ahogy a másik véglet is ugyanakkorra datálódik vissza: Videoton – Haladás (36 perc). Az egy órát azóta sem tudtuk átlépni, sőt, megközelíteni is csak újra a Kövesd tudta, legutóbb otthon a Pápa ellen (58); ahogy a minimumot is, és ismét egy korábbi szereplővel: Haladás – Győr (39) a második körben. Felsorolás szintjén megemlítjük, hogy átlag feletti fociidőt kaptunk még az alábbi meccseken:

  • Paks – Pécs (52) @ 2. forduló
  • MTK – Haladás (51) @ 3. forduló
  • Videoton – Pécs (54) @ 3. forduló
  • FTC – MTK (56) @ 4. forduló

Ellenben bőven volt időnk beszélgetni, büfében sorban állni, vagy csak úgy nézegetni a felhőket, szálló madarakat:

  • Kecskemét – Honvéd (42) @ 1. forduló
  • Felcsút – Újpest (40) @ 2. forduló
  • Újpest – Honvéd (43) @ 3. forduló
  • Debrecen – Diósgyőr (41) @ 3. forduló

Gyanúsan hasonló csapatnevek mindkét blokkban.

Labdabirtoklás

Adja magát ezek után, hogy megvizsgáljuk, melyik csapatnál mennyit volt összesen a labda, vagy elosszuk néggyel, és akkor átlagosan.

A Mezőkövesd vitán felüli. Véber Gyuri valamit nagyon tud, vagy az is lehet, a hirtelen jött apanázsból csak stadionra futotta, nem kockáztatják meg, hogy elvesszen akár egyetlen labda is, így inkább addig dajkálgatják, amíg az utolsó néző is elalszik. A 360 percnyi (+ hosszabbítás) összes időből 125 percig birtokoltak, ami elsőre nem tűnik soknak, de vegyük figyelembe, hogy egy másik csapat is van általában a pályán, valamint az ellenpont Újpest 79 perces értékét. Elképesztő mennyiség, a második Győr is megállt 106 percnél. Rangsor:

Első 5

  1. Mezőkövesd 125 perc | 31 perc/meccs
  2. Győr 106 | 26,5
  3. MTK 103 | 25,8
  4. Videoton 101 | 25,3
  5. Kaposvár 100 | 25

Utolsó 5

  1. Újpest 79 | 19,8
  2. Honvéd 81 | 20,3
  3. Kecskemét 82 | 20,5
  4. Pécs 88 | 22
  5. Haladás 90 | 22,5

Kontrollváltozóként érdemes most ránézni a tabellára, hogy mégis hol állnak, akik a listáinkon megjelentek. Teljes katyvasz. A Mezőkövesd egy győzelemmel a 12., a Győr még nyeretlen, a Videoton vezeti a bajnokságot, a Rákóczi egy ponttal utolsó. Velük szemben a Pécs kivételével a labdát nem birtokló csapatok állnak a 6-9. helyek mindegyikén. Valami stílust kezdünk el kiszagolni, ami önmagában még nem eredményesség, de legalább már valami.

Passzjáték

Az idő az egy dolog, a nagyobb kérdés, hogy mire és hogyan használjuk fel. Hamarosan bebizonyítjuk, előzetesen azonban már most elszpojlerezzük, hogy bár a Mezőkövesdé egyfelől minden tiszteletünk, de a sok mért értékben tőle bőven elmaradó Debrecen és Videotont a számított értékek alapján nagyjából hülyére veri jelenleg az egész mezőnyt.

Pontos passzok száma, első 5

  1. Mezőkövesd 487 pontos passz / meccs
  2. Győr 391
  3. Felcsút 364,3
  4. Videoton 364
  5. MTK 363,5

Pontos passzok száma, utolsó 5

  1. Honvéd 268
  2. Pécs 283,3
  3. Újpest 287,5
  4. FTC 296,3
  5. Kecskemét 296,8

Nem vagyunk sokkal beljebb. A Fradi négy meccsből hármat nyert, a Kecsó kettőt és egyet ikszelt, miközben szinte nem passzolnak egymáshoz. A Kövesd egy győzelemmel áll, a Felcsút egy döntetlennel, a Győr szintén nyeretlenül, hiába pörgetik a labdát.

Az talán valamivel előrébb visz minket, ha a teljes birtoklás idejét és a pontos passzok számát úgy tesszük egymás mellé, hogy amíg egy csapatnál van a labda, addig egy perc alatt mennyiszer játssza azt meg értelmesen, vagy legalább társhoz. Szevasz hatékonyság, Videoton lesz a te egyik neved.

  1. Videoton 4,99 pontos passz / birtokolt perc
  2. Mezőkövesd 4,35
  3. Debrecen 3,94
  4. Diósgyőr 3,65
  5. Paks 3,56

Alakul. Ha fogalmazhatunk így, akkor ezek a leggyorsabban gondolkodó csapatok, akik valamiféle tudatossággal a játékukban lépnek pályára. Innen szeretnénk köszönteni a Pécset, hogy az 1,97-es értékével még a második legrosszabb Felcsúttól (2,53) is bőven elmarad.

Számított adatok

Alakul, de kevés. Menjünk és vonjuk be a kapura lövéseket, a kaput eltaláló lövéseket, és magát a játék értelmét, a gólt is. Vajon mennyi tiszta labdabirtoklás kell egy-egy csapatnak ahhoz, hogy lövőhelyzetbe hozza magát? Ha definiálnunk kellene a hatékonyságot, akkor ezzel máris egy valamilyen epszilon-sugarú környezetébe kerülhetünk:

  1. Videoton 73 másodperc
  2. Honvéd 76
  3. Debrecen 82
  4. Újpest 84
  5. Diósgyőr és Haladás 88

A más mutatók alapján még csodált Mezőkövesd 92 másodperce itt a középmezőny legvégét jelenti, a Felcsút és a Pécs 144 másodperce pedig valahol maga a teszetoszaság. Még mielőtt elhamarkodottan mondanánk ítéletet, fontos megjegyezni, hogy ezek a számok birtokolt percre vetített arányszámok, ami ott látszik a legfényesebben, hogy a Honvéd a maga 64 kísérletével jóval előrébb áll (mivel nem van nála csak alig a labda), mint a Kövesd 67-tel.

Továbbmenve, és a kaput valóban el is találó lövéseket vizsgálva már némileg más sorrendet kapunk:

  1. Videoton 160 másodperc
  2. Debrecen 176
  3. Újpest 177
  4. Honvéd 244
  5. Pápa 249

A Videoton tehát annyi birtoklásonként (és nem időnként!) talál kaput, amennyi a Felcsútnak és a Pécsnek egyáltalán a lövéshelyzetbe kerüléshez kell.

483 másodperc – ha már előkaptuk – a másik oldal és a Pécs, de nem lehet büszke magára a Felcsút sem (455), ráadásul a Kecskemétet (339) is legfeljebb az nyugtathatja meg, hogy viszonylag messze van tőlük, de amúgy sehol.

Ultimate mutatók

A pontos passzok összevetését a lövésekkel és a kaput találó lövésekkel most elhagyjuk, akit érdekel végigböngészheti táblázatunkban, de nagyjából sejthető a sorrend a korábban ismertetettek alapján. Sokkal fontosabb a legfontosabb, vagyis mennyi labdabirtoklás, illetve pontos passz kell egy-egy gólhoz.

A válasz kettő: Debrecen és Videoton, valamint senki más. Négy forduló adatai alapján azt kaptuk, hogy ez a két csapat valami elképesztő mértékben kimagaslik jelenleg a mezőnyből.

Metodikánk a következő. Sorrendbe tettük az egy gólra eső birtokolt percek és pontos passzok számának listáját, majd összeadtuk a két ranglistán a helyezések sorszámát. A legkisebb és egyben legjobb érték így a 2 lehet, a legrosszabb pedig a 32.

Ezt kaptuk (pontszám, pontos passz/gól, birtoklás[mp]/gól):

  1. Debrecen 2 (99 | 434)
  2. Videoton 4 (112 | 469)
  3. Kecskemét és Paks 7-7 (148 | 617 és 160 | 615)
  4. Újpest 10 (190 | 795)
  5. FTC és Honvéd 13 (214 | 978 és FTC 198 | 986)
  6. Pápa 16 (275 | 615)
  7. MTK 19 (291 | 1237)
  8. Pécs 21 (283 | 1328)
  9. Győr 23 (197 | 986)
  10. Haladás és Mezőkövesd 24-24 (303 | 1357 és 325 | 1247)
  11. Diósgyőr 27 (322 | 1390)
  12. Kaposvár 30 (335 | 1505)
  13. Felcsút 32 (486 | 1971)

Itt tartunk jelenleg. Hatékonyság szempontjából két csapat mindenki felett áll, vezetik is a tabellát. Fontos megjegyezni, hogy

  • a sorrend mindössze négy forduló adatai alapján alakult ki,
  • a hatékonyság nem egyenlő a játékkal és az eredményességgel, csupán azt mutatja, hogy néhány kiemelt mutató (labdabirtoklás, passzjáték) alapján ki hol tart jelenleg.

Amennyiben a jelenlegi tabellán elfoglalt helyezésekkel (vagyis a pályán mutatott teljesítmények alapján kapott pontszámok alapján felállított sorrend sorszámaival) vetjük össze az itt kapott sorrendet, akkor azt kell megállapítanunk, hogy van néhány csapat (Újpest, Honvéd és Pécs), amelyikben talán jóval több is lehetne, mint ami eddig kijött belőle, csak épp még hiányzik valami. Egyedül a Haladás van, amelyik a mi kimutatásunkban hátrébb szerepel egyértelműen, mint az átmeneti bajnoki sorrendben, amúgy a két dolog egész jól korrelál egymással.

[phpleague id=1 type=table latest=true style=general]