posztok MTK címkével


Most szombaton lesz igazán jó MTK-drukkernek lenni

#

Az NB I 19. fordulójában labdarúgó-csapatunk az MTK otthonába látogat. A mérkőzésre az MTK több mint 3000 db vendégjegyet biztosít szurkolóink számára.

Írja a Fradi.hu a mai, Hungária körúton rendezendő bajnoki elé, és hát rendben van, hogy így legalább lesznek nézők, de azért nem lennénk annak a 35 fős hazai keménymagnak a helyében, akik majd megpróbálják felvenni az ordibálási versenyt a háromezer fradistával.

Aki esetleg rajtunk keresztül értesülne a pontos részletekről, ide kattintson.


MTK: Sanyi + új tulajdonos

#

Komoly mozgással kezdődik 2014 az MTK-nál. Eddig arról lehetett hallani, hogy Deutsch elnök úr MTK-ja bekebelezi majd a focisták MTK-ját, majd pedig azt, hogy újra Várszegihez kerül minden. Végül – papíron – egyik sem lett, illetve igen, mert az utóbbi összejött, bár négy hónap után az átvállalt tartozásokért megkapott MTK-t eladták ugyanannyiért, lábon.

Az új tulaj a Blue & White Investment, amely cégről azt írja az MTK oldala, hogy hatalmas sportbefektetői múlttal rendelkezik, vagy legalábbis olyanok dobták össze rá a zsét, akik igen. Bennünk azonban ott ragasztja taknyát Völler hajába a kisördög, amikor meglátjuk, a cég neve Blue & White, vagyis inkább projektszagot kezdünk érezni.

És igazunk is lett: a Blue & White Deutschék strómanja. Az MTK tehát nem az MTK-é, hanem közvetlenül az MTK elnökének családjáé, barátaié és Nyuszi egyéb üzletfeleié lett.

Egyetlen kérdés maradt csak nyitva: ha a fociklub egy céghez került, akkor hogyan fogják elengedni a tartozásait, amire csak a natív MTK jogosult az orbáni megállapodás értelmében?

Ja, és egy Sanyikával máris gazdagodtak.

Tovább →


MTK, az NB I. Crocs-papucsa

#

Ha minden igaz, a 31 éves Torghelle Sándor jó eséllyel az MTK játékosa lesz idén tavasztól. Kicsit emésztgettem a mondatot, hogy miért olyan szomorú ez az egész valahol, hiszen igazából az MTK-t sem szeretem, Torghellén pedig leginkább röhögni szeretek. Aztán rájöttem: az MTK-ba igazolni 30 felett egyszerűen sivárságot és kilátástalanságot sugall. Mire az utca végére értem, már össze is állt minden: az MTK tulajdonképpen olyan, mint a legendás Crocs-papucsok.

mtk0

  • Ha felveszed 30 felett, az a biztos jele annak, hogy már feladtad az életet.
  • Kevés élő ember meri felvállalni.
  • Aki mégis felvállalja, azt szánakozással vegyes tisztelettel szokás méregetni.
  • Hallottunk már legendákat azokról az időkről, amikor menőnek számított.
  • Jelenleg nagyon sokan nevetnek rajta.

Az MTK problémája: szurkolók jöttek a meccsre

#

Ahogy azt mi is tapasztaltuk, komoly problémák akadtak a szombati MTK-Diósgyőr vendégszektora környékén a beléptetéssel kapcsolatban. Az egész minimum nagyon kínos, de szerencsére a magyar fociközeg egyik legjobb tulajdonsága, hogy a már eleve nagyon kínos dolgokat is sikerül még tovább rontani. Így történt, hogy a miskolci szurkolók háborgó nyílt levelére az MTK is válaszolt, amiben kiderült, mi a volt a probléma: ők tényleg nem számítottak arra, hogy erre a meccsre netalán nézők is fognak érkezni, hiszen erről nekik nem szólt senki!

Apropó szurkolók: íme a társadalmi igény a felújított MTK-stadionra.

Mivel a hazai oldalon ennyien voltak, ott nem is volt probléma.

Tovább →




Nagy barokk körmondat a magyar futballról

#

Amíg azzal a nagyívű lózunggal próbálják a televízióban eladni a Felcsút – MTK meccset, hogy ez egy „parázs csata akadémia és akadémia között” – nem elfelejtve, hogy a két csapat közül az egyikben kevesebben fociznak a saját akadémiájuk végzettjei, mint a másik csapat akadémiájának növendékei – addig a valódi kérdés nem az, hogy mennyi lesz az eredmény (mert az legfeljebb néhány fanatikus Mezőkövesd szurkolót érdekel csak), hanem az, hogy most, mikor a Videoton szurkolói épp csüggedten kullognak ki a Kaposvári stadion vendégeknek fenntartott szektorából, és bérletükkel nem foglalják el helyüket a Sóstói stadionban, program híján megnézni ezt a meccset, akkor lesz-e több néző ezen a találkozón, mint a tavalyi Debrecenben rendezett Eger – Pápa mérkőzésen?



Valakisűrűség / m2 @ Hungária körút

#
WP_001535

A mobillal lőtt kép közepén Deutsch Tamás, George F. Hemingway és Kisteleki István egymás mellett

Amíg Felcsút csak egy átlagos vidéki település volt, és nem az NB I. egyik csapata, addig nyilvánvalónak tűnt, hogy az MTK hazai meccsein sűrűsödik be leginkább az ismert nevek száma egy közös lelátóra. Tegnap rangadót játszottak, mi pedig bólyaként billegve a tömegek vándorlási útvonala közepén azt szemléztük, hogy kiket ismerünk fel.

Tovább →