posztok EL címkével

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik

#

Bekövetkezett az amire titkon mindenki vágyott, de nem hitt benne, hiába hívta fel rá többször is a figyelmet Virág elvtárs: a nemzetközi helyzet fokozódik. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy kezd kifejezetten izgalmas lenni a mi szeretett Bohócligánk a végéhez közeledve.

A Debrecen saját magának teszi izgalmassá a bajnoki hajrát, miközben Horváth Feri egyre jobban belejön a győzelmi interjúadásba. A maradék európai kupaindulást jelentő helyekről nem is beszélve, ahol 4 csapat tanyázik 1 ponton belül.

Tovább →


Kinek kell európai kupasorozat?

#

San Marino, Málta, Lichtenstein, Feröer-szigetek, Macedónia, Wales, Magyarország. Ebbe a veretes névsorba sikerült befészkelni magunkat azzal, hogy mind a négy csapatunk kiesett a Bajnokok Ligájából és az Európa-ligából.

Persze tudjuk, mi most éppen zárkózunk fel az európai élvonalhoz, és ezt a sejeltezősorozatot a következő selejtezősorozat oltárán áldoztuk be. Most szigorúan a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb, mert az alakulatok épp most formálódnak, de majd meglátja a kedves szurkoló, hogy MAJD! AKKOR! HA ELJÖN AZ IDEJE!

De akkor majd nagyon megmutatjuk, csak most túl gömbölyű volt a labda, és különben is kétszer kilencven perc állt rendelkezésére a csapatoknak. Az pedig nem az örökkévalóság.



„Soha többet Magyarország!”

#
Most egy kicsit azért mégis...

Most egy kicsit azért mégis…

Kovács „Sokkal inkább vagyok norvég, mint magyar” Péter csapatával játszik ma a Loki az EL selejtezőben. A kimondhatatlan nevű, norvég, skandináv, viking istenség nevére hajazó csapat a második helyen stagnál féltávnál a norvég bajnokságban. De ki lesz a győztes?



Itt a Honvéd utazókerete Vojvodinába

#

Kemenes Szabolcs, Czuczi Márton, Alcibiade Raffaele, Ignjatovic Aleksandar, Ikenne-King Patrick, Délczeg Gergely, Hidi Patrik, Diaby Souleymane, Drissa Diarra, Holender Filip, Zivanovic Boris, Ivan Lovric, Kozma Richárd, Lőrinczy Attila, Testardi Emanuel, Baráth Botond, Nagy Gergő, Vécsei Bálint

Összesen 18 játékos plusz 13 főnyi technikai és egyéb személyzet, élükön Hemingway tulajdonossal, Rossi edzővel. Érdekesség, hogy az busz a tavasszal még stabil kezdőnek számító Tandia nélkül indult el, akiről továbbra sincs semmi hír, hogy mi a klub szándéka vele.

A csapatot a meccs napján alsó hangon is legalább 350-400 szurkoló követi majd a fél kilenckor kezdődő mérkőzésre, konvojban, rendőrségi felvezetéssel a magyar-szerb határtól.

update: hopp, elsőre fel sem tűnt, hogy Andrea, a kisMancini is hiányzik.