posztok bunda címkével


Két idézet a focibundáról

#
(Fotó: Hír24)

Kardos itt éppen a ’87-es Magyar Kupa-győzelmet ünnepli, amiről nem tudni, hogy bunda lett volna (Fotó: Hír24)

Találtunk két idézetet bundaügyben. Az egyik egy olyan korban született, amelyikben mindenkinek meg kellett gondolnia kétszer, hogy mit mond, a másik egy olyan időben, amikor a gondolat-, szólás- és sajtószabadság az egyik legfontosabb érték. Az egyik 1986-ban, a másik 2013-ban.
Tovább →


▶ Megfejel Paulo, a Sousa májsztró

#

Akkor eljött ez a pillanat is, mészöly sámán feladta a renegát életét a Nagy Ügy szolgálatában, és bemutatkozik a Taccson. Lesz itt minden, de lecsúszott kapáslövés soha, azonban egyelőre mindenki fogadja el, hogy ez a bemutatkozás egy másik Nagy Ügyet szolgál, az Atomvillanás zenekar (Nem egy Vidámpark, de kit érdekel!) két év után befejezte végre a Süllyed a Hajó című számát, amelyet Torghelle Sanyika fejelőmozdulata, Dzsudzsák Balázs Anzsiba szerződése és úgy általában a bundázó focistáink ihlettek. És ez a szám úgy lett különleges, hogy mészöly sámán két akkordot nem tud megkülönböztetni egymástól, nem is engedik fellépni az állítólagos zenészek cserébe.


Feljelentik a Tippmixelő zalaegerszegi srácot

#

Egész izgalmasra sikerült ez a péntek: 2-3 nap információgyűjtés, ellenőrzés után nálunk robbant a bomba: egy zalaegereszegi illetőségű, magát albánnak valló fiatalember a facebookon hencegett azzal, hogy megtette a ZTE-Ajka MK mérkőzést, aminek kapcsán azzal viccelődött, hogy bunda lesz. Egy kommentelő félreérthetetlenül arra utalt, hogy a fiatalember bizonyos Pavival (a ZTE-nek van egy Pavicsevics nevű játékosa) egyeztetett az eredményről, a ZTE kikapott, Pavicsevics büntetőt hibázott, emberünk pedig bulizott egy nagyot a pénzből.

Cikkünk után az NSO írta meg, hogy Nagy Ferenc, a ZTE egyszemélyes életbentartója, tulajdonosa, főnöke írásban tett bejelentést az MLSZ-nél, ahonnan vélhetőleg tájékoztatják a Központi Nyomozó Főügyészséget is.

Tovább →


Óvakodunk mindennemű kombinációtól

#

 

B. Csaba ügyében,

 

de azért az eléggé sokatmondó, hogy a Kecskemét a mai Cegléd elleni felkészülési mérkőzésén Németh Viktor személyében kapust kíván tesztelni.

Németh Viktor csapatépítésen (fotó: prevent-media.com)

egy tatabányai csapatépítésen (fotó: prevent-media.com)

 

Németh Viktor amúgy 36 éves, és az elmúlt években megfordult Nyíregyházán, a Videotonnál, a Felcsútnál és Tatabányán is. Jelenleg nincs sehol szerződése.



A hét első gyanúsítottja fogadási csalásos ügyben: B. Csaba Kecskemétről

#

Ezúttal egy aktív kecskeméti játékosra csapott le a Központi Nyomozó Főügyészség, aki így kénytelen volt kihagyni a ma délelőtti  – és vélhetően az ezt követő többi – tréninget. A KTE közleményében azonnal elítélte a mérkőzések manipulálását, valamint megindította a játékossal szemben a szükséges jogi lépéseket.

Magyarországon eddig 45 főt helyzetek vád alá fogadási csalásosal összefüggésbe hozható ügyekben, valamint további 20-25 név merült fel, mint lehetséges, illetve tényleges gyanúsított.