Az ember, aki önmagának a menedzsere (Fotó: www.hatharom.com)

Az ember, aki önmagának a menedzsere (fotó: www.hatharom.com)

Ami a nagyvilágnak Fernando Torres, az nekünk csak Rudolf Gergely. Egy fénykorában gólerős támadó, aki szekerét félgőzzel tolja, bár magas bérrel töltött oktánszámú paripa kotyog alatta. Úgy vélem, mi már alaposan kinevettük magunkat Nándin, és Rudolf Geri góltalansági szériáját is az unalomig mantráztuk. De hála a Magasságosnak, kínszenvedünknek vége! Bedőlt a Wall Street, Erzsébet királynő cukrot kért a teájába és még Romániában is tiszteletet adtak a magyar Himnusznak, mikor robbant a bomba: Rudolf Gergely első győri bajnokiján gólt szerzett!


A Duna partjánál nem akartak fél szezont várni, a Tisza-partiak kénytelenek voltak. Gergely gólt lőtt a győriek 2-1-re megnyert Hungária körúti vendégjátéka alkalmával, majd emígy szólott:

„Az első félidőben nem jöttek be a dolgok, amiket szerettünk volna, kimaradtak a helyzeteink, de a második félidő egyértelműen a miénk volt és több szép helyzetet is kialakítottunk. Ez volt az első bajnoki, amit a Győrrel játszottam, nagyon örülök neki, hogy egy ilyen csapathoz kerültem, ilyen jó játékosokkal, akik befogadtak ilyen hamar, már az első mérkőzésen is nagyon jól ment a játék. A mester is sokat foglalkozott velem külön, egyénileg, de az egész csapatnak köszönet jár azért, hogy ilyen hamar be tudtam illeszkedni.”
eto.hu

Bár tavasszal még csak a 28-at töltötte, útlevelében már számos pecsét díszeleg. Nyíregyházi nevelkedés után 17 évesen Franciaország felé vette az irányt, hogy a Nancy A és B csapatánál fejlődése töretlen maradhasson. Főleg a második csapatnál kapott szerepet a Les Chardons igazoltjaként. Karrierjének második fejezete már ismét a magyar futballszeretők szeme láttára íródott. A Lokinál három esztendő alatt két magyar bajnoki címet, két magyar kupát és a nemzetközi szinten is magasan jegyzett Ligakupát is sikerült egy alkalommal elhódítania. A hajdúságiak sikerkorszakának aktív részeseként a Fiorentina ellen mindkét Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen betalált. Gergelyünk 2010 nyara óta nem igazán találja a helyét, ekkor igazolt külhonba, választása a Földközi-tenger parjánál fekvő Genovára esett. Az Il Grifone mindenkori vezetéséről tudvalevő, hogy játékosbizniszben szeretnek bonyolultabban eljárni, mint a női logika bármiben. Geri belement a játékba. Vélhetően olyan pénzstócokat tudtak az olaszok a mérleg másik nyelvére felpakolni, mely ellensúlyozta a mellőzöttség és bizonytalanság érzése okozta letargikus Toszkán nihilt. Fél évet kellett várni a már említett bonyodalom első manifesztálódására. Dél-Olaszországba, a Csizma sarkantyújánál fekvő Barihoz került kölcsönbe. Rudolf három gólt szerzett a Serie A-ban, ezeket nem kisebb klubok ellen lőtte, mint a Roma, a Juventus és a Milan. Pechjére előbbi két meccset – hiába a gól – elvesztették, az utóbbin viszont az ő találatával szereztek vezetést a Kakasok 48 ezer néző szeme láttára a San Siróban. Fél év Észak- és fél év Dél-Olaszországban eltöltött szezon után Gergely kölcsönbe a görög bajnokság egyik legnívósabb klubjához, a zöld-fehér Panathinaikoshoz került. Kibontakozását sérülés is nehezítette, csupán 8 mérkőzésen léphetett pályára a Superleagueben. Harmadolva 2011-es mutatóit, három topcsapat ellen szerzett gólját az Aris elleni egyetlen patronra cserélte. Rudolf Gergely folytatva az utóbbi években beindult „Magyar Sztárok Magyar Csapatba!” transzferhullámot 2012. szeptemberében a Diórgyőri VTK-hoz igazolt. Partizán vérét is megvillantva dobta Vladan Filipovicsot a Kárpátok jelenkori focijának Alfáját & Omegáját, és vállalta magára a papírmunka minden bonyodalmát. Egész ügyesnek bizonyult a tárgyalóasztalnál!

Ezt még lenyeltük volna:

A klub környékéről származó információk szerint Rudolf havi 25 ezer eurót, vagyis több mint hétmillió forintot keres majd a DVTK-ban.
borsonline.hu

Ha nem ezt kapjuk cserébe:

Egy kapustól nem lenne rossz!

Egy kapustól nem lenne rossz!
(forrás: wikipedia)

A helyzet kissé olyan, mint az 51-es körzet: a  teljes igazságot valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Tomiszlav Szivics érkezését követően Gergely elhagyta Miskolcot, hogy újra nyugat felé vegye az irányt. Most azonban az ország határánál megtorpant és a Kisalföld legnagyobb városában, Győrben verte le táborát.

Hogy teljes legyen a kórkép mindenképpen említést kell tenni Rudolf Gergely magyar válogatottban történő felbukkanásairól. 2008 óta 24 alkalommal kapott behívót a nemzeti tizenegybe. Kilenc gólt szerzett ezeken a mérkőzéseken, jelentős részét (négyszer egyet) a Svédország és San Marino elleni oda-visszavágókon. 2011. szeptember 2-án az első félidőben tizenegyest harcolt ki, a 90. percben pedig döntetlen állásnál a győztes gólt lőtte be Svédország ellen. Tehát tudtunk mi az örömtől is sírni Rudolf Gerit látva!

A történetet itt most félbehagyjuk, gondolatban ugrás vissza a bejegyzés tetejére. Rudolf Gergely a Győr színeiben első bajnoki mérkőzésén góllal debütált!