Tegnap máshol már elsütöttem a legandás Delhusa Gjon-slágerre hajazó olcsó szóviccet, itt most inkább nem ismételném meg. Buzsáky Ákos lassan egy hónapja készült a Fradival, tegnap aztán végre egymás kezébe csaptak a felek, és összeálltak egy szokásos Orosz Palis fotóra.

Orosz Pál ismét megvillantotta lassan legendássá váló fogsorát (Fotó: fradi.hu)

Orosz Pál ismét megvillantotta lassan legendássá váló fogsorát (Fotó: fradi.hu)

Talán nem mindenki tudja, hogy Buzsákyt a Fehér Pelé becenévvel illették angliai kitérője során, a bombáiról és az angol kettőből kiemelkedő technikai képzettségéről elhíresült középpályás dalt is kapott a QPR szurkolóitól.

A Ferencváros egyébként is nagy hagyományokkal rendelkezik a replikajátékosok leigazolásában. Még a McCabe-éra alatt játszott az Üllői úton a kínai Rooney, tavaly nyár óta a csapatot erősíti a madocsai Messi, idén nyáron pedig újabb gyöngyszemet találtak, hiszen már zöld-fehérben mutatja be mutatványait a mali Gera. Buzsáky simán futhatna a második Lipcsei néven is, hiszen egészen sok közös vonás fedezhető fel pályafutásukban: portói múlt, Mourinho, súlyos sérülések, kisebb csapatok külföldön, hazatérés a Fradiba.

Az alábbi interjú mindenesetre jó beugró, és ha másra nem is lenne jó a videó, azt láthatjuk, hogy Ákos egészen biztosan konditeremben töltötte legutóbbi sérülésének hónapjait. Mi csak annyit kívánunk neki, hogy kerüljék el a további kihagyások, hiszen – ahogy ő is fogalmaz – az NB I-ben edződő fiatalok elleshetnek tőle ezt-azt.