A tévéközvetítésekben az a jó, hogy előtte/közben/utána kapcsolják a stúdiót és megszakértik a látottakat. A hétvége felvezetéseként – olyan asszociációs játék-jelleggel – végigfuttattam magamban egy pár nevet.

Ott van mindenek előtt Tornyi „tartalommal megtöltött” Barna, a gallérreklámok gavallérja, akiről sokáig elhittem, hogy tényleg érti is azt, amit mond.

Vagy Zombori „Fehér haj, fekete bajusz” Sándor, aki már azt sem érti, amit neki mondanak.

Örök klasszikusunk Várhidi „Mágnestábla” Péter, aki bármikor megfordít egy 0-3-as hátrányt, kizárólag fejben természetesen.

Nagy kedvencem volt Urbán „véleményem szerint nem tudom” Flórián, aki – mint köztudott – a barikádokon esett el a tévés szerepléstől.

Felsejlik még Hrutka „Barbarossa” Rudi, akiről már játékos korában sem feltételeztem, hogy össze tud hozni egy összetett mondatszerkezetet. (Ez utóbbi tény miatt sikeredett Böőr Zoltán szakértése kérészéletűre).

Bognár Gyurira már jelzőt sem találtam. Illetve de:

bognar_gyuri_google

Forrás: google keresés

Végül pedig itt van friss szerelmem Kovács „nem zörög a haraszt” Zoli, akinek a diósgyőri elfoglaltsága mellett is van ereje elmondani a nyilvánvalót.
Zoltánunkat legközelebb valószínűleg szombaton 21.00-kor, az M2 mesecsatornán, a Győr – Ferencvároson láthatjuk viszont.