Viszlát, majd valamikor látjuk egymást! (Fotó: magyarfutball.hu)
Legalábbis egy időre, vagy előtte még betoldunk egy-két búcsúmeccset, mielőtt nekilendülnek a hatalmas vasgolyók a betonlelátóknak. Majd eldől úgyis. Addig is vegyük úgy, hogy ez lesz az utolsó hivatalos mérkőzés a stadionban, amelyen azt várjuk, hogy hűek leszünk a generációváltáshoz, a tolódáshoz és az összetartásokhoz, vagyis minimum egy újoncot avatni fogunk újra. Mert enélkül nincs is magyar válogatott.
Lassan már beforrni látszanak azok a nem is olyan régen még elevenen lüktető sebek, amiket a legtöbb magyar futballszurkoló szenvedett el, mikor Csányi Sándor behívta azon az ajtón Pintér Attilát, a mi szemeink pedig úgy kerekedtek ki, hogy fel is repedt többünk szemhéja. Ugyan még mindig hallani olyan hangokat (nem is keveset) hogy nem pont Pinyő’ a legideálisabb erre a posztra, de mi már csak egy ilyen nemzet vagyunk. Ami biztos, most jön három mérkőzés, ami azt hivatott bizonyítani, hogy Paksról sem badarság behívni védőt a válogatottba, a Mezőkövesd nem a kapusa miatt esett ki az NB I.-ből, és persze azt, hogy ez már annyira összetartott válogatott, hogy csont nélkül repülünk ki az Európa-bajnokságra! Egyébként ezzel a magyar klubcsapatból játékost behívok dologról az egyik legjobb észrevétel szerintem a Cinken született, amit itt olvashat el a nagyérdemű. Mi pedig csupán annyit tennénk hozzá, hogy remegve várjuk már a szerethető válogatott szereplését. Vigyázz, kész!
