posztok holland-magyar címkével


#jegyzet

A matolcsyzmus vége a magyar futballban

#

A hollandok elleni egynyolccal nem a magyar futball halt meg, hanem azoknak járt le az idejük, akik abból élnek, hogy mást hitessenek el velünk, mint amit látunk. Az amszterdami bukás után egyértelmű: akik magyaros technikával kábítanak, a támadófoci hagyományait emlegetik, továbbjutási esélyekről beszélnek a reális viszonyokkal szemben, eredményes helyett szerethető válogatottat akarnak nekünk eladni, szóval mindezen alakokra innentől nyugodtan süthetjük nettó megélhetési bűnöző, a szélhámos címkét. Nagyon hosszan el is mondjuk, pontosan miért.

Lószart!

Lószart!

(tovább…)


Hát megint eljött a nagy nap

#
idéeztt cím: nso.hu

Idézett cím: nso.hu

Ismét eljött a nap, amikor fogadkozunk, hogy most, most már tényleg, mert igen, igen, végre! Mert hát így kell lennie, és különben is, a csillagok is úgy állnak, hogy ma meglehet. Lehet. Bár ez persze nem biztos, de mi mindent megteszünk majd. Úgy igazán. Immáron 1987 óta nagyjából tizenötödik alkalommal.