Stadiontúrás rovatunk különleges ponthoz érkezett: egyrészt nem képek lesznek túlnyomó többségben, másrészt nem hazai stadionban jártam/jártunk. Történt ugyanis, hogy a hosszú hétvége alatt Krakkó városába utaztam és ha már ott voltam, megnéztem mit csinál péntek este a mi jó öreg Guzmicsunk!
Történetünk péntek délután kezdődik, amikor is ellátogattunk a belvárosból a stadionig – ez egy nagyjából 20 perces séta volt – klubkártyát készíteni. A stadionról kívülről nem készítettünk képet, mert semmi extrát nem tud, belülről csak annyit, hogy tiszta. De nagyon. Igaz, tavaly újították föl, úgyhogy ez nem nagy meglepetés… A kártya igényléséhez ki kell tölteni egy rakat baromságot (csak úgy mint itthon). Még akkor is meg kell ezeket adni, ha külföldi az egyén, igaz, le nem ellenőrzik, mivel Zoli barátom kamu telefonszámmal és a kukacmatyi@freemail.hu e-mail címmel is lazán hozzájutott a Karta Kibicához (mondjuk ki a fene tudja azt ránézésről megmondani, hogy poénkodás?
Ezresével a nyomtatványok
Az iszonyú lassan begépelt válaszok után megkaptam a kártyát, amin nem szerepel más, mint a nevem és a lejárati ideje. He? Akkor mi a francnak kellett az a többi szarság? (a házszámomra külön rákérdeztek, mert lemaradt. Remélem küldenek egy aláírt Guzmics dresszt!) Mindenesetre most már semmi akadálya, hogy megváltsuk a tiketteket estére. Aki azt várta, hogy ez már flottul, gyorsan ment, az téved, legalább negyed órát vártunk, mire a kisasszony végre a kezünkbe adta a névre szóló jegyeket. Sebaj, kezünkben az oly’ értékes dokumentum!
krakkói kibic lettem
Este pedig hömpölyögnek az emberek. A meccs előtt jól állt a Krakkó, ellenfele a megjegyezhetetlen Podbeskidzie BB nevű csak a középmezőnyben szerénykedik, úgyhogy a lengyelek azt mondták, hogy nyerni kell. A bejutáshoz csak a szurkolói kártya kell, ugyanis a berendezés nem a jegyet olvassa le, hanem a szurkolói kártyát, amiről ugyebár tudják, hogy vettek-e belépőt, vagy sem. A jegy arra van csak, ha nem enged át a forgóajtó. Bent továbbra is makulátlan tisztaság fogad, egy hatalmas büfé és egy kivetítő, amin a legutóbbi forduló összefoglalója megy újra és újra hang nélkül. Ebből kiderült, hogy a Wisla legutóbb kikapott. Sajnos késésben voltunk így ezekről nincs saját képem…
A mérkőzés előtt a hangosbemondó felsorolja a hazai csapat kezdőjét és egyesével megünnepli őket a közönség. Igazán jó alapozó hangulat és valahol szívderítő, amikor egy magyart is ordít olyan 8-9 ezer lengyel torok. Aztán felcsendül a Wisla Kraków himnusza és kisétálnak a csapatok. Amíg a kézfogások zajlanak, a szurkolók tovább éneklik a himnuszukat, egészen fantasztikus lett az atmoszféra. Azon kaptam magam, hogy csak bámulom az egészet, ahelyett, hogy képeket lőnék róla. Hiába no, az ember vagy ott van, vagy dokumentál…
Nem a legjobb szektor, de olcsó és a B közép mellett van
Szóval elkezdődött a meccs, a szurkolók végig énekelnek a gyerekszektor pedig utánozza a keménymagot, míg az apukák söröznek – ketten pedig vezénylik az ifjúságot. Az első félidőben világossá vált, hogy a lengyel liga nem sokkal jobb, mint a mi hungarikumnak számító NB1-ünk, de valahogy nagyobb a küzdelem és pont az ellenfélnél volt egy egész okos szűrő. Guzmicsot árgus szemekkel figyeljük, nem is játszott rosszul – a gólig. Mert sajnos a vendégek lőttek egy gólt a 38. percben, egy szerencsétlenül megpattanó labda miatt. Ez betett a Krakkónak, mert nagyon szétestek, kicsit mákjuk is volt, hogy 0-1 maradt félidőre. Szünet alatt ittunk egy kávét és ettünk egy hot dogot. Előbbi ihatatlan volt, utóbbi ellenben iszonyú jó!
Minden földi jóval!
(ha jól emlékszem 6,50 zlotyi)
A szurkolókra nem lehetett panasz, nyomták végig, mintha mi sem történt volna, még akkor is, amikor Sadlok teljesen egyértelmű kezezése miatt tizenegyest kap a Podbeskidzie és már 0-2. Ez tíz perccel kezdés után volt. Ekkor benne volt a levegőben egy durva vereség is és bizony sajnos Richárdunk is elkövetett pár bakit, de a kékmezesek eléggé elbohóckodták a kevéske, de igen veszélyes helyzeteiket. Ekkor már a kemény mag javában énekelte már, hogy „gól, gól, gól, rúgjatok egy kibaszott gólt” (persze lengyelül. nem magyarul. csak most lefordítottam) és tulajdonképpen az is kiderült, hogy bejött két néger a félidőben a két szélre. A mellettem ülő srác kérdésemre mosolyogva ennyit felelt: Jobbak-e? Hát azoknál igen, akik helyett bejöttek… Miattuk, vagy sem, de a Wisla elkezdett nyomni, de nagyon. A 62. percben öngólból szépítettek a hazaiak és innentől tudtam, ez meglesz! Örömünnep, sok ezer sál lobog, még mi is kicsit mintha mosolyognánk. Negyed óra múlva meg is van az egyenlítés, Burliga beemeli a labdát. Ami ezután történt még mindig lófasz volt ahhoz képest, ami tíz perccel később, a 85. percben történt: Egy lerántás miatt tizenegyest ítélt a játékvezető és második sárgalappal kiállította a védőt. Stilic bevágja és elszabadul a pokol! Fantasztikus hangulat, győz a Krakkó! A meccshez tartozik, hogy sikerült egy másik pirosat is gyűjteni két perccel később a vendégeknek. Játékos és szurkoló együtt ünnepelt, végigénekelték a himnuszukat újra, utána a csapatkapitány vezényelte az egyik szurkolói dalt. A végén az egész csapat körbejárt megtapsolni mindenkit, így alkalmunk volt Guzmónak csápolni egy magyar zászlóval, aki vissza is integetett.
Összességében elég fasza élmény volt, mindenki nagyon kedves volt velünk a stadionban, még a szeku is, akinek az angoltudása a „no” és az „ok” szavakban kimerült, de őszintén itt nem is vártunk mást… Kicsit több mint 10.000 voltunk kint, ha lengyel földön tapostok, menjetek Ekstraklasa meccsre!