Brazíliában megy valami focivébé, de mivel az egy szem Besicen kívül magyar érdekeltség nincs, ezért nyilván totál értelmetlen bohóckodásról van szó magyarfoci-szempontból. Na jó, nem is, de mégsem a mostani történések végén fogjuk meg a témát. Következzen néhány elaggott újság egy éppen hatvan évvel ezelőtti vébéről. 1954-ben is Brazília volt az egyik esélyes, na meg Uruguay, de valójában mindenki a magyarokat várta a focivilág élére.

Múltidézés, de csak ésszel

Néhány hónappal ezelőtt az akkor még kollégám Anna a rá jellemző szerény kedvességgel vetette oda nekem, hogy a nagypapai hagyaték szortírozása kapcsán kezébe akadt néhány régi sportújság. Mivel ismeri a régi sportújságok gyűjtését okozó súlyos mentális problémámat, ezért rögtön eszébe jutottam. Behozhatja-e. Behozhatja, gondoltam hoz néhány érdektelen Képes Sportot a hetvenes évekből, meg pár elszórt Népsportot. Dehát minden jöhet, soha nem lehet tudni.  Meg eleve, milyen kedves.

Egy-két nap múlva Anna behozott egy nagy köteg újságot. Azon nyomban rájuk vetettem magam. A kollégák szólni sem mertek, egyszerűen kihallatszott a lapozásból az az izgalommal vegyes áhítat, ahogy fokozatosan leesett, mi is van a kezemben. Aztán álmélkodó káromkodások hagyták el a számat, így a kollégáim már kérdeztek, hogy mi van.

– Hát, itt van előttem az összes Népsport az 54-es focivébéről. Az első naptól a végkifejletig. Itt van, tessék, Nyugat-Németország-Magyarország 3:2. Bazmeg.

Persze nemcsak ezek a számok voltak ott, hanem 48-tól egy sor vébé és olimpia alatti Népsportok. De most az 54-es sárga lapok a fontosak. A terv az lett volna, hogy június 17-étől, amikorra az első szám dátumozva van, naponta felnyomjuk a beszkennelt oldalakat. Ez nem jött össze, de most megpróbáljuk felvenni a fonalat.

A metódus az volt, hogy minden olyan cikket ideillesztünk, ami a vébével foglalkozik. Némi kommentet fűzök hozzájuk, de csak módjával. A képek olvashatóak (rákattintva még sokkal nagyobbak), tehát mindenki essen neki nyugodtan, érezzétek magatokat Bernben és Solothurnban!

1954. június 17.

Rögtön az első meglepetés a címlap. Elkezdődik a vébé, a rendszer büszkesége, a  világverő válogatott a vébé egyértelmű esélyese, és az első oldalon szinte csak megtűrt téma a foci. Nyilván az egyenlősdi, vagy némi óvatosság is a háttérben lehetett, dehát hatvan évvel ezelőtt, a Rákosi-rendszerben nem eladni kellett a lapot, hanem hírt adni és tudatformálni. És azért Elek Ilonáék csak világbajnokok lettek. A másik, ami még feltűnt, hogy a nyitómeccsen csak erős félház volt Lausanne-ban a jugoszláv-francián.

A magyar csapat koreaiak elleni meccsét nem vezette fel bő lére eresztve a Népsport. Lehozták az összeállítást, amiből kiderült, Zakariás, Hidegkúti még hiányzik a a csapatból. Utóbbi helyén, a hátravont középcsatár szerepben az a Palotás Péter, aki az MTK-ban is is ezen a poszton játszott.

Az állandó rovat, a VB Jegyzetek, amit Feleki László jegyez, már az ínyenc kategóriába tartozik. Mindig megmosolyogtató, hogy egy újságíró sajnáltatja magát, hogy ott kell lennie egy szaros focivébén, Feleki egyenesen azzal indít, hogy milyen szűk a sajtóközpont, naplójának ez az első gondolata. Abban viszont teljességgel igaza volt, hogy az 54-es vébé lebonyolítása bonyolult volt. Igaz, ő arra panaszkodik, hogy a csoportkör, illetve a kieséses szakasz elegye átláthatatlan; nekem az nem volt világos, hogy a csoportokban nem játszott mindenki mindenkivel. A jegyzetből kiderült még az is, hogy a brazilokat sokan bohócoknak tartják, komolytalan labdazsonglőröknek, ezzel szemben egy belga sportújságíró őket várta világbajnoknak. Volt egy kis osztályharcos tematika: a svájci Hügi II hiába válogatottja legjobb támadója, a kifinomult focifilozófus, Karl Rappan nem játszatja, mert a derék csatár „csak” szobafestő. Rátarti csapattársai meg még passzolni sem akarnak neki foglalkozása miatt. A csattanó azonban világbajnoki esélyeink kissé kifordított deklarálása, amit Feleki azzal érzékeltet, hogy az uruguayi Celestino Mibelli azon kevesek egyik, aki a saját csapatát várja világbajnoknak. (Bár a legnagyobb ellenfelet ő is Puskásékban látta. Amúgy rákerestem Mibelli nevére és nem létező spanyoltudásommal arra jutottam, hogy hatalmas nagy kommunista mozgalmár lehetett, az uruguayi foci egyik nagy alakja és 54-ben talán szövetségi vezető.)

A Bozsik Józseffel készített interjút nem elemezném hosszasan, de két dolog megragadta a szemem. Az egyik, amit ki is mond Cucu, mégpedig, hogy Magyarország soha ilyen közel nem volt a világbajnokság megnyeréséhez. Ez egyenes beszéd. (Persze később ennek is meg lett a böjtje; a döntő elvesztése után a csalódott budapestiek törtek-zúztak a Blaha környékén, úgy érezték, a játékosok és az ország vezetői átverték, áltatták őket azzal, hogy a vébényerés esélyeiről beszéltek. Erről a spontán tüntetésről szól Benedek Szabolcs kiváló tavalyi regénye, a Focialista forradalom.) A másik, ami szemet szúrt és abban még inkább benne van a végkifejlet, az az, amikor Bozsik (egy korábbi interjúban Puskás is erről beszélt) utal arra, hogy nehéz elviselni, de legalábbis kezelni kell az esélyesség terhét. A sok mítosz helyett számomra egyre inkább az tűnik a vébédöntőben történtek egyik alapvető okának, hogy a négy éve veretlen csapat a legfontosabb meccsen nem tudott mit kezdeni ezzel a teherrel.

Ugyanezen az oldalon egy rövidhírből az is kiderül, hogy megalakult az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Maradjunk annyiban, hogy a rövidhír szerénysége antagonisztikus ellentétben áll a szervezet mai jellemzőivel.

Az utolsó oldal is tartogat néhány érdekes részletet. Az egyik a koreaiak érkezéséről szóló tudósítás, amiből kiderül, az ázsiaiak 55 órát utaztak Svájcig; pályáik alig vannak és azokat is jelentős részben az amerikaiak használják; maga a kapitány árulta el: „Nehezen képzelhető tehát el, hogy kétessé tudjuk tenni a magyarok győzelmét.”

Az utolsó kis hírcsokorban is akadnak érdekes utalások. Egy svájci lap úgy értékelt, bizonyos nem részletezett statisztikák alapján, hogy a magyarok technikában és gyorsaságban elmaradnak Uruguaytól és Brazíliától, de csapatmunka és a küzdőképesség tekintetében mindenki fölé nőnek a vébén. Zárásként pedig emlékezzünk meg arról, hogy a tudósító, Pálfai János értékelése szerint sokan úgy látták, a nyugatnémetek nagyon felkészültek csoportellenfelükből, a magyarokból. Herberger kapitány elsősorban Bozsik, Kocsis és Puskás kikapcsolására készítette fel játékosait. A két csapat meccsén utóbbit sikerült kikapcsolni, egészen a döntőig.

Folytatjuk.