Valóban beléjük van kódolva a szüntelen vereség?

Black Lotus teszi fel a kérdést a mindig rendkívül kritikus, de a dolgokat helyén kezelő labdabiztos blogon, hogy Kik a magyar futball sírásói az elmúlt harminc évben?

Aki válaszol vidi-master kommentelő, egy budai, utánpótlással foglalkozó klub edzője. Tanulságos.

Általánosságban az a véleményem, hogy minden olyan felnőtt (edző, klubvezető, menedzser, szülő) hibás, aki az utánpótlás bármely szintjén elsődlegesen az eredményt kérte, kéri számon a mai napig az elmúlt években, évtizedekben.

Gyakorló edzőként mondom, hogy az utánpótlásban ma is az zajlik, ami az elmúlt évtizedekre jellemző volt: az edzők többsége (50% fölött) a csapat eredményességét a játékosok egyéni fejlődése elé helyezi. A szülők többsége (50% fölött) számára a pályán elért számszerű eredmény fontosabb, mint a gyerek képzettsége, fejlődése.

Magyarán szólva ha a középcsatár Pistike, aki a leggyorsabb a mezőnyben, 10 előrebikázott labdából 9-szer lefutja a védőt és ebből a 9 ziccerből hármat berúg, akkor jól játszott és TEHETSÉGES, nem számít, hogy a 12 éves Pistike rekordja dekázásban 3, és 10 labdaátvételéből 5 rossz, cselt pedig csak akkor csinál, amikor matematika órán nem tudja a helyes választ és a tanárnő kérdése után nyomban felteszi a kezét, mondván hogy neki pisilnie kell.

Ezalatt az esetleg valóban az életkorának megfelelő képzést, edzést kapó játékos 10-ből 6-szor kikap, mert az ellenfélben akcelerált gyerekek játszanak és hiába passzol a csapat 200-at a meccsen, az ellenfél pedig 50-et, azok gyorsabb, erősebb játékosok révén megverik őket. Aki kicsit is „ért” (hogy lehet valamihez kicsit érteni, mindegy) az utánpótláshoz, tudja, hogy amint ezek a gyerekek is beserdülnek és sebességben, termetben, kilóban utolérik az akceleráltakat, akkor utóbbiak előnye elveszik és az lesz a jobb labdarúgó, aki ügyesebb, jobb képzést kapott.

Hol van a buktató? Hogy addigra rengeteg képzést kapó játékos abbahagyja a futballt a kudarcok miatt. Sajnálatos tény, hogy a mai napig is az élvonalbeli egyesületek utánpótlása, ahol az utánpótlásképzés csúcsának kellene folynia, számos esetben a nagyobb, erősebb, gyorsabb játékosokat szerepelteti az ügyesebbek helyett. Pedig a kis termetű, ügyes játékos nem lesz gondban 19 évesen, ha cselt kell csinálni, ha még lesz kedve akkor focizni.

Ez a jelenség akadémiáknak nevezett profi csapatok utánpótlásában máig megfigyelhető. Ehhez kapcsolódik a legnagyobb átverés is, amikor „kis” egyesületekből 7-12 éves gyerekeket visznek el neves csapatokba. Ezek a játékosok a legtöbb nagy egyesületnél kevesebb odafigyelést kapnak (tisztelet a kivételnek!) és pusztán annyiban jelentenek előrelépést, hogy több edzés van, hajtják őket az utolsó leheletig és az erősebb mezőny (erősebb csapattársak) fejlesztik őket. Azonban egyrészt a gyengeségeit kevés egyesületnél fejlesztik (jó pozitív példa erre az MTK, ahol valódi egyéni képzés folyik!), másrészt nagyon gyakori jelenség, hogy amikor a korábban akcelerált gyereket utolérik a társak, a mezőny és elfogy korábbi előnye, akkor perifériára szorul (kikerül a kezdőből, csere vagy csere sem lesz) és elmegy a kedve a focitól. Ez a fluktuáció számos egyesületnél megfigyelhető.

Az elszívó erő elsősorban azoknál az egyesületeknél hat, ahol a közelben profi csapat utánpótlása van, illetve az infrastrukturális helyzet rossz (ennek ékes példája a BVSC, ahol több korosztályt is leraboltak a „nagy” egyesületek az utóbbi időben).

A kevesebb odafigyelésről is volt szó, ez sajnos a nem bentlakásos akadémiáknál gyakori. Hány alkalommal beszélget egy NB I-es csapat utánpótlásedzője a játékosaival, mit tud a magánéletükről, hobbijaikról, szerelmeikről, barátságaikról? Serdülő, fiatal emberekről beszélgetünk, akiknek figyelemre és törődésre van szükségük! A bentlakásos műhelyekben ez a törődés nyilván megvan, ott inkább a család távolléte okozhat problémát. Ha általában igaz a „mai” fiatalokra, hogy akkor kallódnak el, ha nem kapnak elég figyelmet, akkor miért ne lenne ez igaz a mai fiatal focistákra? Vajon hány egyesületnél dolgozik csapatpszichológus ma Magyarországon?

Ezek a tények, hiányosságok, rendszerhibák, felfogásbeli problémák mind-mind benne vannak a magyar futball kudarcaiban. És akkor nem beszéltünk a korrupcióról, a rengeteg ingyenélőről és léhűtőről, a menedzseruralomról, a rengeteg légiósról a profi futballban… Ameddig az utánpótlás nem lesz „rendben”, nem lesz kevésbé eredményorientált, nem lesz több olyan edző és egyesület, ahol a gyerek és képzése előnybe kerül az eredménnyel szemben, addig nem lesz változás.