2010 után ismét előkerült a téma, hogy az NSZK focistái doppingszerekkel verték Puskásékat a berni döntőben. A dolog, mármint a teljesítményfokozó szerek használata valószínűleg igaz is. Illetve kellően erős bizonyítékok hiányában fogalmazzunk úgy, hogy nagyon valószínű. Sajnos azonban ki kell ábrándítsam az utólag megítélt vébé-címben reménykedő honfitársaimat.
Egyrészt a dolog már minden emberi számítás szerint elévült, mondjuk nem annyira, mint Jézus perújrafelvétele. Másodsorban az a tiltott szer, ami rajta van az éppen érvényes tiltólistán. Egy csomó cucc 10-20 éve legális volt, de ma már tiltott, mint ahogy bizonyára lesznek anyagok, amik most még szabadon bevehetők, de 10 év múlva már a kizárást kockáztatja a sportoló, ha használja azokat. A probléma ott van, hogy 1954-ben még nem is létezett tiltólista.
Hiába doppingoltak, akkor még nem is volt tiltólista
A FIFA nem siette el a dolgokat, 1966-ban vezette be először a doppingellenőrzéseket az általa szervezett tornákon. A cikkben szereplő Pervitin, vagyis a metamfetamin nem volt ismeretlen a németek számára, a világháborúban „Panzerschokolade” néven is osztogattak a katonáiknak, bővebben itt olvashattok róla. Ugyan az NSZK-ban 1953-tól tiltották a teljesítményfokozást, de konkrét lista hiányában ez megint csak salakanyagpofozás volt.
Harmadrészt meg, és talán ez a legszomorúbb: ha most ideadnák az ’54-es címet, akkor az égegyadta világon semmi sem változna a magyar futballban. A döntő résztvevőinek többsége sajnos már nincs közöttünk, és ugyanez igaz azokra, akik a lelátón vagy a rádiók előtt szurkoltak az Aranycsapatnak. Vébét úgy kell(ett volna) nyerni, hogy Puskás mesternégyest szór, aztán a Keletitől a Hősök teréig vállukon viszik a csapatot az emberek, Rahn meg egyhetes sírógörcsöt kap.
4 hozzászólás @ Ne így legyünk már világbajnokok
Jó, de ha a németek elismernék, hogy „csaltak”, akkor az lenne az első pillanat, amikor a történelem igazságot próbál szolgáltatni. Aztán majd jöhet Mohács, hogy a török ott is sunyított, meg a többi, szépen és sorra.
És amúgy az sem lenne utolsó, ha a németek, elismerve az igazunkat, a későbbi sikereiket is szétosztanák a magyarok között, mert ezen a győzelmen múlt, vagyis nekünk járt volna. Kaphatna a Bayern BEK-győzelmeiből egyet a Csepel, Gerd Müller góljaiból a Haladás, esetleg a Hamburg stadionjából a Felcsút.
Remélem, a mondgolok is beismerik egyszer, hogy a Muhi csata előtt anabolikus kumiszt fogyasztottak, és még a patakpartjelzők is meg voltak vesztegetve.
Álljunk csak meg itt egy pillanatra! Még a végén aztán meg a németek bebizonyítják, hogy Lehel kürtjével nem csak bunyóztunk, hanem abban csempésztük a szárított birkapöcsét. Ami akkor még a Genfi Egyezmény értelmében doppingnak számított.
Jellasics állítólag nagyon merev tripben volt Pákozdnál, de aztán Schwechatnál már kitisztult. Az mondjuk nem jött be.