A mi kis labdarúgásunk megítélése valahol elég mélyen van jelenleg, sokak hajlamosak azt gondolni, hogy már a gibraltári megye2 is erősebb az NB1-nél (olyan nem is létezik, Gibraltáron első- és másodosztály van, egy csapat esik ki és jut fel). Én egy cseppet erősebb futballnemzetnél jártam, rejtőzködtem és figyeltem (szigorúan turistaként), hogy Magyarországhoz képest mi a szitu ottan. Prágában. Ami Csehország, és mindenki tudja, hogy mennyire sokkal erősebbek nálunk.

A cseh labdarúgást nem kell bemutatni senkinek, gondolom mindenki, de legalábbis a nem irigylésre méltóan fiatalok emlékeznek a Nedved, Koller, Rosicky, Jankulovski, Poborsky, Baros, Galasek nevével fémjelzett válogatottra, de manapság is játszanak olyan sztárok a csapatban, mint Petr Cech és a játékosok erős bajnokságokból érkeznek a válogatotthoz (olyan csapatokból például, mint: Werder Bremen, Hertha,  Chelsea, Arsenal, Aston Villa, Catania, Besiktas,  Sahtar Doneck stb.). Tudomásunk szerint nincsenek náluk kétnaponta összetartások, ahol tolódásokat gyakorolnak. Van ennek (vagy valami másnak) komoly következménye a bajnokságukra nézve? Milyen egyáltalán a cseh bajnokság?  Fogalmam sincs, de ellátogattam egy Dukla Praha – Sparta Praha rangadóra.

Mérsékelten intenzív bemelegítés, a háttérben szép várossal

Na most ez nem olyan rangadó, mint a Loki – Győr, mert nem nagyon vannak egymáshoz közel a csapatok a tabellán (a Dukla a hatodik, a Sparta az első), de nem is, mint a Fradi – Újpest, mert ezek nem gyűlölik egymást, legalábbis nem úgy tűnt, mikor ugyanazon a buszon kedélyesen beszélgettek a két csapat hívei (bár ki tudja, lehet, hogy az esti verekedés körülményeit tárgyalták meg kacarászva). Inkább csak annyiban beszélhetünk rangadóról, hogy mindketten prágaiak.

A történet sportszakmai részét letudom azzal, hogy ha ez az általános színvonal Csehországban, akkor biztosan nem a remek futballért megy ki az ember ott sem a meccsre, mert ez a csörte elég harmatosra sikeredett. A Sparta gyakorlatilag megerőltetés nélkül nyert 3-1-re, de a Dukla gyenge, pontatlan és a labdakezelési hibákat sem nélkülöző játéka lerontotta a vendégeket is, tehát nem voltunk elájulva a színvonaltól.

A kép szélén látszó mentők mellett még voltak tűzoltók is, tehát ha tiltott is a pirotechnika (ha egyáltalán), azért készülnek rá

A jegyvásárlásnál szinte már furcsa volt, hogy nem kértek semmilyen igazolványt és adatot, felnőtt jegyet valószínűleg csak a hülyék vesznek, mert semmivel nem kell igazolni, hogy diák, illetve hallgató az ember. A Duklánál a jegypénztár konkrétan csak a meccs napján létezik, mi két nappal hamarabb szerettünk volna jegyet venni és átirányítottak minket egy emeletes ház egyik lakásába. Kedves emberek gyorsan odaadják a jegyet, nagy nehezen kitalálunk az éppen felújítás alatt álló épületből (ami előtt először simán elmentünk anélkül, hogy észrevettük volna, hogy itt kell jegyet venni), irány a város, kultúra, sightseeing, sörkóstolás, majd intenzív ivás, két nap múlva majd visszatérünk.

A beengedés kimerül a tapperolásban és a jegy megtépkedésében, tehát mindenféle fennakadás vagy sebességvesztés nélkül bejut az ember a stadionba, nagyon tufának kell lenni ahhoz, hogy az ember lemaradjon a kezdésről. És akkor az első benyomások: A Dukla stadionja nem egy nagy durranás, ám ott figyel a mondat végén a nagy „de”. Kezdjük ott, hogy elég sokat ad a hangulathoz, hogy a stadion a hegyoldalba van építve, a szemközti lelátó nagyjából semmilyen és főleg majdnem üres, ahol viszont mi vagyunk, tériszonyt ébresztően meredek és magas, ami miatt jól be lehet látni a pályát, a várost és remek akusztikája van, kiváló hangosítással. Ennek az egész elrendezésnek a nagy hátránya, hogy borzasztóan távol van az ember a pályától, pláne, hogy még egy futópálya is húzódik a pálya és a lelátó közt.

Az ott szemben a nagyjából semmilyen lelátó, ülőhely nélkül…

…ez meg itt a meredek szemközti lelátó, jóval a meccs után

Ha már futópálya: itt is van családbarát kezdeményezés, de valahogy sokkal természetesebbnek hat, mint nálunk, kisgyerekek rúghatnak üres kapura a futópályán a meccs előtt és a szünetben, a trafipax meg méri, hogy mennyivel lőnek a lurkók. Nem egy Nobel-díjas ötlet, de ha feltételezem, hogy egy kiskölyök rágja az apja fülét, hogy „menjünk már ki a meccsre”, nem hiszem, hogy azzal érvel, hogy van tombola, meg ha szerencsém van lőhetek egy tizenegyest. Sokkal vonzóbbá tudják tenni a családoknak és a gyerekeknek is a meccsrejárást ilyen, egyáltalán nem túlgondolt apróságokkal, valahogy nem izzadságszagú az egész.

A családbarát érme másik oldala mindig a szurkolás, vagy annak a hiánya, ez azonban nincsen teljesen kiírtva a cseheknél, ha a meccs már felejthető volt, legalább a hangulatra érdemes volt odafigyelni. A Sparta drukkerei amellett, hogy érthetetlen módon sokkal többen voltak, mint a hazaiak (ráadásul az volt az érzésem, hogy nem is a Dukla stadionjában vagyok, mert a lelátó nagy részén Sparta szrukolók voltak, a Duklások vagy szét voltak szóródva köztük, vagy egy kisebb csoportba verődve „béközépkedtek” elől, dobokkal meg sálpörgetéssel), remek hangulatot csináltak, egy pillanatig nem halkultak az indulók, zengett a stadion, durrantak a petárdák, füstölt a szektor (persze nem kizárt, hogy meg is kapták érte a maguk büntetését). A meccs végén a győztes csapaton pedig látszott, hogy nem muszájból mennek ki ünnepelni a szurkolókhoz, jó negyed órán keresztül együtt énekelték velük az indulókat, dobálták a lelátóra a mezeket, jó volt látni, ahogyan egymásra vannak hangolva.

Ők itt szinte mind Sparta drukkerek, pedig ez nem kifejezetten egy vendégszektor

A büfé bő választéka szinte már gyorsétteremre utal, ráadásul nem egy van belőle, mint itthon sok helyen, könnyebben eloszlik a tömeg, pedig a 7-8 ezres nézőszám még nem is a kezelhetetlen mennyiség. A sört visszaváltható műanyagpohárban kapja az ember, amit ügyesen fel lehet pattintani a korlátra, nehogy elfáradjon az ember keze, amíg fogja. Szotyit nem igazán fogyasztanak, sokkal jobban dívik a kolbász, hot-dog, fánk és hasonló „majális-kaják”, de nem csak ennek köszönhető, hogy a lelátón és a wc-ben is szembetűnő a tisztaság. Ezek ugyanis csehek kéremszépen, ahogy unokatestvérem mondotta: „már félig németek”, tehát itt rend van és fegyelem. És ezt nem csak abban lehet lemérni, hogy a metróból fölfelé jövet a mozgólépcsőn úgy áll be mindenki a jobb oldalra, mintha megvernék, aki nem így tesz, vagy mintha agymosottak lennének. Láttam például egy hapsit, aki hozta magával a szotyiját, a héjat pedig nem a széke alá szórta, mondván majd feltakarítja valaki, hanem hozott magával kis műanyagdobozt a héjnak.

Büfé, numero uno

És bár kissé elmosódva, de büfé, numero due

Az okosan kigondolt visszaváltható korsók

Nyilván mindezek apróságok, de olyan apróságok, amelyek közül itthon sok hiányzik, vagy csak tehetősebb csapatoknál figyelnek oda rá, de mint említettem a Dukla a cseh bajnokság Haladása (pontszám alapján mondjuk Kecskemétje vagy Pécse), szóval nem nevezhető nagy csapatnak. És persze sokszor elhangzik az az érv itthon, hogy minek normális futballközeget teremteni, stadiont építeni, körülményt javítani, mert a focink ettől nem lesz jobb. De ezek után nagyon úgy tűnik, hogy a csehek sem a fantasztikus színvonal miatt járnak meccsre…

Persze, ez inkább azoknak fontos, akiknek nem dobogtatja meg a szívét egy elhanyagolt vendégszektor, egy használhatatlan wc vagy úgy általában az egész magyar labdarúgásnak nevezett elképesztően élő és lélegző szubkultúra taszítja őket. Ők azok, akik lehet, hogy Csehországban járnának meccsre, itthon meg inkább megtalálják a hibát és a kifogást.