Január 25. Szomorú dátum a magyar sporttörténelemben. Most tizedik éve, de még mindig felfoghatatlan az egész. Szörnyű tragédia, egy stadion, és az egész világ szeme láttára. Mintha a múlt héten lett volna, de még most sem értettem meg igazán. Itt hagytál minket, és nem látunk többé. A mi dédelgetett tehetségünk, hatalmas reménységünk. Hiányzol, Miki!

1979 július 20. Ezen a napon látta meg a napvilágot Fehér Miklós Tatabányán. A futballt viszont nem ott, hanem Győrben tanulta, az ETO saját nevelésű játékosa. A tehetséges fiatal 16 évesen jutott első alkalommal szóhoz a magyar élvonalban, egy 1995. november 4-i napon Győrben, a Debrecen ellen. Ez volt az aktuális bajnokság 13. fordulója, Fehér pedig a 83. percben lépett pályára Azoitei Catalin cseréjeként. Még volt esély az egyenlítésre: Miriuta góljával vezettünk is, de ekkor már 2 -1-re ment a DVSC. Sajnos Fehér sem tudott segíteni, sőt még Sándor Tamás szerzett is egyet a 90. percben.

A soron következő két mérkőzésen is csereként számított rá Póczik József mester, és az Újpest ellen behozta Korsós helyett, majd a következő héten a Békéscsaba ellen Moke Moto helyére. Ezeken a mérkőzéseken sem járt sikerrel a csapat, az Újpest egy góllal vert minket idegenben, aztán a Békéscsaba ellen gól nélkül csordogált le a 90 perc. Jött majd négy hónap pihenő, aztán tavasszal folytatódtak a küzdelmek.

Jött a tavasz, ahol Póczik mester még mindig megbízható csereként tekintett Fehérre: az első meccsen a Kispest-Honvéd ellen Demollari Sulejman helyére jött be csereként, aztán Szombathelyen Oprea Danutot váltotta. Ez a tavasz sem kezdődött túl fényesen, mindkét meccs az ellenfél győzelmével zárult, semmi sem változott a télen. Mi tagadás harmatgyenge egy év volt ez, a 15. helyen zártuk az évet.

Jött kilenc meccs, ahol Miki nem jutott szóhoz. Talán érthető, az ilyen időszakokban inkább a rutinos rókákat erőltetik szívesebben a mesterek, mint a fiatal reménységeket. A Mikinél két évvel idősebb Ferenczi sem kapott több lehetőséget, viszont az akkor 34 éves Hajszán Gyula bevetéseinek száma még mindig magas volt. Legközelebb a 27. fordulóban állt be, ismét csereként, az MTK ellen hazai pályán. A 76. percben váltotta Füzi Ákost, és jött az újabb történelem. A 88. percben megszerezte élete első gólját a magyar NB I.-ben, 16 évesen. Az MRK-t ezzel vertük 1-0-ra.

Nem is csoda, hogy a következő fordulóban is becserélték, a Debrecen ellen ismét, de itt is hasonló volt a helyzet, mint a bemutatkozásnál. 2 -1-re vezetett a Loki, de most nem egyet kaptunk, hanem kettőt. A következő meccsen, ahol az Újpestet vertük 4-0-ra, nem kap szerepet, de a szezon utolsó meccsén – ismét a Békéscsaba ellen – beállhatott. Ekkor már biztos volt, hogy osztályozóra kerül sor a bent maradásért, ezért tulajdonképpen tét nélkül zajlott le a meccs. Fehér itt a 29. perctől kapott szerepet Cseke István cseréjeként. Ekkor már két góllal vezetett a Békéscsaba. A mérkőzést végül 3 : 1-re meg is nyerték, de csak miután Fehér Miki a 90. percben megszerezte a szépítő találatot. Nem volt tehát szép az első éve a felnőttek között, de a szárnyait már elkezdte bontogatni.

A következő esztendő a lehető legjobban kezdődött a számára. Kezdőként számított rá Haász Sándor egy felnőtt bajnoki mérkőzésen, hazai közönség előtt, a Debrecen ellen. Góllal ugyan nem tudta meghálálni a bizalmat, de a csapat 3 -1-re legyőzte a Lokit. Ez az év volt az, amikor Fehér igazán berobbant az NB I. világába: 29 mérkőzésen játszott, mindössze ötöt hagyott ki, azt is inkább az idény első felében, amikor hol kezdő, hol csere volt. A 16. fordulótól viszont alapembere a csapatnak: a téli szünet előtt két fordulóval a Pécset fogadták fiaink, akiket Fehér duplájával vertünk; a 30. percben állt be Hámori cseréjeként. Tököli csak szépíteni tudott. Innentől viszont minden meccsen szóhoz jutott, és az U18-as válogatott is számított rá. 1996-97 között nyolc meccset játszott kortársai között, amiken három gólt szerzett.

Az 1997 – 98-as szezon viszont már kevésbé volt keserű. Egy ponttal maradtunk le a dobogóról, a Vasas mögött, az Újpest utolsó nagy évében. Fehér ekkor már alapembere volt a Reszeli-féle csapatnak, alig 18 évesen (az első mérkőzés a szezonban a ZTE ellen, pont a születésnapja előtt egy nappal). Mindjárt az első meccsen, ő egyenlített ki a ZTE ellen, hogy aztán Mracskó góljával nyerjünk is idehaza. A 10., 11., 12. fordulókban sorozatban három gólt szerzett, a Haladás, a Vasas, és a DVSC ellen. A 26. fordulóban pedig a Stadler ellen megszerezte élete első mesterhármasát, amivel 3 -0-ra vertük az akasztóiakat. Miki igazi gólzsák volt ebben az évben, magasan nyerte a házi góllövő tabellát 13 góllal, a második helyen Vayer Gábor állt kilenc találattal, 20 évesen. Az összesített góllövőlistát ugyan a Gásszer FC-ben első évét töltő Tiber Krisztián nyerte hússzal, de itt sem kellett szégyenkeznie Mikinek: holtversenyben a hatodik helyen zárt Horváth Ferenccel (FTC), és Kulcsár Sándorral (DVTK).

Fehér Még nem volt 20 éves, de testi ereje, lendülete, technikás játéka, fejjátéka már nem csak itthon volt ismeretes. 1998 nyarán figyelt fel rá a Porto, és igazolták le ezen korszak rekord átigazolási összegéért, 750ezer dollárért. Az 1998 – 1999-es szezont tehát Portugáliában kezdte, de mielőtt rátérünk erre, még említsünk meg egy fontos momentumot az életében. Alig, hogy elkezdődött a portugál bajnokság, Fehér megkapta első behívóját a válogatottba. Az első EB selejtező meccsre még nem, de egy hónappal később, a válogatott 726. meccsén októberben már számított rá Bicskei mester Bakuban. A hatodik percben már becserélte őt a kapitány, méghozzá Horváth Feri helyére. A mérkőzésen 4 : 0-ra nyert a válogatott, a kegyelemdöfést pedig Fehér adta meg a 91. percben. A következő meccsen Románia ellen már kezdő volt, majd később novemberben egy évzáró barátságos meccsen szintén.

A Porto csapatában viszont nem jutott neki sok szó. Küzdenie kellett az első csapatba kerülésért, de ekkor még nem volt elég jó ahhoz, hogy stabil kezdő legyen. De nem adta fel, és nem is panaszkodott soha, miért mellőzik őt. Csendben tűrte két szezonon keresztül mellőzöttségét: összesen 13 meccsen játszott, 10 bajnoki, és 3 kupameccsen, ezen időszak alatt mindössze egy gólt szerzett.

Ebben a periódusban azonban még tizenöttel emelte válogatott meccseinek számát. Bicskeinél inkább kezdőként, míg Gelleinél főként csereként kapott szót a meggyvörös címeresben, de meccset összesen háromszor játszott végig. Gólt viszont ennél többet, összesen ötöt szerzett. Újabb mérföldkő az életében, a még Bicskei regnálása alatt a Litvánia elleni világbajnoki selejtezőn elért mesterhármas, azon a meccsen, ahol 6 – 1-re vertük 300 kaunasi néző előtt a hazaiakat. De mindjárt a következő meccsen is betalált, ezzel Skopjeben vertük Macedóniát 1 -0-ra.

Klubkarrierjének vitorlája eközben kapott ismét kedvező szelet. Előbb fél évre a Slaguerioshoz került kölcsönbe. Itt Deco, vagy éppen Edmilson is megfordult már karrierje során. Tizennégy meccsnyi bizonyítási időt kapott, a cél pedig a bentmaradás volt, ami sikerült is: öt rúgott gól  ebben a fél évben, a Salguerios pedig a 15. helyen zárt. A következő szezonban a Braga csapatához került kölcsönbe, oda ahol igazán kezdett felívelni a karrierje. Egy éven keresztül futballozott a klubnál, akikkel a bajnokság negyedik helyét kaparintották meg. Fehér a 36 meccsből 26 meccsen lépett pályára, 14 gólt szerzett, ezzel simán nyerte a házi góllövő bajnokságot, és versenyben volt a Portugália leggólerősebb játékosa címért is. Ezután rendelték vissza ismét a Portóhoz. Újabb kölcsönadási szerződésre nem került sor, Miki pedig szinte száműzve lett a keretből. A következő szezonban a Porto B csapatában kapott összesen három meccset.

A Porto rettentő igazságtalan volt ekkor Fehérrel. De Miki ekkor sem zengte tele a sajtót, és vágott szitkokat bárkihez, csak csendben harcolt, majd új klub után nézett. De hogy milyen tisztességtelenül bántak Fehérrel, arról egy kis történet: azokban a napokban például korábbi bragai csapattársa, José Barroso lepte meg: „mikor a Sporting elleni bajnokin tizenegyesből az ellenfél kapujába talált, odafutott ahhoz a lelátóhoz, ahol a magyar is helyet foglalt, és megmutatta a meze alatti pólóra írt, kitartást kívánó szöveget – s nemcsak a „célszemélynek”, hanem az egész országnak, a televíziós közvetítés révén. „Már az első Braga-gól után többen mondták, hogy Barrosónak valami, az én nevemmel kapcsolatos dolog van a trikójára írva. Amikor pedig belőtte a büntetőt, és szemből is megláttam, remegni kezdtem. Hihetetlen gesztus! Egy igazi barát, sohasem fogom elfelejteni, amit tett” – idézte fel az esetet Miki. Barroso aztán a sajtóban is kiállt Fehér mellett, mert mint elmondta, „a Portónál igazságtalanul bántak vele, és csak ámították a mesés szerződésekkel.”Pinto da Costa nem is hagyta szó nélkül az esetet, ugyanis azon a sajtótájékoztatón, ahol „lezárta a Fehér-ügyet„, külön kitért a mezes megnyilvánulásra: „A Barrosók csak hallgassanak és dolgozzanak, különben is jobban tennék, ha a saját dolgukkal foglalkoznának.”

Miki nem akart tovább a Porto játékosa maradni. Pinto da Costa nyilatkozta akkoriban: „Fehérnek az évad végén lejár a szerződése, ezért amikor a legutóbbi kiírás vége felé megtudtuk, hogy egy másik klub is érdeklődik iránta, azonnal felajánlottuk neki, hogy hosszabbítson, és utazzon el a kerettel a clairefontaine-i edzőtáborba. Ő viszont kijelentette, hogy nem áll szándékában megújítani a szerződését, mi több, meg sem akarta hallgatni azt az összeget, amelyet felajánlottunk volna számára. Amikor pedig ilyen magatartással találkozik az ember, egyből tudja, hogy a sportoló egyáltalán nem kötődik az egyesülethez.” Ezután elmondta, hogy miután vártak több mint két hónapot, személyesen kereste meg a támadót, hogy újra felajánljon neki egy nem mindennapi megállapodást. „Ma beszéltem vele, és olyan egyezséget kínáltam neki, amely csak a keret legjobbjainak jár, de ezúttal is elutasított, és most sem volt hajlandó tárgyalni a számokról. Csak ha nagyon naivak vagyunk, akkor nem látnánk, hogy olyan valakiről van szó, aki már vette a kalapját.”

Mikivel akkoriban címlapon foglalkoztak a portugál lapok, így az A Bola is, hiszen mindenki kíváncsi volt, miért jegel a Porto egy játékost egy egész évig, miközben sztárklubok keresik. Sok konkrétumot ekkoriban még ő sem tudott. Pletykáltak arról, hogy a Benfica, a Sporting és más külföldi csapatok is érdeklődnek utána, de hogy mi lesz vele jövőre, azt ekkor még nem lehetett tudni, bár hangsúlyozta, szívesen elbútorozna Portugáliából. „…az igazat megvallva másik országban szeretném folytatni a pályafutásomat. Magasabb színvonalú bajnokságban szeretnék helytállni, olyanban, mint a spanyol vagy az olasz élvonal. Sok mindent olvastam már az újságokban, például hogy az Atléticóhoz vagy a Torinóhoz igazolok. Kijelenthetem, hogy ezekhez az együttesekhez akkor is elszegődnék, ha jövőre csak a második ligában szerepelnének, mert a kilátásaim még így is jobbak lennének. … Természetesen az is egy lehetőség, hogy itt maradok Portugáliában, ahol olyan barátságosan fogadtak, és ahol nagyon jól érzem magam. Az viszont biztos, hogy a Portót elhagyom, bár azt kell mondjam, nem örülök neki, mert nagyon szívesen belekóstoltam volna – persze nem a jelenlegi körülmények között – abba a fantasztikus légkörbe, amely az Antas-stadiont jellemzi.”

Sokáig úgy látszott, hogy az akkor éppen a spanyol élvonalba visszajutó Atletico Madrid lesz a befutó, majd végül 2002 júliusában négy éves szerződést kötött az örök rivális Benfica csapatával. A Porto még itt sem szerette volna ennyiben hagyni a dolgot, ugyanis négymillió eurós nevelési költséget próbált kizsigerelni a Benficától. Ennek a pereskedésnek 2007-ben lett vége, amikor egy portugál bíróság kötelezte a Benficát hatszázezer euró nevelési költség kifizetésére. A Benfica, ahogy fent már ki is derült ennek ellenére is igényt tartott Fehérre.

„Itt akar minden portugál gyerek játszani, ebben a csapatban futballozott Eusebio, és most már én is” – magyarázta hihetetlenül boldogan. „Tudom, hogy most sokan csak azt mondják, mit akarok én ennél a csapatnál, hogy majd a kispadon rájövök, ne legyek nagyravágyó. Ám a céljaimat nem fogom feladni.”

Tizenhét mérkőzésen szerepelt a Benfica első csapatában ebben az évben, többet mint Portóban 1998 és 2002 között, és négy gólt szerzett is. Utolsó meccsén mesterhármast lőtt a Guimaraes ellen, így a második helyen végeztek a Benficával, ami Bajnokok Ligája selejtező helyezést jelentett. Ebben az évben a bajnokságot a José Mourinho által vezetett Porto nyerte, ahol ekkor Buzsáky Ákos is futballozott. Az utolsó selejtezőkörben vettek részt, ahol a Lazióval találkoztak, és összesítésben 4 : 1-es különbséggel az olaszok mentek a BL csoportkörébe. Ez azt jelentette, hogy a Benfica, az akkoriban még egyenes kieséses szakaszos UEFA kupában vehet majd részt, ahol a La Louviere-n, a norvég Molde-n, és a szintén norvég Rosenborgon keresztül vezetett az út a nyolcaddöntőbe, ahol az Inter parancsolt megálljt nekik.

A belga La Loviere ellen mindkét meccsen játszott. Az elsőn 1 : 1-es döntetlen született Belgiumban, a visszavágón viszont egy gól esett összesen, amit Fehér Miki szerzett, ezzel ment tovább a Benfica. A Molde elleni összecsapáson viszont mindkét meccsen csak a padon kapott helyet, és egyetlen percre sem cserélte be őt José Antonio Camacho mester. Miki a Benficánál is egyre kevesebbszer kapott játéklehetőséget, leginkább csak csereként beállva. Pletykáltak róla, hogy elszerződik a csapattól.

2004 januárjában viszont valami felfoghatatlan történt. „Fehér Miklós a hatvanadik percben állt be csereként a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki találkozón. A szakadó esőben megrendezett találkozón Fehér nem egészségesen vállalta a játékot – náthával bajlódott már napok óta –, legalábbis a tragédia előtt saját honlapján még erről adott tájékoztatást. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj”.

Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, ahol hiába küzdöttek életéért az orvosok, már ők sem tudtak rajta segíteni. 24 éves volt, mikor itt hagyott bennünket. Ahogy Ághassi Attila mondta akkor: „Néhány órával később ébredtünk csak rá: az élet nem cserél, végleg hívja le a játékosokat a pályáról.”

Vincze András, a Nemzeti Sport rovatszerkesztője írja róla: „Nekem mindig élni fog. Ha majd újra válogatott meccsre készül a csapat, ha kezet nyújtunk egymásnak a reptéri találkozásnál vagy a pálya szélén, amikor az edzés végén az öltöző felé vonul a csapat, mindig látom őt is. A mosolyát, ahogyan nyilatkozik, a szemét, ahogyan követi a papírt szántó tollat, minden szavára, minden gesztusára figyelve, tudva azt, hogy minden, ami róla szól – egy cikk, egy rövid idézet, egy felvillanás a televízióban – azoknak ad hitet, akik majd azért szurkolnak, hogy sikeres legyen. Ô tudta, mert hiszen a lelke ilyen volt, az ő szolgálata a földön arról szól, hogy örömöt szerezzen – egy csellel, egy góllal, egy fejessel. Nekem és neked mindig élni fog. És bár a most földre hulló sok ezer könnycseppet megint a kegyetlen halál fakasztja, a fájdalmasan üvöltő lelkekből – legyen futballistáé, edzőé, szurkolóé – feltörő vízgyöngyök között mindig kell legyen egyetlen azokból is, ami akkor is megbújt a szemekben, amikor azt nem ez a mélységes mély fájdalom, hanem az öröm csalta ki, és amit csak azok érezhettek, akik gyermekien, őszintén, fanatikusan örültek annak, ha a magyar csatár a kapu előtt magasba emelte a kezét, és boldog eksztázisban ünnepelt – góóól! Nekem, neked és nekünk, mindannyiunknak mindig élni fog. Ha lehunyjuk a szemünket, és csendben emlékezünk magunkban, akkor látjuk őt egy távoli dimenzióban, és ott is mindig ugyanúgy, mint itt, az életben, amíg közöttünk volt, amíg nekünk és értünk játszott: mosolygósan, tettrekészen, boldogan. Ám, ha a fájdalom lesz az erősebb, ha az emlékeink sodrásában a kegyetlen képsor, az ifjú futballistára a pályán lesújtó halál utat tör, akkor csendesítsük le a lelkünket, a gondolatainkat azzal, hogy felidézzük azt a mondatot, amit a halál által legyőzött fiú hagyott itt nekünk, a magunk létével viaskodó életben maradottaknak: „Engem a futball megtanított győzni, és megtanított veszíteni is, és megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton, és hogy a gól maga a boldogság, a gyógyír minden addigi kihagyott helyzetre…” Fehér Miklós 2000 októberében, egy nagy meccs után, a Litvánia elleni 6-1-es győzelmet hozó vb-selejtezőt követően nyilatkozott így, egy olyan meccs után, amelyen ő három gólt szerzett, és lám, még akkor is szerény és kedves maradt. Mert ő volt az, aki ha sikeres volt, máris előre tekintett, mert újra és mindig győzni akart. Értem, érted – mindannyiunkért…”

Fehér Miklós emléke immáron kitörölhetetlen a honi labdarúgásból. Fehér Miklós hatalmas tehetség volt, akinek neve tragikusan fiatalon bekövetkezett halála miatt feledhetetlen, pedig szívesebben emlékeznénk úgy rá, hogy tehetsége predesztinálta őt valamelyik élklubba, ahol hatalmas sikereket ért el, majd csendben visszavonult, és most is valahol itt van közöttünk. Neve egybefonódott a Benficával, mezszámát, a 29-est örökre visszavonultatták, Lisszabonban szobor őrzi emlékét. Győrben is szobrot emeltek neki, a Győri ETO utánpótlás nevelése a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégiumban zajlik.

Január 25. Szomorú dátum ez a magyar sporttörténelemben. Most tizedik éve, de még mindig felfoghatatlan az egész. Szörnyű tragédia, egy stadion, és az egész világ szeme láttára. Mintha a múlt héten lett volna, de még most sem értettem meg igazán. Itt hagytál minket, és nem látunk többé. A mi dédelgetett tehetségünk, hatalmas reménységünk. Hiányzol Miki!