posztok Nemzeti Sport címkével

#jegyzet

Nem mi voltunk

#
cicca

A képünk illusztráció.

A szombati Nemzeti Sport mellékletében van egy tanulságos interjú Lőw Zsoltival, mindannyiunk Cicájával. A trendnek megfelelően kritikus, őszinte, megrázó, az embernek  kedve támad ciccogni, hogy hát persze, ilyen háttérrel, ezzel az utánpótlással (figyelem, trend!) meg elcseszett, hozzá nem értő edzőkkel ne is csodálkozzunk, hogy a gödör alján vagyunk. 

Szegény Zsoltiból kiölték a focit hozzá nem értő emberek. Pedig ő igazán tehetséges volt, ontotta a gólokat, csak hát ezt elvették tőle. Mármint a tehetségét.

(tovább…)

Hathárom, vagy amit akartok

#

hatharom_cimlap640A Nemzeti Sport monopol helyzete olyanná formálta a sportújságírást, hogy minden kiadványukat szkeptikusan kezelem. A napilapnak tartalma nincs, hetente egyszer azért megveszem, mert gyújtóspapírnak verhetetlen (de már erre is sokallom a 170 forintot), míg a Képes Sportot és a Sport & Stylet kezembe se veszem.

Ennek ellenére nem tudtam ellenállni a nagy sportesemény idén 60 éves emlékére kiadott Hathárom – Tények, titkok , tegendák című színes Nemzeti Sport Magazin mellékletnek, amelyhez egy, a meccset tartalmazó DVD is dukál. Volt bennem egy naiv bizakodás, hogy ezúttal egy – kivételesen – színvonalas munka lesz a könyvespolcomon. Nem csalódtam, nem lett az.

Tovább →