posztok MLSZ címkével


Politika + rasszizmus = plusz kétszázezer – Büntetésszámláló 12. kör

#

piros_lapEgymillió-kétszázezer forint összbírságot szórt ki az MLSZ fegyelmi bizottsága a héten, amivel idényrekodot döntött.

Továbbra is a megbotránkoztató rigmusok (kifejtése vajon hol lehet?) bekiabálása a sláger, amit a vájtfülű szövetségi ellenőrök mindig meghallanak. Lassan alakul a kínzó kérdés, hogy ha évek óta konzekvensen büntetik forinttal, de mégsem értek el vele szinte semmi eredményt, akkor nem lenne végre érdemes újragondolni az egész szabályozást, valamint annak szankcionálási tételeit?

Tovább →



#jegyzet

A matolcsyzmus vége a magyar futballban

#

A hollandok elleni egynyolccal nem a magyar futball halt meg, hanem azoknak járt le az idejük, akik abból élnek, hogy mást hitessenek el velünk, mint amit látunk. Az amszterdami bukás után egyértelmű: akik magyaros technikával kábítanak, a támadófoci hagyományait emlegetik, továbbjutási esélyekről beszélnek a reális viszonyokkal szemben, eredményes helyett szerethető válogatottat akarnak nekünk eladni, szóval mindezen alakokra innentől nyugodtan süthetjük nettó megélhetési bűnöző, a szélhámos címkét. Nagyon hosszan el is mondjuk, pontosan miért.

Lószart!

Lószart!

(tovább…)

Büntetésszámláló 10 és feledik kör

#

piros_lapEzt azért mi sem gondoltuk volna, így simán elkerülte a figyelmünket: kedden, a magyar-andorra napján ismét ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága, sőt, még döntéseket is hozott!

  • A FEB az FTC – Bp. Honvéd mérkőzésen a vendégszurkolók részéről megbotránkoztató rigmusok bekiabálása miatt a Honvédot, mint visszaesőt, 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.
  • A FEB tárgyalás megtartása után az Újpest – Pécs mérkőzésen a hazai szurkolók megbotránkoztató rigmusok bekiabálása miatt az Újpestre kiszabott pénzbüntetést 50.000 Ft-ra mérsékelte.
  • A FEB tárgyalás megtartása után az FTC – Újpest mérkőzésen a vendégszurkolók cselekményei miatt az Újpestre kiszabott 400.000 Ft pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

Tovább →


Legyen saját NB I.-es csapatod!!!

#
taccshu_kezdo_20131017-2

Taccs Béla, csapatunk trénere ezt az erős kezdőt nevezte az első fordulóra

Délelőtt, egy remek hangulatú sajtótájékoztató keretében elindult a Statzup MLSZ Fantasy Liga névre hallgató futball-manager játéka, aminek legnagyobb érdekessége, hogy az InStat elemzéseire alapozva, jóval összetettebb képet mutat, mint az eddig a világpiacon jelen lévő bármelyik hasonló kísérlet.

A taccs.hu is benevezte csapatát, természetesen és stílszerűen a hatalmas közös kezdvenc Mezőkövesd alligájába, Taccs Béla sporttárs értő szavezetése mellett.

Tovább →


♬♬♬ Csányi Sándor helyzetértékelése – vágatlan

#
mlsz_sajttaj

Az MLSZ operatív vezérkara: Szalai (edzőképzés), Vági (főtitkár), Csányi (elnök), Nyilasi (utánpótlás)
(fotó: mlsz.hu)

Csányi elnök úr ma délelőtt tartott helyzetértékelő sajtótájékoztatóján elhangzott beszéde. A tartalma zanzásítva elolvasható itt, minden másért viszont érdemes végighallgatni, akár letöltve, útközben.


Olcsóbb, ha visszaeső vagy – Büntetésszámláló 10. kör

#

piros_lapMLSZ FEB – minden kedden! Tényleg kellene már találni valami remek reklámszöveget a jó fegyelmi bizottságnak. Minden kedden összeülnek, átfutják a jelentéseket, majd hoznak azok alapján valamilyen ítéletet, hogy az egyszerű szurkoló, aki mondjuk összeveti a korábbi hetek döntéseit csak a fejét vakarhassa: ez most megint mit jelent?

Ezúttal kiderül az, hogy mi és mennyi a különbség egy romániázás és egy újpestezés között, valamint az, hogy mennyit ér berúgni egy ajtót az öltözőfolyosón.

Tovább →


Most akciós a fradizás! – Büntetésszámláló 9. kör

#

piros_lapAz MLSZ fegyelmi bizottságának keddi ülésén olyan dolgok történtek, amelyekből néhányat elég nehéz utólag értelmezni. Mérsékelt büntetés, klubvezető pénzbírsága, szélesedő tarifatáblázat és új szereplőként megjelentek matyóföld ultrái.

A Fradi ezúttal megúszta, pedig számukra szintre provokációval érhetett fel egyes szurkolóik önkényes kitiltása a biztonsági szolgálat részéről, valamint már maga az a tény, hogy a Felcsúttal játszottak Fehérvárott és  kaptak egy hatalmas zakót.

Tovább →